Pesti Srácok

Tordai Bence pártja önálló listával indulna a következő választásokon – Ungár Péter szerint szánalmas, hogy az LMP és a DK szövetségén rugózik a Párbeszéd

Tordai Bence pártja önálló listával indulna a következő választásokon – Ungár Péter szerint szánalmas, hogy az LMP és a DK szövetségén rugózik a Párbeszéd

Nemcsak patchworkszerű volt a narratíva, hanem azt még ráadásul egy csomó gyávaság is terhelte – nyilatkozta Tordai Bence a választási kudarc kapcsán a Telexnek adott interjúban. A Párbeszéd politikusa felvetette, hogy a Párbeszéd a 2024-es EP-választásokon önálló listával indulna, amire Ungár Péternek volt egy-két keresetlen szava.

A Párbeszéd várható új társelnöke, Tordai Bence a „balra át” és a „zöldre át” politikájával dinamizálná a pártot, amelynek önálló karakterét építené, miközben a hatpárti szövetségben szerinte „most adnunk kell egymásnak teret az útkeresésre”. Az ellenzéki pártok hibáztatós mondatait azért sem tartja termékenynek, mert senki sem maradna érintetlen, inkább már tehát az európai parlamenti (EP-) kampányra készülne, amelyen nemcsak külön listával indul a Párbeszéd, de Jávor Benedek személyében már a listavezetőjüket is megnevezte. Tordai úgy látja, az MSZP–Párbeszéd-szövetség ilyenformán már nem létezik, de a hatpárti együttműködésen belül a zöldek összefonódása sem tűnik reálisnak, miután az LMP-t egyesek már bevitték a DK zöldtagozatának.

– mondta el Tordai Bence a Telexnek. A Párbeszéd várható új társelnöke szerint a választást a kormánypártok nyerték meg, nem pedig az ellenzék vesztette el. Ennek ellenére máris elhagyná a hatpárti együttműködés süllyedő hajóját és arról beszél, hogy a Párbeszéd inkább külön szeretne megerősödni. Ezzel elismerve azt is, hogy van honnan megerősödnie a pártnak, hiszen – ahogyan a legtöbb esetben – az ellenzéki összefogás inkább hátrányt jelentett a választáskor, mint előnyt. A lapnak azt is elismerte Tordai, hogy világnézetében és céljait tekintve a hat párt egymástól túlságosan különböző ahhoz, hogy összefogásuk működni tudjon a továbbiakban.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy eleve a Fidesztől tette-e függővé az ellenzék, hogy mit mond, egyértelmű igennel válaszolt, ami alátámasztja azt a gondolatmenetet, hogy nem volt saját programjuk, csupán ellent akartak mondani a kormánypártoknak. Az ellenzéki együttműködés és Karácsony Gergely főpolgármester visszalépése kapcsán úgy fogalmazott: hiba volt, hogy nem akart felvállalni egy markánsabb kampányt. A Fidesz–KDNP negyedik kétharmados győzelme kapcsán elmondta, hogy saját pártjának intenzívebbé és professzionálisabbá kell tennie működését, ha fel akarja venni a versenyt.

Ungár: az ellenzéknek még az önvizsgálatra kéne koncentrálnia

Tordai interjúját Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja nem hagyta szó nélkül.

– kommentálta. Szerinte az újabb kétharmados vereség után nem érdekli a választókat, hogy a Párbeszéd külön indul majd az EP-választáson. Az LMP még nem tud „mosolyogva” elindítani egy EP-kampányt; szerintük harci kiáltások helyett az ellenzéknek még az önvizsgálatra kéne koncentrálnia.

– tette hozzá Karácsony Gergely előválasztási visszalépésre utalva.

Forrás: Telex; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.