választási vereség
Gyurcsány dönti el, ki a főnök a baloldalon
Sokszor olvashattuk már, hogy valójában Gyurcsány Ferenc a főnök a baloldalon, de egy a Telexen megjelent, a történelmi kudarcot eredményező ellenzéki kampány történetét feldolgozó cikk tanúsága szerint a helyzet az előzetes várakozásokhoz képest is megdöbbentő.A baloldal még mindig nem dolgozta fel a választási vereséget, egymást marják az összefogás tagjai
Egyre nagyobb a káosz a hazai baloldalon, miután az április 3-i országgyűlési választáson megrendítő erejű vereséget szenvedtek az ellenzéki pártok – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap csokorba szedte a baloldali politikusok egymást szapuló nyilatkozatait.Mirkóczki szerint a csúfos vereség után Jakabnak le kellett volna mondania
Az ellenzék politikai értelemben este 7-ig bukott meg a szavazófülkében, míg az ellenzéki vezetők pedig este 10-ig buktak meg emberileg az eredményvárón. A siker, kudarc közös – szögezte le Eger polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorának csütörtöki adásában. Mirkóczki Ádámot a választási eredmény egyáltalán nem lepte meg; a mérték elsőre igen, de miután végiggondolta, logikusnak tartotta. Neki személyesen nagyon rossz tapasztalata van az ellenzéki összefogásról, úgy érzi, hogy helyben ő ennek az áldozata. Szerinte, ha az alapokban nem sikerül megegyezni, utána nehezen lehet együttműködni.Politikai Hobbista – Kunhalmi az amerikai tartótiszteket okolta a választási vereségért (Videó!)
Kunhalmi Ágnes most nem nevet és táncol, hanem érdekes és értelmes kijelentéseket tesz. Arról beszélt nemrég, hogy az amerikai tartótisztek miatt szenvedtek vereséget, mert az amerikai tartótisztek nem ismerik Magyarországot, emiatt olyan portékát kényszerültek árulni, ami idegen volt Magyarországtól. A Politikai Hobbista szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.A baloldal nem marad mindig a földön
Ezerrel zajlik a baloldalon a gyászmunka. Ennek persze vannak feltétel nélkül szórakoztató és sajnos egész elgondolkoztató részei is. Az utóbbit majd rögvest kifejtem, de kezdjük a szórakoztató tartalommal. Mert higgyék el nekem, abból is van bőven! Nézzük csak meg például mindenki Fleck Zoltánját. Az embert, aki egyetemi katedráról rettegte végig az elmúlt éveket. Hiszen a diktatúrák már csak olyanok, hogy a velük egyet nem értő embereknek egyetemi munkákat, tanszékeket és egyebeket biztosítsanak. Úgy nem veszélyesek, gondolhatják gonosz módon.VV Zsolti Márki-Zay tanácsadója volt és arra panaszkodik, hogy a bukta után még csak fel sem hívták
Siránkozó interjút adott az RTL Klub volt valóságshow-szereplője, VV Zsolti a személyes hazugságaival többször lebukó Szauer Péter baloldali propagandalapjának, a hvg.hu-nak. Az interjúból kiderül, hogy – bár ezt a kampányban eltitkolta – Márki-Zay Péter tanácsadója volt. Azt mondja, ingyen dolgozott, több millió forintot bukott, és még csak fel sem hívják a bukás óta. Persze – tanácsadóként – a vereségért ő sem érez személyes felelősséget, mert szerinte neki a legjobb, legtöbb embert elérő anyagokhoz volt köze – írja az origo.hu.Jakab Péter teljes képzavarban: magában látja a stabilitást a DK előzenekarának frontembere
A katasztrofális választási vereséget követően, hozzávetőleg 700–800 ezer szavazó elvesztése után a Jobbik ügyeletes csődgondnoka (hivatalos titulusa szerint: elnöke) hallatlan magabiztossággal kezdte ekézni Márki-Zay Pétert és hirdette a profán igét a Gyurcsány-koalíció folytatásáról. Most viszont a képzavar újabb szintre lépett: a Jobbikot a végromlásba döntő parizerherceg saját magát látja a stabilitás letéteményesének.Schiffer szerint Tordai Bence legalább a népszórakoztatásról gondoskodik
Az LMP alapítója a tőle megszokott stílusos egyszerűséggel osztotta ki Tordai Bencét, a Párbeszéd nevű mérhetetlen törpepárt társelnökaspiránsát, aki a példátlan választási zakó után máris lehetőséget lát a soron következő választásokban az ellenzék számára – írja a mandiner.hu.Boros Bánk Levente: mi lenne itt, ha az ellenzék megnyerte volna a választást és most kormányzati pozíciókon veszekednének?
Pártállástól függetlenül sóhajtott fel az egész ország április 4-én reggel, amikor végérvényesen realizálódott minden magyarban, hogy Orbán Viktor és a kormánypártok vezethetik tovább hazánkat, Márki-Zay Péter vezényletével pedig az összeborult ellenzék a politikai kispadra csücsülhet le. Boros Bánk Levente azonban feltette a kérdést: vajon mi lenne itt, ha megnyerték volna a választást és most kormányzati pozíciókon veszekednének?Ajánljuk még