választási vereség
Deutsch Tamás: Márki-Zay Péter egy feketeöves politikai lúzer
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője 13+1 pontban foglalta össze gondolatait a baloldali összefogás választási vereségével kapcsolatban. Az utolsó pontban Márki-Zay Péter személyével foglalkozott; szerinte ő egy feketeöves politikai lúzer.Nézőpont: Egyformán felelős Márki-Zay és Gyurcsány
Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert is az aktív szavazók közel háromötöde (mindkét esetben 57 százalék) tartja felelősnek a baloldal történelmi kudarcáért – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Nemzethez eljuttatott közvélemény-kutatásából.Mi van, ha ezek kormányra kerülnek? – KariGeri sem maradt ki az ellenzéki sárdobálósdiból
Teljesen másképp értelmezik az ellenzéki összefogás tagjai az elbukott választási eredményt. Sorra jönnek ki a nyilatkozatok a vezető politikusoktól és a baloldali holdudvar tagjaitól, amelyekben megpróbálják megfejteni, hol csúsztak el – nem kicsit, nagyon. Már a választás éjszakáján megindult a szardobálás: először Jakab Péter és Kanász-Nagy Máté, majd jött szépen sorban Gyurcsány Ferenc, meg a többiek, akik egymást okolják a rekordméretű bukáshoz. Most éppen Karácsony Gergelyen volt a sor, aki hosszú interjút adott a Telexnek és ott fejtegeti, miért nem működött az összefogás. Az interjúról Csizmadia Tamás publikációja itt olvasható!Koskovics Zoltán: Kezdetét vette a gyurcsányi leszámolás
Gyurcsány Ferenc már készíti a selyemzsinórt politikai ellenfeleinek – erről beszélt az Alapjogokért Központ elemzője az M1-en. Koskovics Zoltán szerint a Márki-Zay Péter ellen indított kommunikációs hadjárat csak a kezdet, és a hódmezővásárhelyi polgármestert Karácsony Gergely és Jakab Péter követheti. Gyurcsány Ferenc már a választás éjszakáján Márki-Zay Pétert tette felelőssé a vereségért.Márki-Zay folytatja a vasárnapi videós ámokfutást, újabb kemény beszólások
Bár sokan azt hitték, április 3-a után új világ jön minden tekintetben, úgy tűnik, Márki-Zay Péter vasárnap esti bejelentkezései nem változnak. Sőt, ma este sikerült visszatérni a Péterfi Judit és Simon András előtti időkbe, így Márki-Zay megint egyedül ült az íróasztala mögé, és számolt be követőinek a hét eseményeiről. Márki-Zay a bejelentkezésében elmondta, hogy „lélekben fel voltak készülve” arra, hogy a Fidesz megnyeri a választást. Azt is hozzátette, hogy a Mi Hazánk parlamentbe jutása meglepetésként érte az ellenzéket - írja a mandiner.hu.Gyurcsány Ferenc: Ne védekezzetek, akarjatok Gyurcsányok lenni – avagy ő mondja meg, hogyan folytassa az ellenzék!
Választási értékelőt tartott Gyurcsány Ferenc. A nagyívű eszmefuttatás soha nem látott drámai elemekkel bővült: ezúttal már az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc nem Gyurcsány. A DK elnöke kitért arra is, hogy nem magyarázkodni kell, nem bűnbakot keresni, hanem szembenézni, küzdeni, kompromisszumok nélkül, becsületesen. Igen, tényleg ezt mondta. És ez még nem minden!Karácsony szerint bármelyik jelöltjük elbukta volna a választást (Videó)
Karácsony Gergely a Mediaworks Hírcentrumnak nyilatkozott a megsemmisítő baloldali vereség kapcsán. A főpolgármester szerint bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelölttel elvesztették volna a választást. A hozzáállás azért is meglepő, mert az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc és a "hónap melósa", Jakab Péter azonnal bűnbakkeresésbe kezdett a vereség után.„Ha nekem nem sikerül, le is mondok. Én nem bohócnak jöttem ide” – mondta egykor Jakab Péter...
Hová lettek a jobbikos szavazók? Sehová... otthon ülnek, átkozzák a kommunistákat, gyűlölik Gyurcsányt, ki nem állhatják a liberálisokat és pokolba kívánják Jakab Pétert. Egy volt jobbikos, gárdista, miépes soha nem szavaz a Ballikra. Egy volt jobbikos szereti a hazáját, így nem támogatja a Gyurcsány-koalíciót, nem asszisztál az utódpárt túléléséhez. Inkább otthon szidja a rendszert, vagy veszi a kalapját és leszavaz a Mi Hazánkra. Kár is ragozni, a jobbikosok nem változtak, a Jobbik változott meg. Nem kicsit, nagyon!Vége a nagy szövetségnek – Egymást ócsárolja Gyurcsány és Márki-Zay a Facebookon
Gyurcsány Ferenc a Mindenki Magyarországa Mozgalom Facebook-posztját osztotta tovább, amelyben Márki-Zay szervezete azt állítja, hogy a DK elnöke a Fidesz legnagyobb fegyvere. A hódmezővásárhelyi polgármester ezek szerint megszüntette nagy szövetségét a bukott miniszterelnökkel, miután csúfos vereséget szenvedett az egész bagázs a választásokon.Ajánljuk még
















