Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc: Ne védekezzetek, akarjatok Gyurcsányok lenni – avagy ő mondja meg, hogyan folytassa az ellenzék!

Gyurcsány Ferenc: Ne védekezzetek, akarjatok Gyurcsányok lenni – avagy ő mondja meg, hogyan folytassa az ellenzék!

Választási értékelőt tartott Gyurcsány Ferenc. A nagyívű eszmefuttatás soha nem látott drámai elemekkel bővült: ezúttal már az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc nem Gyurcsány. A DK elnöke kitért arra is, hogy nem magyarázkodni kell, nem bűnbakot keresni, hanem szembenézni, küzdeni, kompromisszumok nélkül, becsületesen. Igen, tényleg ezt mondta. És ez még nem minden!

Nem sokkal Márki-Zay Péter bemutatkozása után tényként fogadhattuk el, hogy egy ellenzéki vereség esetén az ellenzék igazi vezére őt nevezi majd meg bűnbaknak. Nem, véletlenül sem Gyurcsány Ferenc a felelős, aki a leginkább elutasított politikus Magyarországon, és nem is Jakab Péter, aki teljes szavazótáborát elvesztette, mert összefogott a DK-val... Persze Márki-Zay Péternél rosszabb jelöltet nehezen találhattak volna, de az mindenképpen borítékolható volt, hogy bűnbaknak kiválóan alkalmas. Gyurcsány Ferenc, a DK vezére szombati eredményértékelőjén ki is jelentette, hogy Dobrevvel győztek volna.(Éppen akkor, amikor Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Gyurcsánynéval még nagyobb lett volna a bukás.) Gyurcsány Ferenc szombaton értékelte a választási eredményeket, és azonnal kijelentette, hogy ő teljesen ártatlan, őt bizony mindenki támogatja, és a feleségével megnyerték volna a választást. A DK elnökét az sem zavarja, hogy az utóbbi napokban Jakab Péteren kívül (aki tulajdonképpen már az ő pártkatonája) mindenki ennek az ellenkezőjét vallja, még szövetségesei közül is.

– kezdte beszédét, majd hozzátette, hogy vereséget nemcsak a pártok szenvedtek, hanem a mozgalmak által vallott értékek is: a szabadság és az európai, polgári Magyarország. A DK elnöke szerint bezárult a Fidesz "ellenzéket érő ostromgyűrűje" Orbán Viktor kormányzásának 12 éve alatt, de ez nem jelenti, hogy a vereséget szenvedő oldalnak meg kellene adnia magát. Kijelentette: hibásnak tartja a felvetést, hogy a képviselők ne vegyék fel mandátumukat.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a DK elnöke, aki szerint továbbra is együtt kell maradnia az ellenzéknek, és egy sokkal szélesebb politikai egységet kell létrehozni az együttműködő pártok között. Gyurcsány szerint az a vád, miszerint a Jobbik együttműködése többet vitt, mint hozott, megalapozatlan és igaztalan. Gyurcsány úgy véli, az egyéni jelöltek esetében ez rendben van, hiszen azok szavaztak rájuk, akiknek a jelölt felelősséggel tartozik, ám a miniszterelnök-jelölt esetében már nehezebb a helyzet.

– szögezte le a pártelnök. Gyurcsány szerint legalább egy évtizede visszatérő toposz, hogy a DK a Fidesz kottájából játszik, de legyen világos: a gyurcsányozás a Fidesz narratívája. A bukott miniszterelnök ennél is tovább ment, és felvette a Márki-Zay által már bejáratott megváltó szerepet.

– fogalmazott. A DK elnöke kitért arra is, hogy nem magyarázkodni kell, nem bűnbakot keresni, hanem szembenézni, küzdeni, kompromisszumok nélkül, becsületesen. Megígérte, hogy a DK ezt fogja tenni, és nem kér engedélyt se kormánytól, se mástól, hogy azt tegye, amiben hisz.

– tette hozzá. Gyurcsány szerint pár hónap múlva lecsendesednek az indulatok, utána majd jöhet az építkezés az ellenzéki oldalon. Ennek azonban előfeltétele, hogy el kell végre dönteni, hogy mi az ellenzék alapviszonya a kormányhoz.

– zárta beszédét Gyurcsány Ferenc.

Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.