Pesti Srácok

Mi van, ha ezek kormányra kerülnek? – KariGeri sem maradt ki az ellenzéki sárdobálósdiból

null

Teljesen másképp értelmezik az ellenzéki összefogás tagjai az elbukott választási eredményt. Sorra jönnek ki a nyilatkozatok a vezető politikusoktól és a baloldali holdudvar tagjaitól, amelyekben megpróbálják megfejteni, hol csúsztak el – nem kicsit, nagyon. Már a választás éjszakáján megindult a szardobálás: először Jakab Péter és Kanász-Nagy Máté, majd jött szépen sorban Gyurcsány Ferenc, meg a többiek, akik egymást okolják a rekordméretű bukáshoz. Most éppen Karácsony Gergelyen volt a sor, aki hosszú interjút adott a Telexnek és ott fejtegeti, miért nem működött az összefogás. Az interjúról Csizmadia Tamás publikációja itt olvasható!

Erős mondatokkal teli interjút adott a főpolgármester a Telexnek, amiben megpróbálta megfejteni, hol csúszott félre a baloldal összefogás, mi várható az ellenzék soraiban a következő hónapokban és években, illetve, hogy a meginduló küzdelem fenyegeti-e az ő főpolgármesteri címét, elvégre két év múlva önkormányzati választás lesz. Karácsony persze nem hagyta ki, hogy a vezető kormánypártot ekézze: kifejtette, hogy a kormánypárt azt használta ki, hogy "a kampány a leegyszerűsített igazságok világa".

– jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy erős a buborékhatás, de ez mindkét oldalra jellemző. Persze nem hagyta ki az alkalmat, hogy a baloldalt sajnáltassa, mert nekik "erőforrásszegény" sajtójuk van. A főpolgármester elemezte továbbá azt is, hogy sokan az ellenzéki térfélen azt hitték, többen vannak és sikerülhet a kormányváltás, azonban arcon csapta végül őket a valóság. Ezt azzal magyarázta, hogy úgy tűnt, az ellenzéki szavazók elkötelezettebbek és aktívabbak is, ám valójában kevesebb szavazó volt, csak ők voltak aktívabbak.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Karácsony szerint a Fidesz hosszú ideig építi fel a kampányt, amire most a háború februári kitörése miatt nem volt idő. Szerinte egymilliárd forint ment el arra, hogy átjusson a "buborékon" az üzenet, miszerint a kormánypárt a béke oldalán áll, az ellenzék pedig háborúba sodorná Magyarországot.

– közölte, de azért gyorsan hozzá is tette, hogy az ellenzéki program átgondolt és "valódi konszenzussal" összerakott dokumentum volt, ám nem tudtak belőle politikai terméket varázsolni, hiszen azt szinte csak a "programíró szakértők" értették. Azt is elmondta, hogy jelenleg egy átlagos ellenzéki szavazó egy felső-középosztálybeli ember, akinek nem "ezek a problémái, mégis van társadalmi felelősségérzete". A programra visszatérve azt mondta, az teljesen tartható volt, hiszen nem ígérték túl magukat.

– jellemezte az ellenzéket a főpolgármester, aki szerint pszichopatának kell lenni ahhoz, hogy az ellenzéki oldalon felelősségérzet nélkül folytassa valaki a munkát.

– mondta Karácsony. A párbeszédes politikus szerint a baloldalon jelenleg mindenki saját magát védi és próbálja eldönteni, ki a hibás az óriási buktáért. Szerint a következő két év arról fog szólni, hogy az ellenzéken belül eldöntsék, ki irányítsa majd azt a jövőben és nagy harcok várhatóak.

– zárt a főpolgármester.

Forrás: Telex; Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.