nagyinterjú
Fusson, ki merre lát! Karigerinek tervei vannak!
Karácsony Gergely szürreális interjút adott. Az interjúból pedig számomra kiderült: az úgynevezett „jobboldali sajtó” teljes tévedésben van vele szemben. Hosszan ecseteltük, hogy mennyire nem dolgozik, mennyire a kampánnyal foglalkozik Karácsony, ezalatt pedig problémák hada torlódik fel Budapesten. Tévedtünk. Addig, amíg kampányolt, legalább nem rontott a helyzeten. Rá kell, hogy világítsak: Karácsonnyal akkor járunk jól, ha nem tesz semmit, ezt a semmit pedig minél messzebb teszi bármilyen közjogi felelősséggel járó pozíciótól. Ugyanis megint lezárni készül – a hagymázas „programja” értelmében – a Lánchídtól délre eső területeket. Ha eddig ne lett volna világos számunkra is: Karácsony Gergely meg akarja fojtani a budapesti közlekedést, ki akarja üríteni a fővárost.Mi van, ha ezek kormányra kerülnek? – KariGeri sem maradt ki az ellenzéki sárdobálósdiból
Teljesen másképp értelmezik az ellenzéki összefogás tagjai az elbukott választási eredményt. Sorra jönnek ki a nyilatkozatok a vezető politikusoktól és a baloldali holdudvar tagjaitól, amelyekben megpróbálják megfejteni, hol csúsztak el – nem kicsit, nagyon. Már a választás éjszakáján megindult a szardobálás: először Jakab Péter és Kanász-Nagy Máté, majd jött szépen sorban Gyurcsány Ferenc, meg a többiek, akik egymást okolják a rekordméretű bukáshoz. Most éppen Karácsony Gergelyen volt a sor, aki hosszú interjút adott a Telexnek és ott fejtegeti, miért nem működött az összefogás. Az interjúról Csizmadia Tamás publikációja itt olvasható!Dr. Mártonffy Balázs az amerikai helyzetről: a washingtoni vezetésnek lépnie kell, nem szabad ezeket a rendkívüli állapotokat novemberig engedni (PS-interjú!)
A John McCain-díjjal kitüntetett Dr. Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa a Pesti Srácoknak adott interjújában értékelte az amerikai belpolitika alakulását, az Amerika-szakértővel beszéltünk a Black Lives Matter-ről, a koronavírusról és arról, mi lesz akkor, ha minden nehezítés ellenére Donald Trump képes újrázni és újabb négy évre ő lesz az Egyesült Államok elnöke. A szakértő azon a véleményen van, hogy Trump nem jön ki abból győztesen, ha a mostani helyzet megmarad. Az Egyesült Államokban kétévente újraválasztják a 435 képviselős alsóházat és a 100 képviselős szenátus egyharmadát, ha a Black Lives Matter által gerjesztett rendkívüli állapot kitart ősz végéig, akkor nemcsak az elnökválasztás kimenetelét határozná meg, de nagyon sok biztos befutónak tűnő képviselőjelölt is elvesztheti az állását, újraválasztását. A washingtoni vezetésnek lépnie kell, nem szabad ezeket a rendkívüli állapotokat novemberig engedni – mondta lapunknak Dr. Mártonffy Balázs. (PS-interjú!)Ajánljuk még