Pesti Srácok

Márki-Zay folytatja a vasárnapi videós ámokfutást, újabb kemény beszólások

null

Bár sokan azt hitték, április 3-a után új világ jön minden tekintetben, úgy tűnik, Márki-Zay Péter vasárnap esti bejelentkezései nem változnak. Sőt, ma este sikerült visszatérni a Péterfi Judit és Simon András előtti időkbe, így Márki-Zay megint egyedül ült az íróasztala mögé, és számolt be követőinek a hét eseményeiről. Márki-Zay a bejelentkezésében elmondta, hogy „lélekben fel voltak készülve” arra, hogy a Fidesz megnyeri a választást. Azt is hozzátette, hogy a Mi Hazánk parlamentbe jutása meglepetésként érte az ellenzéket - írja a mandiner.hu.

– jelentette ki Márki-Zay, aki megismételte azt a nem egyértelmű kijelentését is, hogy Hódmezővásárhelyen sikerült fordítania, és pár szavazattal legyőznie Lázárt, aki – mint Márki-Zay kiemelte – százalékosan kicsit – egész pontosan 0,01 százalékkal – gyengült a 2018-as eredményéhez képest.

– kommentálta az exminiszterelnökjelölt. Ezután április 3-át felidézve Márki-Zay elmondta, hogy győzelmi beszédet nem írt, mert azt mindenki tud mondani, arra készült fel, ha elveszítené a választást. Ezen később a vereség mértéke miatt kellett csiszolni – derült ki.

– mondta Márki-Zay arról, hogy több ellenzéki politikus sem állt ki mögé a vereség éjszakáján. Hozzátette: Gyurcsányról lehetett tudni, hogy így fog tenni.

– jelentette ki, hozzátette: az adok-kapokba nem kell belemenni. Gyurcsány tegnapi beszédére reagálva – miszerint Dobrev Klárával nyert volna az ellenzék – Márki-Zay elmondta, hogy egy baloldali jelölttel sem sikerült volna nyerni.

– mondta Márki-Zay, aki szerint Érden már egy nappal a választás előtt arról beszéltek egy DK-s fórumon, hogy fogják őt kicsinálni. Márki-Zay ezután megköszönte a 106 jelöltnek is a munkát, azt mondta, nem fogja ezt nekik elfelejteni soha.

– mondta.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: Márki-Zay Péter Facebook-oldala
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.