Pesti Srácok

A baloldal még mindig nem dolgozta fel a választási vereséget, egymást marják az összefogás tagjai

null

Egyre nagyobb a káosz a hazai baloldalon, miután az április 3-i országgyűlési választáson megrendítő erejű vereséget szenvedtek az ellenzéki pártok – olvasható a Magyar Nemzetben. A lap csokorba szedte a baloldali politikusok egymást szapuló nyilatkozatait.

Az április 3-ai kudarc feldolgozását már aznap este megkezdte Gyurcsány Ferenc, a DK és Jakab Péter, a Jobbik elnöke, és egyértelműen Márki-Zay Pétert nevezték meg felelősként. Ezt követően a teljes baloldali paletta beszállt a diskurzusba, ami a valódi problémák feltárása helyett megrekedt a személyeskedésben és a felelősség egymásra hárításában – írja a Magyar Nemzet.

Az eddigi nyilatkozatokból látható: az egyik erőközpont a Gyurcsány Ferenc vezette DK és a vele szorosan összefonódott, önálló politikai erőként egyre kevésbé értelmezhető Jobbik körül formálódik. A többi párt egyelőre keresi az utat és ugyan változó hangsúlyokkal, de mindegyikük elsősorban Márki-Zay Péter bukott miniszterelnök-jelöltet, illetve Gyurcsány Ferencet nevezi meg a választási kudarc fő felelőseként – írja a lap.

Ugyanakkor akadnak olyan hangok is, akik az összefogást, illetve az egyes pártok közötti paktumokat is bírálják, akár házon belül is, mint például a Jobbikban. A választások éjszakáján tartott beszédében Gyurcsány Ferenc adta meg az alaphangot:

PestiSracok facebook image

– mondta Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány Ferenc párttársa, Arató Gergely is beállt a sorba és az ATV műsorában szintén egyszemélyi felelősként állította be Márki-Zay Pétert. Szerinte az alapvető probléma az volt, hogy ez a választási kampány eltévesztette a fókuszát. A DK szóvivője, Barkóczi Balázs, a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében bírálta Márki-Zay Pétert, akit a bukás felelősének nevezett:

A DK-s nyilatkozattenger mellett a Jobbik is ott áll, élén Jakab Péterrel. Portálunk is beszámolt róla, hogy Jakab már a választási vereség estéjén élesen bírálta Márki-Zay Pétert.

– mondta akkor a Jobbik elnöke. Az ATV-ben pedig aznap este kifejtette:

Hozzátette:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI, Demokrata

Ajánljuk még