Pesti Srácok

Törökországból 8 tonna, maszkok gyártásához szükséges textil, Üzbegisztánból 150 ezer maszk érkezik Magyarországra

null

Hosszú küzdelemre kell számítanunk a koronavírus ellen: több területen is védekeznünk kell – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán péntek hajnalban megjelent bejegyzésében. A külgazdasági és külügyminiszter közölte: az egészségügyi védőfelszerelések biztosítása érdekében Magyarország a Türk Tanácshoz is fordult, és két országtól, Törökországtól és Üzbegisztántól már kaptunk is segítséget.

– hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett, hogy ennek biztosítása érdekében Magyarország nagy mennyiségben rendelt eszközöket Kínából, ahonnan az elkövetkezendő napokban és hetekben tucatnyi repülőgéppel több száz tonnányi felszerelés fog érkezni.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– írta Szijjártó Péter. A miniszter bejegyzéséhez mellékelte Sardor Umurzakov, Üzbegisztán miniszterelnök-helyettesének neki címzett levelét, amelyben azt írta: Üzbegisztán baráti országként és a Türk Tanácsban partner tagországként Magyarország mellett áll ezekben a nehéz időkben. Az üzbég miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította Magyarország népét, jó egészséget, összefogást és bátorságot kívánva.

Forrás: MTI, Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még