Pesti Srácok

Törvénytelenül vont el kormányrendelettel a Bajnai-kormány 55 milliót

Törvénytelenül vont el kormányrendelettel a Bajnai-kormány 55 milliót

Negyvenkét évvel a Malév MA240-es járatának lelövése után kiderülhet, hogy miért történt a tragédia, tudta meg a Magyar Idők. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára írásban arról tájékoztatta a Malév-járattal kapcsolatban érdeklődő Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselőt, hogy a szerencsétlenség okainak kivizsgálásával kapcsolatos minősített iratok miatt tájékoztatást kér a Magyar Nemzeti Levéltártól. A történtek ugyanis ma is titkosak.

A Malév MA240-es Budapest–Bejrút járata 1975. szeptember 30-án, a hajnali órákban, 8 perccel a bejrúti repülőtéren való leszállás előtt, eddig ismeretlen okból a tengerbe zuhant – jelentette aznap az MTI. 1975. október 7-én a szerkesztőségek szigorúan belső tájékoztatására szolgáló kiadványban már ezt írták:

Erről egyébként Geleta Pál, az MTI Ferihegyre bejáratos fotósa részletesen beszélt a halála előtt. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezető tisztségviselői – Jasszer Arafat kivételével – 1975 szeptemberé­ben hivatalos látogatáson vettek részt a PFSZ budapesti irodájának megnyitóján. A részben nyilvános állambiztonsági irattári akták szerint Magyarországon titkos katonai felkészítést is kaptak a PFSZ aktivistái, akik a libanoni polgárháborúban vállaltak szerepet. Ezeket a palesztinokat szállíthatta Bejrútba a Malév-gép; az utasok közül 32 barna bőrű, 30–35 éves fiatalember volt, libanoni útlevéllel. Tény, hogy a 160 fő befogadására alkalmas gépen ötven utas volt a katasztrófa időpontjában. Geleta Pál szerint a raktérben elhelyezett nagy tömegű felszerelés miatt kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát, a rakomány szerinte fegyver és katonai – Videoton gyártmányú – elektronika volt. A személyzet egyik utaskísérő tagja a ma Angliában élő Németh László felesége volt. A férfi egy évtizede küzd azért, hogy megtudhassa, miért halt meg a felesége, ki és miért lőtte le az MA240-es járatot a bejrúti partok közelében. A többi magyar áldozat hozzátartozóival közösen elérték, hogy az Országgyűlés 2004-ben kegyeleti alapot hozott létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetésében 100 millió forinttal, a repülőgép roncsainak, benne az áldozatok maradványainak a felszínre hozatalára. 2005-ben nem történt semmi, 2006-ban pedig a libanoni polgárháború fellángolása tette lehetetlenné a munkálatokat. Fónagy János leveléből kitűnik, hogy az Országgyűlés a 2009-es költségvetési törvényben ismét megszavazta a 100 millió forintot a gép felhozatalára, ám a Bajnai-kormány ebből 55 milliót zárolt, majd a miniszterelnök 2010. március 31-én aláírta az összeg elvonásáról szóló kormányrendeletet is. Németh László szerint ez törtvénytelen lépés volt, hiszen kormányrendelettel nem lehet felülírni az Országgyűlés döntését, törvényt csak a törvény módosításával, azaz a költségvetés módosításával lehet megváltoztatni.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a Magyar Idők szerdai számában olvashatják.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.