A „magyar banditák”, a „büdös magyar migránsok” végigrabolták, gyújtogatták, erőszakolták egész Európát, de az európai lovagok szerencsére „telibe szarták” az ő illiberális világképüket, és „seggtől szájig beléjük állították a pallost” – írta a buzgó honszeretetéről ismert Tóta W. Árpád mai publicisztikájában a hvg.hu-n. A szerző a mai magyaroknak is üzent, lehetőségként fölvillantva, hogy esetleg visszamehetnének Ázsiába…
Magyar ember nem lop, csak kalandozik címmel írt újabb himnuszt a magyarsághoz Tóta W. Árpád. Apropóját az adta, hogy a magyar rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az Elios-ügyben. A szerző – mielőtt a „kalandozó” magyarokra rátérne – azon dühöng egy sort, hogyhogy nem húzták még karóba Orbánt és családját, holott a balliberális publicisták már olyan szépen megfogalmazták előre az ítéletet. Ezután viszont megindító módon vall az őt fojtogató hazaszeretetről, a magyarság iránti odaadó rajongásáról, történelmünk beható ismeretéről. Sorai hűen tükrözik, mit jelent egy tűzrőlpattant mai liberális honfitársunk számára a magyarság, az együvé tartozás, a közös kultúra és történelem. A sorsközösség. Sorait szó szerint kell idéznem, hogy mindenkihez feltétlenül eljussanak!
Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – »kalandozást« – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost. Ezután a magyar banditák bátran hazaszaladtak, és elújságolták, hogy kurva nagy verés jár most már a kalandozásért.
Szerzőnk szükségét érzi tehát, hogy fölvillantsa olvasói előtt azokat az ismereteket, amelyeket a módszerváltás előtti történelemórákon a buksijába vertek. Dicsérendő, hogy alaposan bemagolta a leckét, és egész jól emlékszik, mit olvasott a Rákosi Mátyás, Révai József és Aczél György szellemiségében íródott történelemkönyvekben. (A magyar egy „bűnös nép”, az „utolsó csatlós”, a legalja, csak vereségeink voltak – azokra emlékezzünk, szégyelljük magunkat, mindenről mi tehetünk. Satöbbi.) Kár, hogy azóta eltelt nagyjából harminc év, a kommunisták – ha el nem is tűntek, de legalább – átalakultak, és ami még fontosabb: új történelemtankönyvek készültek. Ezekből már szőrmentén az is kiderül, hogy nem fosztogatás, zsákmányszerzés, erőszakolás vezette dicső eleinket, hanem államérdek, honvédelem. Az sem mellékes, hogy 907-ben az akkori Európa sereget küldött ránk azzal a dicső céllal, hogy a magyarokat „kiirtsák” – csakhogy nem jött össze nekik. (Akkor sem.)
Sok érdekes olvasmányt ajánlhatnánk Tóta W.-nek a témában, de minek: ha eddig nem tette, ezután sem olvasná el azokat. Így hát csak ezt az egyet biggyesztem ide: ez a hvg.hu-val „baráti” 24.hu-ról való, így van rá fél százalék esély, hogy Tóta W. esetleg rákattint. A cikkecske tisztességgel összefoglalja, miért torz az a szemlélet, amit évtizedekig tanítottak Árpádék (mármint Árpád fejedelemék) hadjáratairól.
Mehetünk Ázsiába
De vissza Tóta W. írásművéhez! Ő, miután „banditának” és „büdös migránsnak” nevezte eleinket, illetőleg a nyugati lovagok válaszcsapását – a saját érdeklődési körének megfelelő nyelvezettel – plasztikusan érzékeltette („seggtől szájig”), a magyar jövendőt, az előttünk álló lehetőségeket is a szájára vette:
Ebből aztán értettek, kisvártatva felvették a kereszténységet, és ma már milyen büszkék rá. Na pont így lesz ez a liberális demokráciával is. Esetleg visszamegyünk Ázsiába, de az már a mi bajunk lesz, meg Ady Endréé.
Nem, dehogy küldi ő vissza a magyarságot Ázsiába! Hiszen odatette a mondat elejére, hogy „esetleg”. Miért is küldené? Hiszen egész cikkéből csak úgy árad az a lángoló szerelem, amit szülőhazája iránt érez.
Ugyanez a lángoló honszerelem vezette a tollát, amikor például az ötvenhatos szabadságharcunkról a minap azt írta: „1956-ban a kelkáposzta-főzelékért és a gépsonkáért harcoltunk”. Vagy amikor a magyarság drámai fogyása kapcsán pár hónapja megnyugtatta a nemzetet: „Most sem kevesen vagyunk, hanem buták.” Továbbá kifejtette: „Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?” Szerinte kár a népességfogyáson rugózni, nem fontos, hogy többen legyünk, mint most, mert: „A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel”.
Be kell valljam, Tóta W. Árpád cikkeit egyre nagyobb lelkesedéssel várom, mivel egy-egy ilyen alávaló, gonosz mélyütése jobban „összerántja”, megerősíti a patrióta magyarokat, mint egy egyszerű, hazaszerető írás. Szóval csak így tovább!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS