hazaszeretet
Szabadság, szerelem: Petőfi helyett Karácsony-módra
Nemzetét szívből szerető költőnk ezen gondolatainak papírra vetésekor a hazaszeretetre, az ország szuverenitásának visszanyerésére, és természetesen a szerelemre gondolt. Azonban utóbbi fogalom semmi esetre sem tartalmazta azt a fajta szerelmet, amelyet a Pride résztvevői ma vallanak.Zrínyiek, a magyar függetlenség kimagasló harcosai és a tanulságok
Érdemes visszatekinteni a magyar történelmi múltra, tapasztalatokat gyűjteni akár évszázadokra is, mert így érthetjük meg, hogy a magyarság számára miért fontos ma is a szuverenitás és miért bukkannak fel újra és újra olyan emberek, akik képesek harcolni Magyarország szabadságáért és össze tudják fogni népüket. S azt is megérthetjük, hogy több mint ezer év alatt miért akadtak árulók, akik képesek voltak elárulni a hazát, a magyar érdekeket.Latorcai Csaba: a hazaszeretetet nem lehet tankönyvből tanulni
A hazaszeretetet nem lehet tankönyvből tanulni, a hazaszeretetet csak példával, a hagyományok átadásával lehet megtanítani - jelentette ki a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára pénteken a partiumi Szilágysomlyón.Bezzeg Nyugat, bezzeg Kelet
A normalitás megosztó jelenség világszerte, Magyarország pedig mindkét oldalon heves érzelmi reakciókat vált ki. Nem véletlenül."A Jóisten a nagy szellem volt" - így tudták túlélni a kommunista éveket a magyar cserkészek - Mi kérdezünk
A Mi kérdezünk mai adásában Márkus Richárd cserkész segédtiszt volt a vendégünk, akivel arról beszélgettem, hogy mi is a cserkészet titka. Jelenleg a világ több mint 200 országában vannak jelen, és létszámuk több tízmillió főt számlál. Magyarországon a tagok száma meghaladja a tizenháromezret. Küldetésük, hogy olyan fiatalokat neveljenek ki, akik elkötelezettek Isten, országuk, önmaguk identitásuk mellett, és ezáltal egy egészséges társadalom tagjai legyenek. De szó esett arról is, hogyan lehetséges az, hogy egy olyan ifjúságnevelő mozgalom, mely a kommunista rendszerek elviselhetetlen szervezetei voltak, a mai napig működnek, annak ellenére, hogy több évtizedig csak a berkek alatt létezhettek.Így próbálják lejáratni Magyarországot, ezúttal a TikTokon
Depressziós vagy? Nyugi, csak Magyarország az oka.Mielőtt megijednétek: nem, ezt nem én gondolom így, viszont sajnálatos módon elkezdett terjedni egy ilyen trend a TikTokon. Magyargyalázás felsőfokon.Nem akarják az amerikai fiatalok megvédeni többé a hazájukat – The Right Brothers
Egyre kevésbé népszerűbb a katonai pálya az amerikai fiatalok körében. Ezt a Biden-adminisztráció miniszterei persze nem értik, fel sem tudják fogni, hogy mi lehet az összefüggés az LMBTQ-katonák az elmúlt időszakban unalomig ismételt toborzása és a normális fiatalok a hadseregből való kiábrándultsága között. Na, ezt mi a Right Brothersben elmagyaráztuk, azt viszont már nem tudtuk mi sem megfejteni, hogy miért nem pattognak a klímaaktivisták a globális felmelegedés miatt a soha nem látott –10 fokos brit hidegben, miközben nemrég azt mondták, hogy amilyen az időjárás ma, olyan lesz a jövő holnap.„Itt születtem, s itt halok; Mindörökké magyarok!” – Amikor a „rasszista magyarok” vastapssal köszöntik az olasz himnuszt...
Vannak dolgok, amelyekre csak a futball képes. Fantasztikus nemzettudat-erősítő, összetartozás-érzést növelő és identitást elmélyítő hatása van ennek a csodálatos sportágnak, amelynek szeretete ráadásul ott rejtőzik minden magyar lélekben. Illetve: az elmúlt másfél-két év csodálatos teljesítménye után már nem rejtőzik, mert egyre inkább újra a felszínre tör. Személyes élménybeszámoló következik a Magyarország–Olaszország mérkőzésről.Amikor a globalista célok helyett a hazaszeretet köt össze két politikust
Újabb siker a külkapcsolatok terén, újabb tengerentúli elismerés a Fidesz–KDNP-kormánynak: Donald Trump, az Egyesült Államok korábbi, republikánus elnöke közleményben támogatásáról biztosította Orbán Viktort a 2022-es országgyűlési választáson. Mindenki keres nemzetközi szövetségeseket, a baloldal internacionalista mivoltától pedig még kevésbé idegen az ilyen, a különbség azonban abban rejlik, hogy mi a felek közötti partnerkeresés motivációja. Magyarországon kiválóan szemlélteti a két pólust a komprádor ellenzék, illetve a nemzetben gondolkodó, hazaszerető nemzeti oldal.Ajánljuk még