Pesti Srácok

Trump meggyőzte Zelenszkijt arról, hogy ideje lenne befejezni a háborút

Trump meggyőzte Zelenszkijt arról, hogy ideje lenne befejezni a háborút

Egyeztetett egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij. A leendő amerikai és a regnáló ukrán elnök természetesen a háborúról beszélt, hogy pontosan mit, azt ugyan nem tudjuk, de az tény, valami megváltozott Zelenszkij gondolkodásában, annak ellenére, hogy a kampány alatt elég erősen a demokraták szekerét tolta, most kijelentette, hogy a republikánus elnöknek hála, már jövőre befejeződhet a háború.

Zelenszkij a beszélgetést követően úgy fogalmazott, hogy „konstruktív eszmecserét” folytatott Trumppal az amerikai elnökválasztáson aratott győzelme utáni telefonbeszélgetésük alkalmával – írja a BBC. Az ukrán elnök azt nem árulta el, hogy a következő amerikai elnök pontosan mit mondott, azt azonban leszögezte, hogy nem hallott tőle semmit, ami ellentétes lenne Ukrajna álláspontjával.

Zelenszkij hirtelen hangnemváltása már azért is érdekes, mert az amerikai választási kampány során még eléggé hangosan támogatta a demokratákat, az ukrán vezető politikusok pedig tulajdonképpen nyíltan állították, hogy Trump győzelme Ukrajna végét jelentené. Most azonban úgy tűnik, hogy Kijev megadta magát, na nem a háborúban, hanem a politikai küzdőtéren. Ez talán tényleg közelebb hozhatja a háború végét.

Forrás: BBC; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.