Pesti Srácok

Túllőttek a célon a németek és a kelleténél jóval több LNG-terminált építenek, de legalább jó drágán

Túllőttek a célon a németek és a kelleténél jóval több LNG-terminált építenek, de legalább jó drágán

A németek megint elszámolták: bár már így is több terminált építettek, mint amennyire Európának szüksége lenne az Amerikából érkező LNG-szállítmányok fogadására, ők nem állnak le, hanem építik őket tovább. Semmi baj, legalább jó sokba kerül a kísérlet.

Egy új tanulmány szerint a terminálkapacitás 2030-ra messze meghaladja a cseppfolyósított földgáz iránti keresletet. Az orosz földgázszállítás leállítása után Németországban például egyetlen LNG befogadására alkalmas terminál sem volt. Az első, úszó terminált rohammunkában, kétszáz nap alatt építették meg, holott korábban éveket vett igénybe a kivitelezés – emlékeztet az Index. A németek azonban kiadták a parancsot: terminálokat kell építeni, a terminálok pedig rohamosan épülni is kezdtek, arra viszont senki nem adott parancsot, hogy be lehet fejezni, a terminálok tehát tovább épülnek. Egyes piaci elemzők szerint az európai országok azt kockáztatják, hogy hatalmas összegeket fecsérelnek el olyan gázimport-infrastruktúrára, amelyre nem lesz szükségük.

– írta az energiagazdálkodási intézet, az IEEFA most közzétett elemzésében. Ha elkészül az összes tervezett terminál, akkor a fogadási kapacitás mértéke – az európai gázpiachoz szorosan kötődő Egyesült Királyságot, Norvégiát és Törökországot is beleértve – meghaladhatja a 400 milliárd köbmétert. Az EU egészére kiterjedő gázkereslet azonban már most is csökken. Az előrejelzések szerint a megújuló energiaforrások egyre nagyobb arányt képviselnek majd az európai energiaellátásban. A tényleges LNG-kereslet 2030-ban 150 milliárd köbméter körül várható az IEEFA előrejelzése szerint. Ez 250 milliárd köbméter kihasználatlan LNG-importkapacitást jelent. A mennyiség a teljes európai gázszükséglet több mint fele, amely 2021-ben 413 milliárd köbmétert tett ki.

PestiSracok facebook image

idézte a Politico az IEEFA energetikai elemzőjét, a tanulmány szerzőjét, aki szerint Európának meg kellene fontolnia néhány tervezett projekt leállítását.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/DDP

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.