Pesti Srácok

Túladagolásban elhunyt nő mellett találtak meg egy Ukrajnába szánt rakétavetőt

Túladagolásban elhunyt nő mellett találtak meg egy Ukrajnába szánt rakétavetőt

Íme, az újabb bizonyíték arra, hogy a haladó Nyugatnak igaza van, és igenis fegyvereket kell küldeni Ukrajnába, még úgy is, hogy senki nem tudja garantálni, hogy ezek az eszközök oda jutnak, ahol szükség lenne rájuk. A spanyol rendőrség közölte, hogy vasárnap egy töltött rakétavetős gránátot (RPG) találtak egy zaragozai otthonban, ahol egy drogtúladagolásban elhunyt nő is feküdt.

A rendőrség szerint a nő mellett találtak drogozáshoz használt eszközöket, köztük tűket és némi heroint. A nyomozók szerint a lakásban ezen felül találtak egy páncéltörőt is – típusa alapján egy C90-es RPG rakétavetőről van szó, amivel kapcsolatban azt is érdemes tudni, hogy a spanyol kormány az elmúlt időben pontosan ilyen fegyvereket ajándékozott Ukrajnának. Azt nem tudni, hogy az elhunyt nő honnan szerezte be az eszközt, de a nyomozók elmélete szerint valamilyen, a kábítószerfüggő társai közötti csere útján juthatott hozzá. A nő korábbi élettársa állítólag szintén kábítószer-túladagolásban halt meg néhány hónappal korábban. A robbanófegyver jelenléte miatt szakembereket is hívtak, akik az aktív rakétával együtt biztonságosan el tudták távolítani az RPG rakétavetőt – írta a Breitbart nyomán a 888.hu.

Forrás: 888.hu; Fotó: honvédelmiportál (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.