Londonban és más brit nagyvárosokban tüntetések voltak Donald Trump amerikai elnök tervezett angliai látogatása ellen és több mint másfél millióan csatlakoztak a felhíváshoz, amely a meghívás lemondását követeli, mivel Trump elnök hét muszlim ország állampolgáraira vonatkozóan beutazási korlátozást rendelt el.
Az Inforádió tudósítója szerint eddig több mint másfél millióan csatlakoztak Nagy-Britanniában ahhoz a felhíváshoz, amely követeli Donald Trump amerikai elnök meghívásának a lemondását, amíg vissza nem vonja rendelkezését hét muszlim ország állampolgárainak beutazási korlátozásáról.
Donald Trump azzal az indoklással rendelt el beutazási szigorítást, hogy az érintett országokból iszlám terroristák érkezhetnek. A nagy-britanniai tiltakozás széleskörű, bár ki tudja, hányan hányszor kattintanak rá az interneten gyűjtött aláírások oldalára. De csatlakozott a tiltakozáshoz London főpolgármestere is, ami várható volt, hiszen Sadiq Khan főpolgármester pakisztáni származású szuni mohamedán – közölte az Inforádió.
Kommentátorok elhamarkodottnak vélik Trump elnök intézkedését. Ő azzal érvel, hogy ha a szigorítás érvénybe lépését későbbi időpontra előre jelezve határozta volna meg, akkor tízezrével özönlöttek volna muszlimok Amerikába a kijelölt dátum előtt. És Obama elnök már 2015 végén és 2016 elején elrendelte bevándorlási szándékkal érkező irakiak, szudániak, szíriaiak, líbiaiak, szomáliaiak és jemeniek szigorú megrostálását.
Trump elnök angliai hivatalos, királyi fogadtatást magába foglaló látogatásának a pontos időpontját még nem jelölték ki, de úgy tudni június elején kerülhet sorra. A tiltakozás láttán Theresa May miniszterelnök azon nyomban leszögezte, hogy a meghívást fenntartja.
PS/Inforadio, Fotó:Bare Naked Islam
khm
2017-02-01 at 16:22
Fáj is a jelöltjük bukása. 🙂
khm
2017-02-01 at 16:21
A zsidók bele akarják buktatni.
Amennyire tudom, az USA-ban NEM ők lettek megválasztva Elnöknek.
Kaktusz
2017-02-01 at 16:20
Mester Mária
Trump nem vallási alapon diszkriminiál, ugyanis ha azt tenné, akkor a legnépesebb muszlim országokat is kitiltotta volna. Kizárólag azt vette jelen esetben figyelembe, hogy melyek azok az országok, akik terroristakibocsájtóak.
Egy bölcs vezető, mindig tudja, hogy mikor mit kell tenni. Trump eddig jól csinálja…
Tango47
2017-01-31 at 18:21
Így engedj be a házadba egy muszlimot. Pillanatokon belül millióan lesznek és már ők választanak Londonnak polgármestert.
khm
2017-01-31 at 17:27
Bírósági döntés született arról, hogy el lehet utasítani a menedékjog iránti kérelmet…
És ezt Ajrópában. 🙂 Na? Pakoljatok muszlimok !!! ITT NEM LESZ SHARIAH !!!!
khm
2017-01-31 at 17:19
….Miniszterelnökök
khm
2017-01-31 at 17:18
Európában NINCS !!! semmi keresnivalójuk a muszlimoknak.
Csak errefelé,nincsenek túlsúlyban a Trump kaliberű elnökök.
Kaktusz
2017-01-31 at 17:10
Szégyen Európára nézve, hogy pont egy fehér bőrű és vörös hajú muszlim csinálja a fesztivált…