Orbán 50 – egy ütésálló politikus élete
Az ember születésnapja magányügy. Egy közszereplőé lehetőség. Alkalom arra, hogy valami olyat meséljünk róla, ami sokunkat érint. Ami érdekes lehet. Ami számít. Megemlékezzünk azon tetteiről, amelyek hatással vannak életünkre, közösségeinkre. A politikus születésnapja kissé más. Az nem tisztán magánügy, de nem is hasonlítható egy átlagos közszereplőjéhez. Ugyanis a politikus születésnapja egy jó alkalmat teremt az aktuális viták megvívására. Ahol a szimpatizánsok dicsérhetik, az ellenfelek pedig kritizálhatják a nap főszereplőjének tetteit. Hangsúlyozom: a tetteit. Minden más magánügy. Szerintem. Sokak szerint viszont nem. A balliberális közvélemény kicsit másképp értékeli a szólásszabadságot, másképp gondolkodik a sajtó szerepéről Szerintük a kritika egyenlő a durva szidással (ami szerintük a demokrácia természetes velejárója); a dicséret pedig nem más, mint a diktatúra legkézenfekvőbb támogatása. Kettős-mérce a javából!
Ezután a rövid okoskodás után érkeztünk el a mai naphoz. Orbán Viktor miniszterelnök ma ötven éves lett. Alkalom lenne tehát az ellenzéknek arra - ami egyébirány a dolga is - hogy Orbán politikáját elemezze, kritizálja. Erre mi történik? Reggel óta folyik a mocskolódás a balliberális médiából. A születésnap apropóján a magánemberbe is belerúgnak. A HVG, a Népszava, kivétel nélkül osztogatja a sunyi pofonokat. Az Index inkább (amúgy szokásához hűen) gúnyolódik. Ha meg valaki köszönteni is merészel (akár politikusként, akár magánemberként) azt meg leócsárolják. A „diktátor” talpnyalójának bélyegzik.
Pedig a balliberális hangadók, ha valamit megtanulhattak az elmúlt huszonöt évben az az, hogy Orbán igen ütésálló alkat. Amolyan klasszikus ókori típus, akit ütnek-vágnak ugyan a népgyűlésen, de végül mindig talpra áll. Emberi erényei közül talán szívóssága, kitartása és az akaratereje a legszembetűnőbb. Amikor 1989-ben, egy ország által figyelemmel kísért jelképes történelmi eseményen, Nagy Imre újratemetésén milliók ismerték meg, lényeges kép alakult ki róla. Megtudtuk, hogy bátor és hogy valóban gyűlöli a kommunizmust és a kommunistákat.
Az akkori SZDSZ-s hangoskodókkal szemben, ez Orbán esetében ma sincs másképp. A rendszerváltó értelmiség fele ugyanis elárulta a magyar demokráciát, amikor egy pufajkás vezette kommunista utódpárttal bútorozott össze a hatalomért, még 1994-ben. Ebből Orbán és a körülötte maradó fideszesek nem kértek. (Furcsa fintora az életnek, hogy manapság pontosan azok féltik Orbántól a jogállamiságot, akik akkoriban lepaktáltak a volt kommunista elvtársakkal...)
Az elmúlt huszonöt évben többször kellett tűrnie és bírnia a pofonokat a ma 50 éves Orbánnak. Talán többször, mint az éveinek száma. Az elsőket éppen azért kapta, mert nem volt hajlandó a liberális SZDSZ-szel tartani, a Horn-kormány mellé állni. Nem volt hajlandó, mert utálta a kommunistákat.
Aztán új és új pofonok következtek. A nemzeti értékek képviselete, a magyar vállalkozók anyagi érdekeinek felvállalása, amit ellenzékben és az első miniszterelnöksége alatt is végig következetesen képviselt, szükségszerűvé tették az újabb és újabb sallereket a globalizálódó Európában. Az unió logikája ugyanis évtizedek óta a belső nemzeti piacok szétveréséről, illetve a gazdasági értelemben vett gyarmatosításról szólt. Ennek próbált és próbál jelenleg is ellenállni az orbáni politika.
Egy fontos dologban azonban tévedett a ma ötven éves Orbán. Tudta, tudhatta ugyan, hogy a baloldal Károlyi Mihály óta nem a haza érdekeit képviseli. De szép lassan kiderült az is, hogy a rendszerváltó liberális erők sem. Ez komoly lecke volt számára. És komoly lecke volt az is, hogy az egykori kommunista elit, összefogva a liberális gazdasági és kulturális értelmiséggel, inkább jár Brüsszelbe árulkodni és lejáratni az országot, mintsem hogy itthon, tisztességesen próbálná megvívni a politikai csatáit. Talán nemcsak Orbánnak, hanem a magyar választópolgárnak is ez volt az utóbbi idők legfontosabb leckéje.
Mindenesetre Orbán a multi-ellenes, a magyar gazdasági érdekeket védő politikája miatt sok ellenséget szerzett. Komoly, gazdag és nagyhatalmú ellenségeket. Az uniós gazdasági szereplőket jól ismerő Róna Péter, az ATV-ben el is szólta magát 2011-ben. Azt találta mondani az uniós tőkéről, hogy Orbán „nem fog tudni vele szórakozni” és hogy „el fogják söpörni”. A „meccset nem tudja megnyerni” – jósolta a Londonban élő politkus, üzletember, nagy tekintélyű közgazdász. Ütötték is, vereték is Orbánt Európa-szerte az elmúlt három évben. Aztán mégis kibírta.
Magyarország nagy valószínűséggel még ebben az évben kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. A forint nem omlott össze, a magyar gazdaság nem jutott csődbe. Az IMF béklyói nélkül élünk. Sőt, a nyugati elemzők szerint is növekvő pályára álltunk. Jó hírek érkeznek a magyar gazdaságról. Ja és mielőtt még elfelejtenénk: az ötven éves Orbán Viktort nem söpörte el az uniós tőke...
