A keszegek védelmében...
…mert Magyarország jobban teljesít. A Metropol egy korábbi címlaphíre szerint még szervátültetésből is több volt idén, mint tavaly. Persze örömmel fogadtuk a kis- és középvállalkozásokat segítő alacsony kamatú hiteleket (ilyet is lehet, nemcsak multikat pénzelni azzal a feltétellel, hogy ültessenek tulipánt a parkolóba), a családi gazdaságokat támogató intézkedéseket is. Szép Magyarország lesz ez! Olyan, ahol a Borbásmarcsi, mint egy kicsi bambi, szökell majd csillogó szemmel régióról-régióra a stábbal, Nógrádban besegít a digitális átállásnál, aztán Pest megyében termelői spárgából főz ebédet a diófa árnyékában, délután csatlakozik Sárfali Péterhez, hogy egy egész ménes hátán lovagoljanak az alföldi naplementében, végezetül estére termelői mézeskenyeret eszik tokaji bort kortyolgatva. A borász közben grátisz elgitározza az Összetartozás dalát…
Bezony, merthogy van ám a vidék, túl a lehangoló Budapesten. Ott nemcsak a háttér miatt érdemes forgatni, hanem mert az ottan élő, szintén magyarul beszélő emberszabásúak sikeres termelőmunkát folytatnak. Egyéni kezdeményezésből, megfeszített munkával. Ők azok, akik a síkagyú bürökrácia képére formált rendszerben mernek álmok álmodói lenni. Sikeresen. A vidéknek ezt a szívderítőbb (modernül innovatív) arcának bemutatásával Borbácsmarcsi néhol kissé szalonnaízű országjárása foglalkozik talán egyedül huzamosabb ideje… És nincs is ezzel baj, szeretjük a szalonnát.
Itt érkeztünk el a kezdeményezőkész, vállalkozó szellemű magyar civil szférához, amely a liberális értelmiség által a genetikailag alávaló, ostoba, sárban tocsogó nemzeti magyar karakterképet megcáfolva értéket teremt, miközben mértéket állít elő, és próbálja megtalálni a helyét a magyar, illetve az európai piacon. Eljöhet az idő, amikor magunk csomagoljuk és értékesítjük a manapság külföldön, állagjavításra használt termékeinket (pl. méz, búza), amelyekért a külföldi többet is hajlandó lesz fizetni, egész egyszerűen azért, mert mondjuk a méz esetén a portugál szarabb. Lesz idő, amikor nem a nagy áruházláncoknak a tengerimalacok tömeges halálát okozó zöldségeit fogjuk megvásárolni, hanem a hazai bio-t.
Mindehhez azonban ezeknek a vidéki embereknek szüksége van tapasztalatcserére, oktatásra, felkészítésre, hogy az Unió támasztotta pályázati feltételeknek meg tudjanak felelni. Ilyen oktatói központoknak a példaként emlegetett Dániában vannak nagy hagyományai. A dán népfőiskolák a télen dologtalan, de tanulni vágyó földművelőket szólítják meg, akik egymástól is tanulnak. A Dánok nem fukarkodnak e tudással, magyar gazdák is mehetnek tanulni hozzájuk, ha egy kicsit is beszélnek angolul. Persze jobb lenne nem Dániáig menni… Hát eddig nem is kellett. Ilyen központ Kishantoson immáron 21. éve működik, bár idén be fogják zárni.
(FIGYELEM, INNENTŐL NEM NER-SZABATOS VÉLEMÉNY KÖVETKEZIK, KÉRJÜK, FIATALABB OLVASÓINK CSAK SZÜLŐ TÁRSASÁGÁBAN FOLYTASSÁK AZ OLVASÁST!) A kishantosi modellgazdaság 452 hektáron, nonprofit módon gazdálkodik/ott. Vidékfejlesztési központként egyaránt látta el a népfőiskola és a biogazdálkodás feladatait, így kapcsolva össze az elméletet a gyakorlattal. Legfőbb célkitűzése annak igazolása volt, hogy létezik a fölművelésnek a tájjal és a természettel összhangban végezhető formája, s e törekvései nemzetközileg is elismertté tették. Dánok is jártak hozzánk tanulni… A 2012-es pályázaton a területre kiírt 10 részpályázata közül mindezen eredmények ellenére egyet sem nyertek meg. A még egy évig biológiai védettséget élvező, több mint 400 hektáros egységes területet jövőre szépen beműtrágyázzák. A vállalkozó szellem meg üljön otthon a seggén. A kormányzat közleményei mind ügyesen elkerülik Kishantos méltatását, nem köszönik meg az eddig elért, mindenki más számára nyilvánvaló eredményeket. Ebben az esetben ugyanis kiderülne, hogy az NFA eredeti célkitűzéseihez ijesztően hasonlatos mindaz, ami Kishantoson megvalósult. Volt is egyfajta bizonytalankodó utalás, hogy az említett földet állami oktatási keretek közé kellene bevonni, de ezt a fenntartható fejlődés izét senki nem akarta bevállalni…
Bíztak, amíg bízhattak a Kishantosiak, de a Borbásmarcsi helyett a GreenPeace tette magáévá Kishantos ügyét, és a zöldkommandó falnak támasztva a Bálnavadász-hajó-lukasztó-csáklyákat, fennállása óta talán először, valóságos vetőmagot csapva a hóna alá bévetette a kishantosi földeket. A BioSuissminősítés ugyanis megköveteli, hogy télen is zöld legyen a föld, a hülye kishantosaiak meg még reménykednek. Mi viszont tudjuk, hogy bebukták. Állítólag nem is a fenntartható fejlődéses zöld álmokkal volt itt a baj, hanem az Ángyánnal, aki a 452 hektár földet 20 éve minden nap körbebrunyázza. Az Ángyán gonosz, de persze nem azért, mert kritikai szóval illette a földtörvényt.
Persze lesz itt még külföldi tiltakozás (különösen német részről, akik aktívan segédkeztek Kishantos létrehozásában és kivételesen jogosan, jó cél érdekében), lesznek magukat a röghöz láncoló aktivisták, aztán a vérszagra még a hazai baloldal is beindul. És jön az újabb kommunikációs bukkake. A végére nyilván kiderül, hogy ez az egész nem úgy volt, Kishantost szereti a kormány, és mindenről a Hoffmanrózsi tehet. Neki már úgyis mindegy, majd ő benyeli ezt is…
Ez a kitűnő történet nagyban emlékeztet arra az új törvényi szabályozásra, amely a keszeg és kárászállomány lehalászásában eszközölt olyan változásokat, hogy most a szaporodni képes közepes méretű halállományt lehet lehalászni, míg az idősebb, méretes de szaporodni képtelen populációt már nem. Ugye-ugye, síkagyú bürökraták… A pályázati rendszer lehetővé tette, hogy termelni és növekedni képes emberállományunk „lehalászhatóvá” váljon, míg a nitrátgőzös magtalan nagyhalak és a tehetségtelen potykák vígan lubickolnak. A magyar mezőgazdaság védelmében, amelynek a fenntartható fejlődés és a biotermék-előállítás irányában hatalmas jövője van, a döntéshozóknak is illene kissé figyelmesebbnek lenniük! Kishantosnak pedig adjanak még egy esélyt! És adjanak esélyt az álmok álmodóinak, és Borbásmarcsinak! És igen, a keszegeknek is…
