Pesti Srácok

Szoborügy, megint

Szoborügy, megint

Még el sem ült a német megszállási emlékmű keltette felháborodás, máris Tisza István szobra kelt indulatokat. Tudjátok, mit? Nekünk tetszik! Ja, hogy konliktusos? Miért, az emlékezetpolitika mi szokott lenni? Állítólag nem konszenzusos a tisztelt kormány emlékezetpolitikája, közös hősöknek nem állít szobrot. Miért, van közös hős? Szerintem nem nagyon, legalábbis a 20. században kevés.
PestiSracok facebook image

A baloldal a saját hőseit gondolja közös hősnek. Azért megy a hiszti, amiatt habosodnak a szájak, mert Magyarországon tulajdonképp a háború vége óta echte balos emlékezetpolitika volt, és most a kormány ennek vetett végett. Visszahozta a sírból a baloldal által eltemetett alakokat, akikre kimondták az átkot, eltörölték az emlékezetüket, vagy mégsem, de legalábbis nagyban azon voltak, és amennyiben az emlékezetüket nem sikerült eltörölni, annyiban bemocskolni sikerült azt. Széchenyi a kivétel, mert régen élt. Orbánék most kaján mosollyal, csakazértis felmutatják a jobboldal hőseit, leporolják, rehabilitálják őket, és megmutatják, hogy nem kell miattuk szégyenkezni. Bethlen István, Tisza István közéjük tartoznak.

A baloldal meg rá van izgulva Károlyi Mihály szobrára – most, hogy így gondolkodom, hogy kiknek állítana szobrot a balos emlékezetpolitika, eléggé bajban vagyok. Peyer Károlynak, aki megkötötte a Bethlen-Peyer-paktumot? Ő talán megérdemelné, de nem csinált semmit ezen túl. A balos politikusok a háború végéig ellenzékben voltak, sok értékelhetőt nem tettek le az asztalra, utána viszont mind radikálbalos vagy kommunista volt. Nekik azért még a mi baloldalunk sem állítana szobrot. Maradna Jászi Oszkár, de ő inkább kora SZDSZ-e volt. Talán a kisgazda párt művelt itthon autentikus baloldali politikát, meg a Parasztpárt, Veres Péterrel, de hát neki sem volt alkalma kibontakoztatni államférfiúi tehetségét, ráadásul ma gyanús népinek számít, a kisgazdapárt meg jobbosnak. Talán Bibó, de őt sem mondanám kifejezetten balosnak.

Szóval az itt a nagy probléma, hogy a jobboldalnak vannak (szerinte) vállalható olyan hősei, akik meg is tudták mutatni, hogy államférfiak, így lehet helyük olyan helyeken, mint a Kossuth tér (ezt csak a népi konszenzus miatt nem neveznénk át). A baloldalnak író-értelmiségi és ellenzéki politikus hősei vannak, nekik meg többnyire már van olyan nagységú és ott elhelyezett szobruk, ami munkásságukhoz méltó, aztán nagy lyuk, és jönnek a kommunisták (osztán nekik is sok szobruk van még).

Ez itt a baj: akár van konszenzus Tiszáról, akár nincs, akárkinek is állít a jobboldal szobrot, vagy akárkiét állítja vissza, egyszerűen nincs olyan kaliberű baloldali alak, akit oda lehetne tenni Tisza mellé. Vagy Bethlen mellé. Károlyi? Oké, hogy baloldali ikon, de elég kevés ideig volt kormányon, és nem túl szerencsés módon cselekedett.

A többi jelentős baloldali politikus? Azokat meg már kitettük a szoborparkba.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.