A nagy ráébredések kora lejárt

A Nagy Ráébredések Korát éljük, mert hirtelen mindenki összeszarta magát a Jobbik első egyéni mandátumától. Pedig különösebb félnivalója senkinek nem lehet. A radikális pártok ugyanazokat a köröket futják, mióta polgárjogot nyert az a különös elképzelés, hogy a retardáltaknak is joguk van ott csücsülni a nemzeti törvényhozásokban: indítanak a revansizmussal (mostantól az elmebetegeké a világ, le az a

ncien régime-el

); aztán felismerik, a többséget így sosem szerzik meg; erre finomítják a nyelvezetet; háziasítják a saját utráikat; végül néppártosodnak és megszűnnek radikális pártnak lenni.

Piréz Róbert

Vagy nem a fenti utat követik, megmaradnak radikális protestpártnak és soha nem kerülnek a parlamenti többség közelébe se. Ezt a változatot rendre lekövetik az európai értelemben vett szélsőjobboldali pártok. Hiába próbálnak meg azért ők is egyensúlyozni a radikális mondanivaló és a néppártias mindenkihez-szólás között,

a kormányképesség vonalát egyszer nem lépi át egyik nyugati radikális párt se, mivel a választók többségétől idegen az állandó üvöltés

. Az osztrák FPÖ Jörg Haider idejében képes volt a Néppárttal együtt kormányt alakítani, s noha ők a Jobbikhoz képest buzeráns SZDSZ-nek számítanak, nem húzták sokáig. De ők legalább eljutottak kisebbik kormánypártként a hatalomig.

A többi nyugati széljobb párt a közelébe nem jut, hiába nyernek néhol és néha egy-egy mandátumot.

A Jobbik most – felhőtlenül örülve az első és igazi egyéni parlamenti mandátumnak (Molnár Oszkáré olyan készzoltános volt 2010-ben) – igazolva látja az elmúlt másfél év cukisodásos, néppártosodásos elmozgását a radikalizmusból. A régivágású nyilaspistákat, az ex-skinhead jobbikosokat Vonagabi rendre átnevelő táborba küldi, a köpködőknek virágot kell vinni, talán

ha Szegedi Csanádról ma derülne ki, hogy nagyanyai felmenője izraelita, most ő lenne a párt díszzsidója alelnöki rangban

, mutatva ezzel, hogy az antiszemitizmust nemhogy maguk mögött hagyták, már nem is emlékeznek rá, hogy néhány évvel ezelőtt még az ELTE ajtósi utcai kollégiumában a billiárdasztalon énekeltek csontrészegen náci katonai indulókat. De tegyük fel, hogy a Jobbik tényleg megváltozott, maguk mögött hagyták a cigányellenes jelszavakat, a pattanásos külterületi kamaszgyerekek antiszemitizmusát, az oroszokat se kedvelik jobban ezentúl, mint azokat, akik sosem akartak megszállni és kirabolni minket. Szóval agyilag rendben vannak, lehet rájuk ugyanúgy szavazni, mint a politikai játszótér hagyományos szereplőire. Tegyük fel, de akkor mi van? Az égadta világon semmi. Se félni nem kell tőlük,

ugyanolyanok lesznek, mint egy amatőr Fidesz kormányzati tapasztalat nélkül

, viszont szavazni se nagyon érdemes rájuk azoknak, akik meg akarták haladni az elmúlthuszonötévet vagy éppen csendőrökkel veretni a cigányokat. Ha viszont nem változott semmit, csak a külcsínről próbálják eltüntetni a neonáci bőrhibákat, akkor végképpen ne irigyeljük a Jobbiktól ezt az egyetlen egyéni mandátumot. Olyan kellemetlen helyzetbe került ezzel a Vonagabi, hogy

három évig egyetlen hibát nem engedhet meg magának, mert azzal odalesz a „többség”, odalesz a néppártosodás

, odalesz a kormányzóképesség látszata is. A Jobbik vezetőségének három évig tojáshéjon kell lépdelnie, mindezt úgy, hogy jobbról-balról minden mozdulatukat kiemelt figyelemmel követik, és se a Fidesz, se a „demokratikus ellenzék” nem lesz rest azonnal lecsapni a legkisebb tetoválásra, legapróbb facebookos zsidózásra, legpitiánerebb faszpumpázásra. Emellett Vona Gábornak szembe kell nézni azzal a problémával is, hogy egyben kell tartani pártjának radikális szárnyát, a kuruc.infón szocializálódott alaptámogatóikat, valamint a 2014 után hozzájuk csapódott örök elégedetleneket, csalódott szocialistákat, a minden miatt tiltakozó felháborodottakat, a permanensen többet érdemlőket. Szóval a "született jobbikosokat" azokkal a teljesen hétköznapi szavazókkal, akik most

egy új pártot próbálnának ki azért, hátha végre nálunk is lila lesz a tehén és végre sör folyik a csapból

. Nekik szólnak a néppártias szólamok, miattuk kéri ki magának Vona a nyilasozást. Csak éppen ezzel a radikális szárnyat idegeníti el a párt új arculatától, akiket ennek ellenére szintén maga mellett kell tartani, de úgy, hogy pár helyről meg fogják kísérteni őket egy új párt alapításának ötletével. Ugye a politika nem éppen az apácák sportja...

Ilyen apró problémák ellenére kell ezt a mutatványt 3 évig folyamatosan bemutatnia Vona Gábornak, egyetlen egy hiba nélkül.

Amennyiben ez a csoda sikerülne neki, akkor onnantól a miniszterelnökséget is nyugodtan rá lehet bízni, semmi rendkívülit nem fog tenni. Maximum olyan lesz a Jobbik, mint a görögök Szirizája: a kezdeti ügybuzgalom és nagyokat mondás után szorgalmasan fizetik a részleteket és mosolyogva bólogatnak Angela Merkelnek.