Büntetés igen, halál nem
Alig egy hete, hogy Kaposváron megöltek egy 20 éves lányt a Nemzeti Dohányboltban. Állítólag a sötétítőfólia bátorította a gyilkost, hiszen kívülről nem láthatták, mi történik a boltban, ezért sok trafikos a törvényi szabályozás változtatását meg sem várva előre leszedte a fóliát.
Valóban elszomorító, és ha a fólia leszedése valóban elrettenti a jövőben a hasonló gazembereket, akkor szedje le mindenki, és pont. Illetve pont lenne, de az újabban hiperérzékeny Fidesz megint csak túlvédekezi ezt a kérdést. A törvényalkotók eredetileg nyilván nem a bűnözők érdekében rakatták fel a fóliát, és nem számoltak erőszakos elmebetegekkel sem, sőt nem is ők követték el a gyilkosságot. Lassan viszont már odáig kerekedik az ügy, hogy egyenesen a Nemzeti Dohányboltok léte tette lehetővé a gyilkosságot, és a törvényalkotók bűnrészesek. Elég erőltetett érv, de úgy tűnik működik, ha a jobboldal benyelte. Orbán Viktor pécsi látogatása alkalmával már odáig merészkedett, hogy előhúzta a szélsőjobb néphergelő aduászát. A szerdai gyilkosság kapcsán arról beszélt, hogy a Három Csapás-törvénnyel épp a bűnözők visszaszorítása volt a cél. Ha az nem működik, akkor
napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. Hát remek. Idáig is eljutottunk. A Három Csapás-törvény bevezetésekor mindenki arra számított, hogy végre egy tökös törvény, amely majd kellően elrettentő hatású. És minden bizonnyal az is lett volna, ha ezt a törvényt nem a magyar rendőrségnek kellett volna betartatni. Annak a rendőrségnek, amelyiknek havonként ki van adva, mennyi bírságot kell beszednie. És akinek nem lehet betelefonálni, hogy gyilkosság történt az Operánál, mert be kell mondani a várost, az utcát, meg a házszámot is, különben nem jönnek ki. Meg persze annak a rendőrségnek, amelyik durván alul van fizetve, és aki ismervén a bíróságok gyorsaságát és hatékonyságát inkább nem is intézkedik. És akkor a gondosan beépített liberális, bűnözővédő törvényi kiskapukról még nem is beszéltünk. Szóval nem működik a Három Csapás-törvény, és mi erre az adekvát válasz keresztény-polgári-konzervatív-plebejusként? Természetesen a halálbüntetés kérdésének napirendentartása. Nos, először is,
ez a szélsőjobb vesszőparipája, és nem illik a polgári, keresztény értékrendbe

. Másodszor, ha már a Miniszterelnök is lemondott a Három Csapás-törvényről, akkor hogyan vegyük komolyan ezt a halálbüntetést? Gondolom, pont úgy, mint a Három Csapást. A Toronyház véleménye szerint – kivéve Piréz Róbertet - senkinek nincs felhatalmazása mások életét elvenni, sem törvénytelen, sem törvényes módon. Talán azt kellene elérni, hogy ne legyen olyan jó a böriben, és ne legyen akkora sikk bűnözői körökben a börtönviseltség. A magyari társadalom nem szívesen vállalná föl a halálbüntetést, de a Toronyház íróival együtt egyáltalán nem zavarná, ha az elítéltek egy maguk által a földbe ásott gödörben laknának, és a kenyérért és vízért napi 12 óra fizikai munkát kellene végezniük. Valahol ez lenne a normális börtönbüntetés. És míg a halálbüntetés kérdésével keveseket lehetne az utcára szólítani, addig a börtönviszonyok szigorításával sokakat. Az ő támogatásukkal el lehetne végre érni, hogy a sok bűnözővédő jogi intézményt megnyirbálhassa végre az európai liberálhisztitől tartó kormányzat. És akkor nem fordulhatna elő, hogy 6 rabnak 25 milliós kártérítést
fizetaz állam a kényelmetlen cellák miatt. Adófizetői pénzből. Ahelyett hogy örülnének, hogy nem vágták le a bűnös testrészt róluk büntetésből. És ahelyett, hogy megbecsülnék, hogy az ő életükért még akkor is kiáll egy közösség, ha ők maguk éppen elvettek egy életet. Így mutat egy közösség másoknak és magának is példát emberiességből. A példás büntetést azonban ugyanígy jogosan várja el ugyanaz a közösség. Szóval büntetés igen. Halál nem.