Megszoktuk, a libnyafi előtt a határ csak a végtelen űr, ha a velük nem teljesen egyetértők szólás- és gondolatszabadságának kinyírásáról van szó, noha rendszerint ennek az ellenkezőjét hirdetik. De ugye az elmélet, ez meg a valóság, ennyiben mégis a földön járnak.
Gondoljunk csak a kipárnázott véleménybuborékokban élő safe space mozgalmárokra vagy arra a rengeteg nyugati politically correct fiatalra, akik dolgozni nem akarnak, viszont cserébe abban jók, hogy sírva fakadnak, ha valaki nem azt gondolja róluk, amit ők gondolnak magukról. Itt érdemes kitérni arra, ha ők is azt gondolnák magukról, amit mi róluk, annak megint sírás lenne a vége.
Legfrissebbként itt van Nicholas Christakis esete, akinek egyetlen bűne az volt, hogy nem támogatott valami agyament szociális, igazságszolgáltatásos diákmozgalmat, mert tanárként ugyebár nem a véleménynyilvánítás, hanem a tanítás volt a feladata. Ja, gondolta ő, szerencsétlen, addig tartott a nyilvános meghurcoltatása, amíg felmondott. A lincselést megúszta, ami betudható annak, hogy a baloldali mozgalmak ritkán akasztanak induláskor, ezt a mulatságot későbbre tartogatják.
Ezzel szinte egy időben a Clark University őrült meg és vezetett be egy olyan rendszert, amire már sokat látott hőbörgőként is nehéz mit mondani. Az egyetem kulturális diverzitásért felelős vezetője (igen, létezik ilyen titulus, mert valamilyen munkát kell adni a kallódó szociológia szakosoknak, akik hülyének bizonyultak a piackutatáshoz), Sheree Marlowe kitalált egy mindenki számára remek rendszert egy újabb aberrált, az emberi élettel és természettel, valamint minden evolúciós lépéssel szöges ellentétben álló szabályt, mely szerint ezentúl nem szabad “meglepődést tanúsítani”. Ha elterjed e viselkedéskultúra, akkor olyan vicces eseményeknek lehetünk szemtanúi, mint például megjelennek az idegenek az Alpha Centauriról (Hawking idehívta őket a nanoméretű űrhajóival), erre mindenki vállat von azzal, hogy jóvan', átlagos kedd, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni.
És ezt most így hogyan? – tenné fel a kérdést korunk libnyafi újságíró alaptípusa, Tornóczky Anita.
Eddig ugyebár csak az volt az bevett eljárás, hogy a tolerancia jegyében nem szabadott egy magas fekete tanulótól megkérdezni, hogy kosárlabdázik-e, ahogyan egy ismeretlen ázsiai diákot sem lehetett megkérni, hogy segítsen megcsinálni a matek házit, mert ezek a lehető legembertelenebb módon merítik ki a rasszizmus tényállását azáltal, hogy bizonyos jellemzőket (szociológusul: sztereotípiák) aggatnak embertársainkra – függetlenül attól persze, hogy jót feltételezünk-e az adott személyről, avagy rosszat. Bevalljuk, mi már itt összezavarodtunk, mert most akkor mi van a néger dobosokkal. Van ritmusérékük? Vagy nincs, mint Piréznek, akinek azért nincs, mert zsidó. Pedig a sztereotípiák hasznosak, ezért nem kérünk kölcsön az említett úrtól soha cintányért.
A meglepődés tilalmát avégből tervezte meg az említett, nyilván rendkívül okos, de baszatlanságát társadalommérnökösködéssel kompenzáló Sheree Marlowe, hogy ha egy lány azt mondja, ő leszbikus, akkor TILOS bárkinek is meglepődnie ezen. Egyrészt mert a legkülönfélébb szekszuális' beállítottságoknak a mai világban természetesnek kell lennie, másrészt mert szórakoztató olyasmire rávenni az embereket, mely teljesen idegen a természetüktől. Ez egyszerre a legfinomabb és a legbrutálisabb agresszió, amit ember ellen el lehet követni, a 20. század vérben úszó köcsögjei pacsiznak majd a pokolban Sheree Marlowe nénivel, ha egyáltalán oda beengedik.
Mellesleg a Ponyvaregény egyik klasszikus jelenetét is elveszítettük ezzel, amikor Vincent megkérdezi Miát, hogy kérdezhet-e valamit. Valószínűleg a vágóasztalon végzi, mikor újra moziba kerül valami évforduló alkalmából.
Az ugyan nem tiszta, hogy a nem meglepődős javaslat a születésnapokra, karácsonyokra, leánykérésekre, rendevúkra, gyermekszületésre, lottónyereményre vonatkozik-e, de majd még biztos fejlesztik. Mindenesetre el lehet kezdeni gyakorolni a fapofát a kocsmában, mondjuk akkor, amikor kérünk két kört, és kiderül, hogy Jäger akciós. Ismétlem: nem szabad meglepődni, örülni. Természetesnek kell venni, máskülönben lealacsonyítjuk ezzel a Jägert, mint márkát, de az is lehet, hogy nagymellű pultos lány (szexizmus riadó!!!) munkájára is kihatással leszünk. Valahogy legalábbis.
Elgondolkodtató, mikor Komáromy Gergőt gyomorba öklözték a biztonságiak, akkor az új szabályok szerint szerint tilos lett volna ezen meglepődnie, sőt várnia kellett volna a verést? Lehet ez nem logikus felvetés, csak próbálunk itt liberális fejjel gondolkozni, ami kissé nehéz, mivel túlestünk a kamaszkoron, se pattanásunk, se túltengő társadalmi igazságérzetünk nincs már…
