A migráns Paukembör és az állítólagos zavarodottság

A történet mindenki előtt ismert: a kies, távoli Frankhonban ismeretlen okból kimászott egy kisgyerek az erkélyre, kiesett, és ott lógott, kapaszkodott a lezuhanás és a biztos halál szélén. Az európai társadalmakban ilyenkor megszokott kamerázás, sápítozás, katasztrófaturistáskodást színesítve egy Maliból származó fiatalember ügyes parkour gyakorlatot bemutatva felmászott a negyedik emeletre és beemelte a gyereket a biztonságba. Eddig a hír, semmi különös, hétköznapi hősök ugyanúgy előfordulnak tőlünk nyugatra, ahogy nálunk. Csakhogy a mi csodálatos Paukembörünknek bevándorlónak méltóztatott lennie, és így rögtön izgalmasabb vált az esemény mindenki számára.

A haladó média azonnal nekiállt ölelgetni magát boldogságában, a belvárosban olyan magas endorfin szintet mértek, hogy a Hős utca forgalma is megérezte. Végre itt van egy ellenpélda, amit szembe lehet állítani a korábbi 400 ezer migránshírrel, amik a megölte, felrobbantotta, megerőszakolta, kirabolta, összekaszabolta vonalon mozogtak. És ettől – szerintük – mi, bevándorlás-ellenes köcsögök, rendkívüli módon összezavarodtunk, elveszítettük a tájékozódási pontjainkat, nem is tudjuk már, mit gondoljunk a migrációról. Sőt, el is felejtettünk mindent az elmúlt 3 évből, már képtelenek lennénk negatív kontextusban emlegetni egy új jövevényt.

Van egy rossz hírem: nem történt semmi ilyesmi.

Ugyanis mi soha nem néztük meg egyesével a migránsokat. Nem vizsgáltuk a fogazatukat, izmaikat, képességeiket, esetleges tudásukat, tanulmányaikat. Ez a Soros-féle civil szervezetek dolga, hogy később a csalódott vásárló ne küldje vissza a terméket Dzsermaniból. Mi mindig tömegként néztünk rájuk, olyan tömegként, amire semmi szükségünk nincs Európában. Egy eredendően bűnös és mind a kibocsátó-, mind a célországok részéről tragikus folyamat részeseiként. Persze tudjuk, nem heterogén ez a tömeg, egyénekre lebontva vannak köztük ilyenek meg olyanok. Jók és rosszak, szépek és csúnyák, öregek és fiatalok. Közös bennük, hogy nem tartoznak Európába, és ezen az sem változtat, ha egyikük rendkívüli bátorságról tanúbizonyságot téve megment egy európai kisgyereket. Ez semmin nem változtat a nagy képet tekintve.

A Maliból elszármazott fiatalember sorsát viszont (helyesen) befolyásolta. Ő bizonyított, el is nyerte jutalmát. Állampolgárságot, munkát kapott, rámutatva arra, hogy aki igyekszik és emellett rendkívüli embernek minősül, az továbbra is szívesen látott vendég Európában.

Ő, és egyedül ő, a csodálatos négerpaukembör.

Elhiszem, hogy úgy kellett már egy pozitív migránsos hír a haladó sajtónak, mint Juncker kapitánynak a reggeli grog, de erre bajosan lehet egy teljes érzékenyítő tréning féléves tematikáját alapozni. És a véralgebrába sem érdemes belemenni, mert – ha eltekintünk a pillangó-effektustól – az egészen biztos, hogy annak a bizonyos mérlegnek a serpenyői ettől az esettől függetlenül továbbra sincsenek egyensúlyban.

A mali fiatalember megmentett egy életet, és ezzel a sajátját is. A milliónyi már köztünk élő, vagy még el sem indult sorstársa jövőjét ez viszont a legkevésbé sem befolyásolja. Ahogy a migráció-ellenes sajtót sem. Ahogy nézem, a migráció-párti sajtót sem, hiszen ők meg a valóság maradék 99 százalékáról nem adnak hírt továbbra sem.