Meg vagyunk mentve! Vagy mégsem?
Váratlan örömhírrel ajándékozott meg minket minap az Internetre keresztelt távíróállomás, amit Lenin által kitaposott ösvényen haladva Cukorhegyi elvtárs foglal el éppen. Az egyik legnagyobb techóriás, minden keresőmotorok atyja, a Google saját vállára vette a magyari sajtószabadság finanszírozásának mázsás terhét. Fél milliárd forinttal támogatta az olyan, a kormánypárti propaganda viharos tengerével magányosan dacoló szirteket, mint az Index, az Átlátszó. És természetesen a magyar nyelvben fellelhető összes pozitív jelző birtokosát, a Közép-Európai Egyetemet, a CEU-t. Valószínűleg rászorultsági alapon...
Nem kevés pénz ez a fél milliárd, átlagos sajtómunkás még sosem látott ennyit egyszerre. Olyan felfoghatatlan mennyiség ez nekik (nekünk), mint Kósa Lajosnak az álörökösnő milliárdjai – csak ez létezik. Nem egy nigériai levélben olvasott álom, hanem a rideg valóság, ami önmagában is képes befolyásolni a magyar közbeszédet.
Mert a multinacionális cégek már csak ilyenek, ritkán jut eszükbe ellenszolgáltatás nélkül fizetni.
“Megöltem az újságokat." A cinikusabbak szerint ez a felirat díszeleg majd a Google alapítók sírkövén, hiszen a reklámpénzek kiszivattyúzása olyan szinten szárította ki a sajtót, hogy a bezárásokhoz már nem elegendő magyarázat a doktorminiszterelnökúr mérhetetlen galádsága. Mert lehet ám a rossz időtől kezdve a megromlott tejig bezárólag mindenért Orbánt hibáztatni, de ez olyan provinciális, csak Magyarország haladó népességének vélemény-buborékjában érthető okfejtés. A közismert tények alapján a világ maradék részében pedig legyártottak olyan elméleteket, miszerint az ingyenesen hozzáférhető Internet első lépésben kinyírta a nyomtatott lapokat, a nyomtatott lapokat kinyíró netes újságokat aztán ugyanezzel a lendülettel kivégezte a Google.
Aztán az elszipkázott pénzek egy egészen apró kis szeletét most postázza azoknak az orgánumoknak, melyek vannak olyan előzékenyek (és szolgalelkületűek), hogy kritika nélkül átveszik és terjesztik az előírt agendát. Hogy Nyilvánvaló Kapitányként szórjunk egy kis közhelyvillámot: a Google, a többi techóriással együtt az egészen elbaszott nyílt társadalom és a határok, nemzetállamok nélküli szebb jövő hívei.
Mindent megvetnek, sőt gyűlölnek, amit mi fontosnak tartunk.
Az, hogy a keresőprogramokban mi, az elhajló fasiszták még láthatóak vagyunk, az nem az ő nagyvonalúságuknak köszönhető. Szívük szerint nem a sokadik oldalra száműznének minket, hanem egy egészségtelen szulfátbányába, valahol Indokína mélyére. Az egyetlen, ami miatt ezt nem tehetik meg, az a sokat kárhoztatott szabadversenyes kapitalizmus, amit pont annyira gyűlölnek, mint a nemzetállamokat és a határokat. És mivel techcégek nem csak Kaliforniában tanyáznak, hanem bizonyos illiberális nemdemokráciákban is akad pár, így nem vezethetik be a totális cenzúrát és ellehetetlenítést, mint a Facebook (ami nemhogy piacvezető a közösségi platformok világában, hanem monopóliumot élvez), hanem csak puha eszközökkel küzdhetnek elmebeteg céljaikért.
Egy ilyen puha eszköz az általuk kiszipolyozott sajtó általuk domesztikált részének feltőkítése, piacvezetővé tétele, miközben a többieket tovább szipolyozzák.
A nemzetállamokat, a demokráciákat fenyegető egyik legnagyobb veszély az átláthatatlanra szőtt támogatások rendszere. Annyira elaprózódottak, hogy egy-egy, önmagát függetlenként reklámozó sajtótermék a világ eseményeinek jelentős részéről csak egyoldalú, a megrendelő-finanszírozó-tulajdonos elvárásainak megfelelő formában írhat. Legyen az az orosz-ukrán proxyháború, a közel-keleti permanens válság, a Dél-Kínai tenger feletti uralom miatti konfliktus, vagy a szemünk előtt zajló migrációs őrület. Ezek az önmagukat függetlennek tekintő sajtótermékek minden egyes kérdésben pont ugyanazokat a megfejtéseket tolják, mint ami az őket finanszírozó nemzetközi multik érdeke. Illetve nem is érdeke: vállalati filozófiája. És ez távoli konfliktusok kapcsán kevésbé zavaró, vagyis inkább kevésbé feltűnő, de a minket közvetlenül érintő kérdésekben katasztrofális következményekkel járhat.
A közvélemény valódi, de függönyök mögé húzódó irányítói képesek egy ország lakosságát a saját hazájuk ellen fordítani.
Példának okáért a németek mai napig kitartanak amellett, hogy nekik pusztulniuk kell, hiszen a sajtójuk megírta, nem baj, ha megváltozik a hazájuk, kicsit más lesz, kicsit színesebb, kicsit sáriásabb, kicsit fejkendősebb, kicsit arabbetűsebb. Mert megérdemlik, hiszen jó nagy faszok voltak a 20. században. És Németországban a sajtót a német multik fizetik, a gazdaságilag gyengébb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb országokban ez sokkal durvábban jelenik meg. Érdemes belegondolni, hogy ha csak és kizárólag a haladó sajtó narratíváját tesszük magunkévá a bevándorlás kapcsán, akkor most itt gondoskodhatnánk egy pár százezres tömegről, akiket alkalmatlannak tartott a német ipar a hasznosításra.
Ha valaki olyan problémákat keres, amik ténylegesen 21. századiak, akkor itt van a szabad sajtó kérdése.
Puzsér Róbert közismerten egy fasz, szerinte a népi-urbánus vita korunk legégetőbb kibeszélni valója, de a sajtószabadságot ő is rendszeresen a szájára veszi. Csak teljesen rosszul közelíti meg. A sajtó szabadságát az ország saját gazdasága és a saját kormánya képes egyedül biztosítani. A 21. században már nem csak nemzetállamok harcolnak egymással (nyíltan vagy a fű alatt), hanem nemzetközi cégóriások harcolnak a nemzetállamok ellen. Ha rájuk bízzuk a saját nyilvánosságunk alakítását, az olyan, mintha azoktól bérelnénk zsoldosokat, akikkel háborúban állunk.
Nem csak Soros fenyegeti a szabadságunkat, akkor se, ha a Google nehezebben plakátolható ki kékben ellenségnek. Ja, és érdemes volna kipróbálni, vajon nem szeretnék-e meg hirtelen legalább egy picit a hazájukat a haladókák, ha kapnának rendesen a mennyi mannából? Legalább egy kísérletet megérne...
