Alakváltó reptiliberálisok a magyarországi közéletben.

A közvélekedés szerint a liberális politikusok hazánkban teljesen veszélytelenek. Hajdani tombolásuk pusztán emlék, és már az egykor legbefolyásosabb tagjaik is kialudt tűzhányóként adnak interjúkat a sajtónak, vagy éppen próbálják azt lespriccelni.

Odáig egyetértünk, hogy a liberálisok direkt pusztítása 2010 után valóban véget ért, azonban búvópatakként rendkívül sok helyen előfordulnak a közélet számos szegmensében.

Manipulációs képességeik, túlélési ösztönük, beszélőkéjük mind-mind páratlan.

Az EP-vitanapon sokszor szembeötlő, hogy 6-8 liberális képviselő is képes szóról szóra ugyanazt a prédikációt felmondani egymás után (a végére talán megvilágosodunk, hogy ez nem is 6-8, hanem ugyanaz a képviselő volt), de mi ne dőljünk be nekik! Nem is ez a legveszélyesebb, egyúttal legcsodálatraméltóbb tulajdonságuk, hanem az, hogy a liberálisok – mára rendkívül megfogyatkozott létszámuk miatt – időnként kénytelenek több embert is eljátszani.

A liberálisok ilyenkor rendszerint nagy hangon utasítják vissza a vádat, alacsony színvonalú jobbos összeesküvés-elméletnek bélyegezve a nyilvánvaló tényeket, mi azonban ne rettenjünk vissza. Időnként ezek az álcázóművészek is leleplezik magukat, sőt, arcátlan kivagyiságukban maguk rángatják le emberbőr leplüket a pikkelyeikről. Ilyenkor rendszerint csak félig-meddig sikerül az alakváltás, esetleg kétágú nyelvükkel vesznek szagmintát a levegőből, vagy mérges köpettel próbálják meg ártalmatlanítani emlős ellenfeleiket.

Némelyik példányuk olyan különösen szemtelen, hogy egy személyben alakítva több ismert liberális közszereplőt is, akusztikus gitárral a kezében kornyikálja nekünk, hogy „édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok”. Mivel ilyesmire rendszerint választások közeledtével kerül sor, ilyenkor könnyen kiszúrhatjuk őket, valamint valódi létszámukat is sokkal könnyebb megbecsülnünk. Mivel a ciklusok közt hangerejüknek köszönhetően még a szakemberek is rendszeresen felülbecsülik a populációt, választások idején sokkal pontosabb mintát kapunk, pártjaik ugyanis legjobb esetben a bejutási, de leginkább a támogatási küszöb környékén billegnek.

Ilyenkor a reptiliánus demokraták rendszerint apatikusak, de könnyen ingerlékennyé válhatnak. Ne higgyünk az ekkortájt rendszeresen fellépő rohamoknak, hogy most azonnal külföldre távoznak, ha mégse az lesz kormányon, akit ők szeretnének.

Az ilyesfajta hisztiroham természetes az ő fajuknál, hamar elmúlik.

Alaptermészetük szerint egyébként rendkívül konok (az olcsó szóvicc helyett tessék megnézni, hogy közéletünkben marximitátor próbálkozik még nyelvészként, matematikus-pszichológusként, stb, igazán népszerű avatar) és kitartó faj, akár évekig úsznak hiábavalóan az árral szemben, és csak ezután kezdenek új múltat kreálni, miszerint ők maguk az ár.

Mivel tartásuk viszonylag egyszerű, ezért fennáll a veszélye, hogy külföldről behurcolt példányok is elszabadulhatnak. Kiváló példa erre a hazánkban is nagy népszerűséggel futó Rém rendes család Marcyja, aki az elférfiasodó, irritáló liberális nőszemélyekről szóló minden buta jobbos sztereotípiát alátámasztva, kedves kislányból a képernyők előtt változott idegesítő kisfiúvá. A sorozat végeztével a Cég sajnált volna parlagon hagyni egy ilyen kiváló ügynököt, így Magyarországon engedték szabadon, ahol azóta meghatározó lett a páratlan és pártatlan online hírportál okinavai tudósítójaként.

Vigyázzunk! Ha természetben találkozunk velük, ne hergeljük, piszkáljuk őket. Marásuk életveszélyes lehet, és a legtöbb, már legyőzöttnek hitt eszméjük ellen nem készítenek ellenszérumot. Egyszerűen kerüljük ki őket, és hagyjuk, hogy elmajszolják a kis hamburgerüket. Mindig négyévente kell tenni ellenük, a szavazóurnáknál.