Globális kapitalizmus helyett globális szarkavarás
A kapitalizmus gonosz, a migránsok pedig a világ proletárjainak sorstársai. Ez Kapelner Zsolt filozófus, a Szem című neokommunista online szellemi páholyban megjelent eszmefuttatásának az esszenciája.
Kapelner történelmi tablóra vetített ámokfutása rengeteg hajtűkanyarral jut el az erőszakos(!) határőrizet problémájától a globális kapitalizmus minden áldozatáig, de itt most önkényesen csak a monumentális következtetésre hívnám fel a figyelmet. Eszerint a kizsákmányolt proletariátus – így, en bloc, mint világ proletárjai – sorstársának tekintendő minden egyes menekült és/vagy migráns. Sőt, azt mondja, hogy „A bevándorlóellenes intézkedések csakis a kiszolgáltatottság, elnyomás és kizsákmányolás globális rendszerének fenntartását szolgálják.”
Hát igen, a neokommunisták kedvenc osztályharc modellje ez, amiben egy tábort kovácsolnak mindenfajta csoportból, akik okkal vagy ok nélkül elnyomottnak érzik magukat. Így aztán belefőzik egy levesbe a növényekkel házasodó feministákat, buzikat, laposföld-hívőket, UFO-neműeket, az elnyomott munkásokat, a muszlimokat, négereket stb.
A végeredmény persze ehetetlen, hisz ezeket a csoportokat semmi sem köti össze vélt vagy valós elnyomottságuk miatti frusztrációjukon kívül.
Hosszú távon sokkal valószínűbb, hogy inkább gyűlölik majd meg egymást egy nagy nyitott társadalom káoszában, mint hogy boldogan boruljanak össze, mint a bárány az oroszlánnal a jehovás szórólapokon. A nyugati világban rendszeressé vált ámokfutások is ennek jelei. A sok frusztrált, elnyomást hallucináló mikróidentitás a többi hasonló mikróidentitás gyűlöletében éli meg magát, hiszen nincs már semmi olyan közös nemzettudatuk, ami összekötné őket.
Kapelner eszmefuttatásában azonban még ezen is túltéve, a harmadik világból érkezők egyenesen az egyenlőtlenek csapatának élére állnak, és menetük a kapitalizmus elleni harc szimbóluma lesz. Azonban a tömeges népvándorlást ilyen, elsősorban a tőke uralma elleni lázadásként felfogni és a „mindenki legyen egyenlő” elméleti modelljét általánossá tenni veszélyes hülyeség. Nagyvonalúan nem vesz arról tudomást, hogy ezek a tömegek értékrendjüket tekintve totálisan eltérnek az ún. centrum társadalmaitól, akiknek állítólag kötelessége lenne befogadni őket.
Így viszont a többségi társadalomra, egy jóval nagyobb közösségre jelentenek veszélyt.
A liberálisok és kommunisták persze nem így gondolják. Kapelner a fehér, európai olvasójának a súlyos bűntudaton kívül nem is hagy más opciót – feltéve, ha nem sztrájkoló, beruházások elleni tüntető, vagy ökológiai aktivista –, ugyanis szerinte a kapitalizmus szükségszerűen az elnyomásról szól. Hisz vannak a tőkések, meg a kiszolgáltatott tömegek, akik ki vannak zárva a tulajdonlásból.
Abba most ne menjünk bele, hogy a kapitalizmusnál jobb gazdasági rendszert legalábbis még nem találtak ki. Nyilván vannak vadhajtásai, feltételezem, ő is olyan sportcipőt hord, amit egy bangladesi gyerekmunkás rakott össze napi egy dollárért. De persze vehetnénk alapul a vadregényes venezuelai gazdasági modellt vagy a kubait, sőt, esetleg magát, a kommunista imperializmus és valódi birodalmi kizsákmányolás példáját, a parádésan működő egykori szovjet gazdaságot.
Mindenesetre ez az antikapitalista tanulmány az új osztályharcról és a termelőeszközök globális migráció bevonásával történő újraelosztásáról igazi anarchista szarkavarás, a következmények teljes semmibe vételével.
