A meritokrácia hiánya lesz a következő évek slágertémája, ha elunják a jogállamisági nyünnyögést

Mostanában mintha egyre gyakrabban kerülne elő a meritokrácia kifejezés a haladó médiában. Az eljárás kísértetiesen emlékeztet arra, mint amikor pár éve a jogállamiság univerzális mivoltáról adtak közre kutatók, publicisták, okleveles közéleti fontoskodók mindenféle todományos dolgozatokat, hogy aztán, miután legyártották, a nyugati-európai magállamok e gumifogalmat forgatva verhessék a nekik nem tetsző kormányt választó közép-kelet-európai államokat.

Akinek van szimata az ilyesmihez, az már kitalálhatta, csak a terepet készítik elő a jogállamisági-eljárások lezárulta utáni világ eljárásaira. Mert ha azt megunják, meg már mindent átrágtak kétszer és háromszor megbüntették olyasmiért az új csatlakozókat, ami náluk a évszázadok óta a normál ügymenet része, akkor jöhet az új zaklatás: Magyarország és Lengyelország nem eléggé meritokratikus, ezért sajnos ki kell őket fosztani büntetésképpen.

A cikkek és elemzések tucatjai készülnek már most, először még csak történeti áttekintést adva, hogy mennyivel szerencsésebbek azok az országok, ahol az elit meritokratikus. Ahogy a jogállami kötözködéseknél tapasztalhattuk, mindenki azt magyaráz bele ebbe a szociológiai szóleleménybe, amit csak akar, elvégre a légvár építésének nincsenek szabályai. A jelentése folyamatosan változik, ma éppen a leninista értelmezése divatos, mely szerint mindenki érdemei szerint kellene részesüljön a közjóból. (Most akkor képzeljük el azt a vicces helyzetet, amikor a Gólya presszóban kikiáltják az Első Meritokratikus Köztársaságot, aztán magukra néznek és kiugranak az ablakon. Soha többet nem jelenne meg a Mérce.hu.)

A nyugati gyarmatosítók lelkes közlönye, az Index ma boldogan tette címlapra Kondor Péter, az ismeretlen londoni emigráns bölcs összefoglalóját két amerikai kutató tanulmányáról, mely szerint Olaszország gazdasága a ‘90-es években a meritokrácia hiánya maradt le a német gazdaságtól. Persze – nem mulasztotta el a vörös farkat sem odatenni: így járunk mi is, mert Orbán meg a Mészáros.

Mint írja a költő, „a szerzőket Olaszország példája gondolkoztatta el. Az olasz gazdaság a második világháború után nagyon gyorsan növekedett. A 80-as évek végén az egy olaszra jutó GDP elérte a nyugatnémet mutatót. A 90-es években és különösen az ezredforduló körül azonban a fejlődés megtorpant, és Olaszország egyre inkább lemaradt Európa sikeresebb országaihoz képest.”

Na, ilyen az, amikor a kutató nem kutat, hanem összebindzsizik egy tanulmánynak látszó semmit a megrendelő által elvárt végeredményhez.

Hogy melyik ország mennyire meritokratikus, az igen nehezen mérhető. Mondhatni lehetetlen, a neves bölcsek is csak vélekedéseket vetettek táblázatba, amiből (ha nem vagyunk teljesen hülyék), csak az olvasható ki, hogy minél gazdagabb egy ország, annál elégedettebbek az emberek, egyúttal annál kevésbé irigykednek a náluk gazdagabbakra. Akkor elhiszik, hogy akinek nagyobb és több kocsija van, meg nem a négy, hanem az ötemeletes a faházban piheni ki a hét fáradalmait az Alpokban, az biztos ügyesebb, okosabb és szorgalmasabb volt nála. És minél szegényebb egy ország, annál irigyebbek a lakói arra a pár szerencsésre, akinek mégis összejött valami vagyonféleség, és természetesen egymás között megbeszélik, hogy csak azért vehetett új Škodát tavaly, mert a nagymamája még együtt pipázott Orbánéval a kút káváján ülve.

Ám aki ezekből a vélekedésekből bárminemű következtetést képes levonni a meritokráciánk állapotára vonatkozóan, az valószínűleg egy fasz. Ha ketten teszik mindezt, mint az vonatkozó tanulmány elkövetői, akkor két faszról beszélhetünk.

Tegyük csak félre ezt a meritokratikus baromságot egy percre, és nézzük, mit tudunk a ‘90-es évek Olaszországáról.

• A digók a 90-es években kormányválságról kormányválságba ugráltak, 10 év alatt 7 miniszterelnököt fogyasztottak el. Ezek közül csak Silvio Berlusconi nem volt kommunista. Kevesebb mint egy évig tartott a miniszterelnöksége.
• A ‘80-as években még hasító olasz könnyűipart (olyan volt nekik, mint a németeknek az autóipar) kinyírta Kína és a globalizáció.
• 30 ezer líra volt egy gombóc fagyi, már az olaszok is röhögtek magukon, de legalább versenyképessé tudták inflálni az olasz gazdaságot. Aztán bevezették az eurót.
• Egy év kivételével a kommunisták uralogtak, az olasz maffia meg végig.

Szóval mindenki azt hazudik bele a saját tanulmányába, amit csak akar, de a tényeket 30 év távlatából sem illik meghamisítani. Szó sincs arról, hogy az olasz gazdaságra a meritokrácia hiánya tette volna rá a lakatot. Szokás szerint a globalizáció, az Európai Unió és a kommunisták.