Pesti Srácok

A köztünk élő pszichopaták II.

A köztünk élő pszichopaták II.

A közveszélyes pszichopatáinkról szóló sorozatunk második részét olvashatják. Ma két újságíró elmekórtani állapotát vizsgáljuk meg közelebbről.

Remélem, a kedves olvasók emlékeznek még arra a beszédhibás, feltűnően kretén HVG-és újságíróra, aki napokon keresztül faggatta a pszichopaták kitartásával az operatív törzs sajtótájékoztatóin az országos tisztifőorvost, hogy azonnal mondja meg neki, hol vannak megbetegedések az országban. Fontos tudni, akkor még „csak” 40-50 igazolt fertőzésünk volt, tehát az alacsony esetszám miatt semmiféle ésszerű statisztikát nem lehetett volna gyártani az adatokból. Neki nem is ezért volt adatokra szüksége, hanem azért, mert szenzációt és pánikot akart. Szerette volna, ha a „fertőzött területekről” az igazolt esetektől mentes területek felé elindul egy országos belső menekülés, és ezzel elérte volna, hogy a vírust hordozó, de tünetmentes emberek elterjesszék ezt a rettenetes kórt. Nyugodtan mondjuk ki, a beszédhibás HVG-és újságíró tömeggyilkosságot szeretett volna elkövetni.

A mai napunk másik pszichopatája a 444 nevű elmegyógyintézet lakója, aki ma képes volt leírni, hogy a tesztekkel lehet megakadályozni a megfertőződést. Azt tudjuk, hogy az egyre látványosabb alkoholizmusát dobrevklárikás sminkkel eltakaró Gyurcsány szeretné ezt a primitív hazugságot elültetni a fülekben, de újságíróként igazi pszichopatának kell lenni ahhoz, hogy kövesse Ferencet ezen az úton. A tesztek jók voltak a járvány korai szakaszában, a kontaktkutatás során, de most, a csoportos megbetegedések idején csak az egészségügyi személyzet felesleges leterhelésére szolgál. Ahelyett, hogy a kórházi ápolásra szoruló betegeket próbálnák életben tartani, felesleges tesztekkel molyolnak a laborban. Nyugodtan mondjuk ki, aki a járvány ezen szakaszában a teszteket erőlteti, az tömeggyilkosságot készül elkövetni.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.