Kedves transznemű embertársam!

Nem akartam veled foglalkozni, elvégre körülbelül annyira vagy izgalmas és érdekes, mint egy Koncz Zsuzsa énekelte Bródy János dal, de mégis kénytelen vagyok írni neked, mert nagyon elszemtelenedtél, amióta megtudtad, hogy a Fényességes Nyugaton állami erőszakkal kényszerítheted ki, hogy téged szeressenek, tiszteljenek, ünnepeljenek. Pedig semmi szeretni való, tisztelni való és ünnepelni való nincs benned, hiszen csak egy szerencsétlen, zavaros fejű kretén vagy, aki a sorozatos öncsonkításaival akarja felhívni magára a figyelmet.

Tulajdonképpen nem sokban különbözöl azoktól a figyelemhiányos emós kislányoktól, akik pengével vagdossák magukat, ahelyett, hogy lefogynának, szőrtelenítenék a lábukat és bepasiznának. Te is szürke vagy, unalmas és érdektelen, ahogy cirka az emberiség 99 százaléka az, de te ezt nem vagy képes elfogadni, viszont se festeni, se énekelni, se táncolni, se focizni nem tudsz, pedig ezek segítségével még a szürke, unalmas és érdektelen emberek is híresek lehetnek pár percig, szerencsésebb esetben évekig. Nem, te a betegebb utat választottál, és nekiálltál levagdosni magadról szerveket, hogy ezzel hívd fel magadra a figyelmet. Levágattad a cicidet, vagy levágattad a farkadat, és most azt követeled, hogy ezért tiszteljelek, szeresselek téged.

Pedig egészen más fajta orvosra lett volna szükséged, nem olyanra, aki megcsonkított.

Nem foglak se szeretni, se tisztelni! Nem is ismerlek téged, nem tudok rólad annyit, hogy ezeket az érzelmeket kiváltsd belőlem. Nem tudok rólad semmit – azon túl, hogy levágtad a cicidet/fütyidet, ezért az egyetlen érzés, amit kaphatsz tőlem, az a mélységes mély szánalom. De ez neked nem elég, ezért rendőrt akarsz rám küldeni. Na, itt kezdődnek a közös ügyeink, ugyanis ha te szeretnél azzal foglalkozni, hogy én mit gondolok rólad, akkor én most azzal fogok foglalkozni, hogy te miért is vagy ennyire retardált idióta.

Mert az vagy, egy retardált idióta. Ugyanis sem a szeretetet, sem a tiszteletet nem lehet kikényszeríteni, még hatóságilag sem. Tudom, most el vagy keseredve, mivel Magyarországon demokrácia van, és a többség úgy döntött, nem biztosít neked speciális előjogokat, illetve nem bocsátja rendelkezésedre a fegyveres szerveket, hogy te a hatósági zaklatások segítségével elérd, hogy én szeresselek téged. Ennek valójában örülnöd kellene, hiszen ha ez megtörtént volna, akkor nem szánalmat, hanem gyűlöletet éreznék irántad, mivel nem vagyok hajlandó elviselni, amikor egy pitiáner, lelkibeteg és létszámában (is) lényegtelen szubkultúra kisajátítja magának a közös hazánkat – legyenek azok kommunisták vagy transzneműek.

Arra panaszkodsz, hogy téged kinevetnek a boltban, mert nem tudtad átírni a születéskori nemedet. Nos, amellett, hogy a múltat nem írhatod át, így akkor is fiúnak/lánynak születtél, ha azóta megbolondultál és levágtad a cicidet/fütyidet, el kell áruljam, nem a születési anyakönyvi kivonatod miatt nevetnek rajtad. Azért röhögnek ki, mert röhejesen nézel ki. Férfi létedre női ruhákban mászkálsz, miközben tramplibb vagy, mint két Gurmai Zita. Vagy nő létedre férfinak akarsz látszani, de a legtöbb, amit elértél az egy csúnya, vén, leszbikus kecske elborzasztó látványa. Ezért nevetünk rajtad.

És akkor is nevetni fogunk, ha elvisz érte a rendőr – ahogy azt te szeretnéd.

A legjobb az lenne, ha békén hagynánk egymást. Ha ez megtörténik, megígérem, csak a hátad mögött fogunk kiröhögni.

Az a helyzet, hogy szabadságpártiként elgondolkoztam azon, mi is a helyzet veled. Ahogy az öngyilkosokat is leszedjük a hidakról, úgy téged is szerettelek volna megakadályozni abban, hogy tönkretedd, megcsonkítsd magad, de annyit sírtál, meg szaladgáltál feljelenteni engem ezért mindenféle nemzetközi testületekhez, hogy arra jutottam, hagylak téged a fenébe. Pusztítsd el nyugodtan magadat, elérted, hogy ne szólhassak bele az életedbe (és halálodba). Cserébe arra kérlek, hogy akkor te is hagyjál békén engem, ne gyere be a hálószobámba, takarodj a méhemből, de legfőképpen a nappalimból és a fejemből! Ne foglalkozz azzal, hogy én miről mit gondolok, pláne ne akarj rám rendőrt küldeni, mert valamiről más a véleményem, mint neked! Pláne akkor, ha rólad más az a vélemény. Mert elhiszem, hogy te nagyon szereted magad, de azért megerősítésre van szükséged, hogy a te csodálatos kis egyéniséged még csodálatosabb lett attól, hogy levágtad a cicidet/fütyidet, de ezt talán ne a hatóság segítségével kényszerítsd ki belőlem! Úgysem fog sikerülni, tőlem sosem fogod megkapni, mert bármennyire is erőszakosan akarod, az öncsonkítást nem fogom szépnek tartani.

Még a fültágítós hülyegyerekeket is rusnya hülyegyereknek látom, hogyan gondolhatod, hogy a cici/fütyi levágását szépnek fogom látni?

Az sem tetszik, hogy állandóan veled kell foglalkoznom. Pár éve még egy napig ünnepeltetted magad, aztán egy hétig, aztán már egy hónapig, most meg kitaláltad, hogy az egész év, sőt, az egész évtized a te május elsejéd, amikor ott állsz a tribünön és integetsz az előtted elhaladó, téged méltató táblákkal felszerelt, amúgy kivezényelt tömegnek. Ezt – ahogy téged sem – nem tartom normálisnak.

Száz szónak is egy a vége, jó lenne, ha békén hagynánk egymást. Abba már belenyugodtam, hogy egyes elmebetegségek már nem számítanak elmebetegségnek, de a múltat azért ne írd át. Legalább legyél büszke az öncsonkításaidra, nem próbáld velünk elhitetni, hogy az a fütyi vagy cici sosem volt ott!