
Online árfigyelő munkacsoportot hozott létre a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A csoport célja, hogy jobb átláthatóságot teremtsen a fogyasztói árakra vonatkozóan, ezáltal fejlessze a vásárlói tudatosságot, és fokozza a versenyt, ami szintén mérséklő hatással lehet az árakra.
Az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók egész Európában sújtják a gazdaságot, energiaválságot és inflációt okoznak. A kormány célul tűzte ki, hogy a családok, a teljes foglalkoztatottság és a nyugdíjasok megvédése, valamint a recesszió kivédése érdekében az év végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt – hívta fel a figyelmet hétfőn kiadott közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Már 20 intézkedésről született döntés a drágulás megfékezése érdekében, az inflációellenes lépések – többek közt az élelmiszerárstop és a kamatstop – működnek, az infláció tetőzött és lassú csökkenésnek indult – ismételte meg a GFM.
A kormány azonban folyamatosan keresi azokat az eszközöket, amelyekkel tovább csökkenthető az infláció. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium így támogatta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének versenypártolási javaslatát, amely egy online árfigyelő adatbázis létrehozására irányult. A megfelelő jogi környezet megteremtése, az adatbázis mielőbbi létrehozása, és működése érdekében hétfőn egy közös munkacsoport alakult, melynek a kormányt érintő feladatait a GFM gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelő államtitkára koordinálja – jelentette be a minisztérium.
A nemzetközi (például görög, román) tapasztalatok rávilágítottak, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozza a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot. Ezt figyelembe véve a munkacsoport és az online árfigyelő szolgáltatás célja, hogy a lakosság számára elérhetővé váljon egy olyan adatbázis, mely lehetővé teszi a fogyasztói árak alakulásának átlátható módon történő összehasonlítását, valamint megakadályozza a túlárazást, egyúttal jelentősen fokozza a piaci versenyt a hazai kiskereskedelmi szektorban. Az árfigyelés a tervek szerint első körben a kiskereskedelmi szektorban megjelenő élelmiszer-típusokra fog összpontosítani. A felek közös célja, hogy lehetőleg az év második negyedévének végére működjön az elektronikus árfigyelő-rendszer, amellyel újabb elemmel bővülhet a kormány infláció elleni 20 elemből álló intézkedéscsomagja – olvasható a GFM közleményében.
Forrás: GFM sajtóközlemény; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Orientál
2023-03-27 at 17:19
Ma voltam két kiskereskedelmet ellátó két üzletben ,az egyik üzletben érezhetően csökkenő árat láttam néhány élelmiszer árunál ott több mindent vásároltam MA.
bl
2023-03-27 at 15:35
A kereskedőknek a mélyállam adja a hátteret. Ugyanaz a mélyállam amelyik Ámerikában is dolgozik. Ha nem látnám a jeleit akkor nem írnám ide. Bár nyilván az is lehet, valamit félreértek (ez lenne a jobbik eset). Amikor rárepültek az építőanyagokra a nagy boom idején, majd rárepültek az élelmiszerárakra háború idején, akkor ez mind-mind rég nem piaci folyamat. Piaci folyamatról nem is tudom, mikor beszélhetünk utoljára. Talán akkor volt utoljára piaci folyamat, amikor a termelők a hetivásáron kínálták a portékáikat.
(Például a rotterdami áramtőzsdének semmi köze a piachoz, hiszen minden igényt kielégítenek a legdrágább komponens árával számolva. A hetivásárok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy mindenki kap csizmát aki bejelentkezik a kapunál csizmáért és annyit kell fizetni érte, amennyibe a legdrágább csizma került. Gigantikus hehehe.)
ViAM
2023-03-27 at 14:11
Csak váljék be, mert a kereskedők igen járatosak a stiklizésben.