élelmiszerárstop
Elfogadta az Országgyűlés: Megszűnik az orvosok kötelező kamarai tagsága – Parlamenti összefoglaló a keddi ülésnapról
Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház. A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. Napirend előtt tárgyaltak az ország természeti kincseiről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak kiszivárgásáról és Kárpátaljáról is. Hollik István szerint a békepárti határozat világossá teszi, ki áll a béke oldalán, aki megszavazza, az a béke pártján áll. Fürjes Balázs kiemelte, hogy az első pillanattól kezdve elítélték Oroszország nemzetközi jogot sértő agresszióját, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezményről szóló javaslat, valamint az EU és a Thaiföldi Királyság, illetve az EU és a maláj kormány közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodások kihirdetéséről szóló vitákkal, majd napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját kedden az Országgyűlés. Ajánljuk még
Az ukránok már lábbal is tiporhatják Magyarország szuverenitását
Azt már tudjuk, hogy az ukránoknak saját maguk és szuverenitásuk a legfontossabb, ugyanakkor a hírek szerint, ha a helyzet, mármint az ukrán érdek úgy kívánja más állam területe akár lábbal is tiporható, szószerint. Anna-ügy: Felmentették azt a tíz migránst, akik kislányt zaklattak Bécsben
Osztrák közfelháborodás, beilleszkedési problémák - lesz még folytatása az Anna-ügynek. Ukrán Gleiwitz – Avagy tényleg megdrónoztuk Kárpátalját?
Mivel nem jött be az USA ellenünk hergelése, rendkívül megfontolt szomszédaink úgy döntöttek, hogy egyenesben nekünk esnek, mint kozák az anyjának. Az ukrán Gleiwitz pedig egy drónnal indult, amire alapozva már el is tervezték a kétfrontos háborút. Ismét akcióban az antifa: most egy konzervatív újságírót vertek zászlórúddal
A portlandi rendőrség nem csinált semmit az antifa nő ügyében.