Pesti Srácok

Módosul a kötelező akcióztatás: tíz helyett tizenöt százalékkal olcsóbban kell adniuk a boltoknak bizonyos termékeket

null

2023. június elsején vezette be a kormány a kiskereskedelmi üzletekre vonatkozó kötelező akcióztatást, amelynek értelmében 20 termékkategóriában minimum egy terméket legalább 10 százalékkal olcsóbban kell adniuk a boltoknak, mint az előző 30 napban. Az árak további visszaszorítása érdekében augusztus elsejétől úgy döntött a kormány, hogy a tíz százalékot tizenötre emeli, így ennyivel kell minmum olcsóbban adni bizonyos termékeket – írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A kötelező akcióztatás elhozta a hozzá fűzött reményeket, hiszen ma már a boltok versenyeznek a vásárlókért, egymást licitálva jelentenek be kedvezményeket. A kötelező akcióztatás a verseny fokozásához, az infláció visszaszorításához és a családok védelméhez is hozzájárul a minisztérium közleménye szerint, amelyben kiemelik, hogy a szankciós infláció a kormányzat korábbi intézkedéseinek köszönhetően idén januárban tetőzött, májusban 2020 novembere óta először csökkent „látható módon”, júniusban pedig akár 20 százalék alá csökkenhet. Az újabb kormányzati intézkedéseknek köszönhetően ez a tendencia tovább fog erősödni, és minden esély megvan arra, hogy már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenjen az infláció. Mindez pedig lehetővé tette, hogy a kormány kivezesse az élelmiszerárstopot, ami augusztus elsejével lép érvénybe.

Ezzel egyidejüleg pedig módosítják a kötelező akcióztatást is. Mint írják, az intézkedés a kötelező akciózás mértékét a jelenleg érvényben lévő – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyított – legalább 10 százalékról minimum 15 százalékra emeli augusztus elsejével mind a 20 termékcsoport esetében. A kormány arról is döntött, hogy azok a kiskereskedelmi üzletek, amelyekre a kötelező akciózási szabályok kiterjednek, az élelmiszerárstop kivezetését követően, a korábbi 8 árstopos termékfajta közül két termékfajta vonatkozásában valamennyi terméket kötelesek heti rendszerességgel legalább 15 százalékkal alacsonyabb áron kínálni úgy, hogy a 15 százalékos kedvezményt a beszerzési árhoz viszonyítva kell biztosítani. Mindemellett a kötelező akciózásban érintett üzletekben az árstopos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb, mint a beszerzési ár – írja a minisztérium. A kormány célja ezzel, hogy a családokat és a gazdaságot is védék, valamit elérjék, hogy decemberre valóban egy számjegyű legyen az infláció.

Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.