Árnyékkormányinfót tartott a Demokratikus Koalíció, ahol felsorolták, milyen ügyekért terheli kizárólagos felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt. A visszatartott uniós forrásokért, a debreceni akkumulátorgyár-beruházásért, de még a Fidesz által beterjesztett békepárti javaslatért is a magyar kormányfő a hibás a DK szerint. A sajtótájékoztatón Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter beszélt a 2026-os parlamenti választásokról is, amelynek kapcsán elmondta, hogy a többi ellenzéki párttal együtt tervez indulni a Demokratikus Koalíció. Persze amennyiben addig marad rajtuk kívül ellenzéki párt. Részletek a videóban.
A békepárti javaslat Putyin érdekét szolgálja
Molnár Csaba bejelentette, hogy a DK nem fogja megszavazni a békepárti határozatot pénteken, ugyanis szerinte ez nem békepárti javaslat, hanem “Orbán Viktor aljas manipulációja”.
A DK a saját javaslatát támogatja, nem pedig a manipulatív, hazug, valójában Vlagyimir Putyin érdekében beterjesztett fideszes javaslatot
– fogalmazott az árnyék-kancelláriaminiszter.
A DK a legdominánsabb párt a baloldalon
Molnár Csaba korábban a Partizán műsorában úgy fogalmazott: a negyedik kétharmados vereség után ott tart az ellenzék, hogy lassan mindent kipróbált. Kivéve egyet, azt, ami egyébként győzelemre vezetett 2002-ben és 2006-ban, hogy legyen egy domináns párt. Erre készül most a DK, és ezért alakítottak árnyékkormányt. A keddi sajtótájékoztatón a témával kapcsolatban kiemelte:
A közvélemény-kutatások szerint a Demokratikus Koalíciónak több szavazója van, mint annak a másik öt pártnak együttvéve, akivel közösen indultunk a választásokon. Ezt, azt hiszem, lehet dominánsnak nevezni.
Az árnyék-kancelláriaminiszter szerint ez nem jelenti azt, hogy a DK egyedül szeretne indulni a választásokon, hanem szövetségben, a többiekkel közösen akarják leváltani az “Orbán-rendszert”. Az újabb nagy összefogás előtt azonban rendezni kéne az ellenzék sorait. Nem valószínű, hogy a Momentum, a Jobbik (Konzervatívok) vagy a Párbeszéd (Zöldek) szívesen kerülne egy listára a Demokratikus Koalícióval.
A DK az összmagyarság érdekében építő tevékenységet folytat
Kunhalmi Ágnes korábban azt mondta, rombolást hajt végre a DK az ellenzéki oldalon azzal, hogy hónapok óta bekebelezi más baloldali pártok kulcsembereit. Legutóbb Varga Ferenc korábbi jobbikos képviselő jelentette be, hogy a Demokratikus Koalícióhoz igazol. Molnár Csaba így reagált az MSZP társelnökének kijelentésére:
vitánk van ebben az ügyben a társelnök asszonnyal. Szilárd meggyőződésem, hogy DK az összmagyarság érdekében építő tevékenységet folytat és nem rombolót.
Márki-Zay Péter az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott:
Gyurcsány Ferencnek millió alkalma lett volna elszámoltatni Orbánt, de esze ágában sem volt. Enyhén szólva nem rendszerellenzéki a DK.
Molnár Csaba szerint aki ilyen ilyen kijelentéseket tesz, az kétségbe vonja a jogállamiságot. Az árnyék-kancelláriaminiszter úgy fogalmazott:
Elszámoltatni egy politikusnak nem millió alkalma van, hanem nulla. Egy politikus nem számoltathat el, a független bíróságok számoltathatnak el.
Fotó: MTI/Mónus Márton
füredi46
2023-04-15 at 12:36
Ha ezt a demagógkirály Molnárt meglátom, no meg a buciképű Arató és a nagyképű Varnyú barátait, már indul is a hányinger…
Nahát
2023-03-31 at 10:45
A magyarok nem akarják a fiaikat, férjeiket, apáikat elengedni egy idegen háborúba, ami csak az amerikai milliárdosok extraprofitjáról szól. Ez a DK-nak aljasság! Nekik a kormány békepárti javaslata aljasság! Megáll az ész!
lesi
2023-03-30 at 07:36
ezeknek a tetűknek oszt mi a f.sz köze van hozzá
Lel
2023-03-29 at 20:55
csabika-árnyékkláriferi székletes lett a bajuszod a sok nyalástól,de legalább illik neked…
Lel
2023-03-29 at 20:50
csabika-árnyékkláriferi székletes lett a bajuszod a sok nyalástól,de illik neked…
Vízöntő
2023-03-29 at 20:23
Az Orbán Viktor vezette Fidesz – szövetségben a KDNP-vel – sorozatban 2/3-dal nyeri a választásokat!
Ez az árnyék banda hány szavazattal lett árnyékkormány?
1-gyel!
A Gyurcsányéval aki árnyékban kinevezte őket!
Az oviban a nagycsoport Jocóját öten választották meg királynak, az ő királysága ezért legitimebb mint ezeké, de csak a választóit kormányozhatja Jocó, ha azok éppen hallgatnak rá. De ők az ő világukban azt joggal teszik!
És ezek az árnyékok? Nem kellene felkapcsolni a villanyt?
János
2023-03-29 at 18:00
Hát tudod Fecó???
Már inni sem tudsz rendesen. Nem tudod korábban tartani a csürhe bandádat.
Nemrég még te magad nyaltad fényesre Putyin seggét, hátha lesz valami hasznod belőle. Most lepattintott a szemét szöveges miatt – nyalhatsz nyugatra.
Ez a te (ti) jellemetek ❗❗❗
Forgatni a köpönyeget és sűrű csapásokkal a nyelvet.
😠😡🤬
Orientál
2023-03-29 at 16:07
Nahát Telesen igazad van nekünk a hazánkat eláruló kifosztó dk az ellenségünk.
Orientál
2023-03-29 at 16:05
futóbolond Akkor te takarodjál el az oroszok ellen harcolni a balliberális zöld hazaáruló Gyurcsányodékkal együtt.
Nahát
2023-03-29 at 09:10
A békepárti javaslat a DK-nak aljasság. Ez a DK.
Kakasmárton
2023-03-29 at 01:07
Ebbe az árnyékszékbe már egyre többen esnek bele, most már csak egy [email protected]ű födő
üljön a székre, mert kezd elviselhetetlenül büdös lenni! És ha megtelik, ki hordja
szét a trágyát?
aladin
2023-03-28 at 21:16
Molnár Csaba te szarláda, igenis mi az oroszok mellett vagyunk és nem az ukránok mellett akik elnyomják a magyarokat, iskolákak, lebontják a magyar müemlékeket, magyar zászlokat. Ès ezzel együtt elküldelek abba a magyar gyülölö és az ukrán párti ku….ba.
Orientál
2023-03-28 at 21:01
Dk-sok mint mszp-sekként és szdsz-esekként ahogy 2002 és 2010 között csődbe szétloptátok a hazánk teljes gazdaságát ,most bele is hajszolnátok népünket a pedofil genderizmusotokba ,az ukrán háborúba és hazánkból migránsországot csinálnátok.
PG
2023-03-28 at 21:01
Na és akkor mi van, ha ez az árnyékszék banda nem szavazza meg? A parlamentben a kormánynak stabil többsége van, ők meg elmehetnek a búsba.
Amíg ilyen aljas ellenzék van, addig a Fideszt nem lehet leváltani, mert ezekre még egy macskát sem lehet rábízni. (Látjuk, hogy mit művelnek a fővárosban) Ahhoz, hogy a Fideszt le lehessen váltani, ahhoz náluk még jobb politikusok kellenek, nem ilyen hülyék.
Rémusz.
2023-03-28 at 20:38
Drágáim!!
Tudom, hogy én egy tanulatlan barom vagyok, de valahogy a komenistákat, zsigerböl gyűlölöm, de ez nem a mostani libernyák moslékosvödör hazaárulókrol szól csupán,
hanem, már a rablóváltás elött sem szerettem őket.
A pártitkárokat, már messziröl kiszagoltam és útáltam őket zsigerből, amíg a munkás őrökből, találkoztam, normális emberekkel.
Jómagam, 1961-ben születtem, tehát, nem vagyok sem, hős, sem igazán szabad ember.
A szüleimtöl, ugyan hallottam eggyet és mást, de ami számomra érthetetlen volt, az a nagyapám türelme volt.
Sosem értettem meg, hogy miért koboztak el nagyapótol mindent, amiért, a saját verejtékével megdolgozott??!!
Nagyapó, sosem volt semmiféle pártnak, vagy gittegyletnek a tagja, de mégis vissza lökték a nyomorultak a szegénységbe, amikor Molnári és környékén, bizony ő volt az, akihez tanácsért jöttek az emberek, mivel nagyon jó gazda hírében ált!
Akinek csak tudott, segített, de sosem ártott senkinek, mégis, rongyemberként, a MURAMENTI MGTSZ. portásaként kellett meghalnia.
Isten nyugosztalja “Kovacsics Rémusz”, gazdálkodó parasztot!!!
Aztán, ott volt, apám, “Tóth Károly”, akinek az volt a bűne, hogy abban az időben, Murakeresztúr és környéke, körzeti rendőre volt, és a régi öregek elbeszéléséböl tudom, hogy többek közt, neki köszönheti, “Letenye”, mamár város, hogy az 56-os balhéknál, nem volt tömeg gyilkosság, ahogy másutt!!
Gyerek fejjel, azt sem értettem, hogy mi a francot keres a poros falusi utcánkban, egy POVYEDA”, személyautó, ráadásul, egyenruhás emberekkel tele, miközbenn az apámat bekísérik a szülőházamba.
Gyerek fejjel, nem értettem semmit, ezért, egész nap, nem mertem haza menni, hisz valami nagyon rossztol tartottam, csak felnött fejjel értettem meg az okát, és ekkor értettem meg szegény apám további viselkedését is.
Az italnak adta a fejét, és 51 éves korában eltávozott az élők sorából, és csak akkor tudtam meg, hogy az elvei miatt történt minden.
Akkor tudtam meg, hogy az “elvtársak” azért keresték és zaklatták a flancos “Povyeda” kocsiukkal, hogy rábírják, az akkori kormány libernyák elvtársai, hogy a belügyminisztériumba szeretnék látni, valami beosztásban, ami számomra a mai napig rejtéj,de az öregem azt mondta nekik, hogy “értsétek meg, hogy hazugemberek között én nem tudok élni”!!!
Amikor ezt megtudtam, már mindent értettem.
Értettem, hogy miért útálom a pártitkárokat, és azt is értem a mai napig is, hogy miért útálom zsigerböl, még mindíg a komenista, moslék csürhét!!!
Eggyet viszont, a mai napig nem értek, hogy ottvannak a balos szavazók, akik útálják a konzervatív keresztényeket, tehát, esküsznek a moslékosvödörre, hogy miért nem támogatják a Türner Gyulabácsi csapatát, a Munkáspártot, hisz őbennük még ma is az igazi baloldaliság sugárzik, ráadásul, még programjai is vannak, de valamiért róluk allig van szó!!
Érti ezt valaki??!!
Létezik egy igazi baloldali párt, akinek még gondolatai is vannak, és van egy moslékosvödör, akiknek a gyűlöleten és a hazaáruláson kívül semmi féle ötletük sincs, de még is ők az atya Istenek??!!!
Tényleg, itt mindenki megbolondult???!!!
Savanyú Jóska
2023-03-28 at 19:45
A Nyugat beleesett a saját vermébe. Aki másnak vermet ás, maga esik bele.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-28 at 19:30
Folyton a Putyin f.szán rágódnak! ElQrót már kiherélték hogy az övén nem tudnak? Akkor kapják be a Pulikutyáét, amit ajándékba adtak Putyinnak!
sanyó
2023-03-28 at 19:08
Ők meg Biden és Soros érdekeit szolgálják.
Nick Rivers
2023-03-28 at 18:28
Te szerencsétlen Monlár Csaba! Mar megint hülye vagy?
AB
2023-03-28 at 18:26
Van remény! Amit a DK nem szavaz meg, az csukott szemmel is csak jó lehet.
1ENAKI
2023-03-28 at 18:24
Önmagát kinevező árnyékszék. Na nézzük ki és miért felel. Az Únios forrásokat azért nem kapta meg Magyarország,mert ti,àrnyékszékiek hazudtatok az EU nak,eladtátok a hazát.Az Akkumulátor gyárra szükség van. Egyrészt fejleszti a hazai ipart,másreszt,a kommunális adó a város kasszáját növeli.A béke javaslat nagyon is fontos,mert Európa és mi is így térhetünk vissza a normális élethez. Összegezve: Orbán Viktor Magyarország Miniszterelnöke mindennap bizonyitja hogy a 2/3 ad jól választott.Nézzük tovább! Akit ebben az országban bármiért is felelőségre lehet vonni az te magad vagy Gyurcsány Ferenc az Isten ostora.2006 ban,kilövetted az emberek szemét,a békes tüntetőkre rászabadítottátok a lovas rendőröket,polgárháború szélére sodortad az otszágot mindezekért felelősegre sem lettél vonva mindezidáig.Az ország csődszélén állt,eladtad a repűlőteret,privatizáltál észnélkül,az embereket sanyargattad. Mindezek után még van bátorságod,hazugszóval megvádolni örökös Miniszterelnökünket Dr. Orbán Viktort,akit a nép legitimen,közös akarattal választott meg. Nem felejtjük el a 2006 os évet ahol az akkori Miniszterelnök te,úgy jellemezted az országot: kurva ország.Egy ilyen alak ne akarjon Miniszterelnök lenni,mert a nép nem fogja megválasztani.Idézem szavaid,akinek nem tetszik el lehet menni. Na akkor most indulj.
az árnyékszék-kormányi szófosás kit érdekel?
2023-03-28 at 18:11
Te Molnár Csaba árnyékszék-kormányi kancelláriaminiszter génselejt, egyedül vagy ilyen hülye, vagy van egy félhülye testvéred is?
Ki nem szarja le, mit nem szavaznak meg a degenerált koalíciós aljas gazember nyikhajok.
Ti háborúpárti szarládák, ha a búcsúban a céllövöldében elsütik a légpuskát, rögtön összefossátok magatokat.
Takarodjatok az alkoholista aljadék tróger Gyurcsótánnyal és hazaáruló Dobrevtehénnel a jó büdös francba!
sanyi05
2023-03-28 at 17:45
Na ez aztán egy elég nagy marhaság. Mindegy mit csak valami ökörséget elő kell rángatni, hogy véletlenül se a kormány javaslatát kelljen elfogadni, mert az Putyini. És ha az lenne akkor mi van?Marhák!
A pápai zelenszkij
2023-03-28 at 17:40
A béke Putyin érdekét szolgálja?!
DE GYURCSÁNY ALIG VÁRJA, HOGY MI ZELENSZKIJ 2 KIIRTHASSA/ FÖLDÖNFUTÓVÁ TEGYE MAGYARORSZÁGOT
Ungarn über alles !
2023-03-28 at 17:24
MoCsa-dék …árnyékszék töltelék
gondolkodj
2023-03-28 at 17:23
Szarnyékkormány. Sohase fogjátok ezt az országot kormányozni , elég volt belőletek.