Ukrajna elnökének gazdasági tanácsadója szerint a Magyarország és Oroszország energetikai együttműködését erősítő több megállapodás csak meghosszabbítja a teljes körű háborút, ezért felszólította az Európai Uniót, hogy akadályozza meg a két ország együttműködését – írja az Index.
A nemzetközi sajtó kritikus hangvételben írt Szijjártó Péter oroszországi tárgyalásairól. Mint arra több portál is rávilágított, Magyarország az ukrajnai háború kitörése után sem csökkentette függőségét az orosz gáztól, és a jelek szerint erre nem is törekszik. A külföldi sajtó meglátása szerint Magyarország ezzel a lépésével Vlagyimir Putyin kezébe adja a “hatalmat”. Az ukránok szerint persze Magyarország háborús bűnrészes: Volodimir Zelenszkij tanácsadója szerint hazánk az Oroszországgal kötött energetikai megállapodásokon keresztül támogatja Vlagyimir Putyin ukrajnai háborúját.
Ha látták azt a videót, ahol az oroszok levágják egy ukrán katona fejét, akkor kijelenthető, hogy a magyarok fizetik a kést. Teljesen vaknak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa, milyen bűnöket szponzorál. Azzal, hogy több gázt vásárolnak az oroszoktól, még több lehetőséget adnak nekik a háború eszkalálására
– mondta a Politicónak Oleh Usztenko.
Az utóbbi napokban több (nem hitelesített) videó is terjedni kezdett arról, hogy orosz katonák levágták ukrán hadifoglyok fejét. Az egyik videó nagyon elmosódott, és a gyanú szerint nem most, hanem még az előző nyáron készülhetett, mivel a nyári évszakra jellemző dús növényzet látható rajta. Azon az látható, hogy egy orosz katona egy hosszú késsel levágja egy még élő ukrán katona fejét. A videóra a Kreml is reagált: szörnyűnek nevezte a lefejezéses videót, de megkérdőjelezte a hitelességét.
Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Mekkelek
2023-04-13 at 12:29
A nyugat európai államok oroszokkal történő kereskedelmi mérlegét legyenek kedvesek összevetni a magyarral.
Gomboc7
2023-04-13 at 12:29
A neomarxista nyugat nevében ki lesz az első, aki Magyarország ukrajnához csatolását fogja javasolni? Máshogy aligha védhető meg a demokrácia itt…
halacska
2023-04-13 at 12:09
Várom a rabulisztikát!
Usztenkónak addig is könyörgök: hadd fizessük mi a kamera aksiját inkább, mint a kést…
Ui:
Ha voltak egri nők, lesznek-e ukrán nők???
stefan.walter
2023-04-13 at 11:51
Ez az USA -bérenc meddig húzhatja még büntetlenül? Tegnap kiderült, hogy 400 millió dollárt síbolt el
az amcsi támogatásokból.Hazaáruló, háborús bűnös. A népe állítsa falhoz, úgy, mint Ceausescut !
Patriot
2023-04-13 at 11:43
Felszólítja az EU-t! Egy náci , népírtó rablógyilkos! Szépen vagyunk! Buzik, pedofilok, woke idióták, klímanácik , BLM , Antifa és egyéb degenerált idióták ülnek tort a normalitás felett.
odu
2023-04-13 at 11:43
Na micsoda véletlen, az utóbbi 200 évben akár melyik oldalon vagyunk, mindig ide lyukadunk ki.
Baxi
2023-04-13 at 11:41
A te faszodat kéne levágni amivel zongorázol, le lehet szállni a magyarokról semmi közünk a tetű országotokhoz , de remélem hamarosan Ukrajnának csúfolt szemétdomb megszűnik végre, hogy baszódnál meg.
Puncius Pinatus
2023-04-13 at 11:40
Az ukrán nép fog leszámolni veled /mert te egy orosz születésű álzsidó, faszverő zongorista vagy/ -nem a zsidóságoddal van gond-.
Veled együtt a beleiteket fogják a nyakatok köré tekerni, és még ez lesz a legszelídebb amit tesznek veletek.
Hamarosan, előbb mint gondolnád, a nyugati támogatóidnak sem lesz nyugodt, további boldog élete.
csakafidesz
2023-04-13 at 11:39
Xerxész 2023-04-13 at 11:24
NATO védelem? Te hol élsz? A NATO akkor se védene meg bennünket, ha Albánia támad ránk..
csakafidesz
2023-04-13 at 11:37
“Ukrajna elnökének gazdasági tanácsadója szerint a Magyarország és Oroszország energetikai együttműködését erősítő több megállapodás csak meghosszabbítja a teljes körű háborút.”
——————————————————————————-
Ezek hülyék! Oroszország ezerszer több gázt ad el Indiának és Kínának. Amúgy mi köze a háborúhoz? Nem puskát adunk el az oroszoknak, hanem gázt veszünk tőlük. Egy nemzetközi mércével mérve igen picike mennyiséget.
Menjenek a kurva anyjukba!
chatillon r
2023-04-13 at 11:29
gyalázatos hogy azt a Magyarországot, aki egyáltalán nem ad fegyvert senkinek tartják háborús bűnrészesnek. ez már olyan aljas és szint alatti amire nem szükséges, nem érdemes magas szinten reagálni. Európa óriási felelőssége, hogy az ukrán tahókat ennyire szabadon engedi és lényegében európai politikusokat rendszeresen gyalázhatnak és azt hiszik mindent megtehetnek. ők akik egyébként saját népük mészárosai és fő felelősök. most ez a kőbunkó ukrán neandervölgyi stílus lesz uralkodó Európában az usa és a nyugati szélsőbal segítségével?
Xerxész
2023-04-13 at 11:24
s akkor most mi lesz? lerohanják Magyarországot? egy NATO-tagállamot? s akkor a NATO mit lép? ezt az egész ukrán politikai garnitúrát nem lett volna szabad hatalomba segíteni. nem nyert velük senki semmit, ellenben jó sokan nyerészkedtek a háborún… rögtön a kirobbanásától kezdve…
sorry
2023-04-13 at 11:17
Mai hír:
Románia 4 hónap után nem ad segélyt, lakhatási támogatást, stb. Dolgozni kell a menekülteknek, a gyerekeknek iskolába járni.
Mi pedig 4 hónapig intenzív magyar nyelvórát tartunk nekik, utána irány a munkaerőpiac.
sorry
2023-04-13 at 11:11
zelenszkíj! Ha valóban meg akarod mutatni mennyire aggódsz a hazádért, akkor hrivnyásítsd az összes magánvagyonod és vegyél rajta lőszert. Az kihúzna a pácból titeket. Amíg nem teszed, addig annyit érnek a kirohanásaid, mint egy szellentés.
Pék Jánosné
2023-04-13 at 11:09
Őrnagy2023-04-13 at 09:01
EZ A LÉNYEG !!!
Logikus
2023-04-13 at 11:02
Akkor az ukránok micsodák? a háború kiprovokálói?
hozzaszolo
2023-04-13 at 10:57
A francba! Mennyi dolgunk van!
Az oroszoknak is mi adunk hatalmat, elnököt, az USA-ban is mi irányítjuk az elnökválasztást!
A szlovákoknál külügyminisztert kell cserélnünk.
Sok a dolog, na. MI VAGYUNK OTT!
Hát persze!
AB
2023-04-13 at 10:52
Na persze. Az ukránok simogatják a hadifoglyokat, nem vágják le sem a kezüket, sem a lábukat azért, hogy biztosan ne tudjanak visszamenni,(tény!) és nem hamisitanank háborús bünöket igazoló felvételeket. De nem ám!!!
en
2023-04-13 at 10:48
A kohn-spiracio: Soros hangja farpofak kozul.
Amugy szerbek pusztitjak egymast, egyik se a mi macskank!
aladin
2023-04-13 at 10:47
Zelenszkij mi magyarok téged meg egy korrupt soviniszta nácinak tartunk, aki csak szinézkedik europának és amerikának. Egy pár honap és az ukránok, orosz lélegeztetögépre fognak kerülni.
nemzeti
2023-04-13 at 10:42
Ezért nem kellene fogadni a “menekültjeiket”.
Sokba is kerülnek.
Tires
2023-04-13 at 10:41
Zelenszkíj egy cionista pitbull.Ha az ukrán katonahullák már a kilátást is eltakarják,akkor sem hátrál.
Ezt az egész csikicsukit azért indították be,mert elképesztő pontossággal elő tudták készíteni.
A valódi ellenfelünk egy igazi alakváltót alakít.
Térdelünk elötte,neki magyarázkodunk,
mi kérünk elnézést az ő mocskosságaiért.
Csakhogy,ezt így még nem kezelte senki.
És mi sem fogjuk tudni így kezelni.
Mert itt benn köztünk jár a dög,éles késsel a hátunkban.
Beütöm,hogy benn,de elsőre kiírja a Ben-t.
Érted?
Kiss Róbert
2023-04-13 at 10:41
Az ukrán vezetést ugyanúgy wc papírnak használják,mint az LMBTQ-T,vagy a BLM-et,
bizony ti valamennyien rossz gazdát szolgáltok,aki most ül a klotyón,
és csak idő kérdése,hogy mikor nyúl értetek?????????
Rajzos
2023-04-13 at 10:30
Ha be van szarva egy kis országtól,akkor ne hadakozzon egy 150 millióssal! Előbb-utóbb elzárják a pénzcsapot! Aztán lesz majd Pakisztán,Afganisztán és lóvé nuku hát aztán!
Gábor lovag
2023-04-13 at 10:29
Ismét megszólaltak az agyas ukránok és csodás talpnyalóik …
Nyilván a világviszonylatban parányi Magyarországról származó aprópénz 100 %-ban fedezi az oroszok teljes hadi kiadását.
A károgóknak előbb a saját háza táján kéne egy kicsit sepregetni !!!
Egyszerű és magyar
2023-04-13 at 10:27
Eddig úgy tudtam, hogy csak soros meg biden utasíthatja az EU-t, most látom, hogy már zelenszkij is úgy érzi, hogy utasíthatja.
sanyi05
2023-04-13 at 10:24
Hát a videót nem láttam de miután folyamatosan hazudik és hamísít ez a nyomorult bohóc, valószínűsíthető, hogy hamisítvány. Mindig előkerül egy ilyen és hasonló ügy például a bucsai sittel töltött hullazsákok esete. Mikor OV nemzetközi vizsgálatot akart az ügyben a farok zongorista őrjöngeni kezdett. Akkor hívta oda az Eu-s banyát , mint hasonszőrű hazug szakértőt
POROSZLAI RÓBERT
2023-04-13 at 10:23
Mocskos náci gazemberek.
Matu
2023-04-13 at 10:22
Azt például megkérdezném a sok hápogótól, hogy ha nem az oroszoktól vesszük a gázt és az olajat, akkor hogyan kellene megoldanunk az ország energiaellátását? Mert ugye a szövetségeseinkre nem számíthatunk, azok most éppen azon vannak, hogy teljesen a víz alá nyomják az országot. Kénytelenek vagyunk az ellenséggel üzletelni, azok legalább korrekt módon szállítanak.
Élő Éva
2023-04-13 at 10:19
Az a szemét kés, naná, hogy az a hibás.
Vajon ki gyártotta azt a kést, ha ugyan kés volt, amivel lefejeztek.
Matu
2023-04-13 at 10:19
Büszke vagyok a magyar gazdaság ilyen kiváló teljesítésére, hogy képesek vagyunk finanszírozni egy k..va drága háborút! Tényleg elképzelni sem tudom, mi lenne az oroszokkal nélkülünk! Megveszünk tőlük néhány hordó olajat és néhány köbméter gázt és ők máris vesznek belőle több tucat rakétát. Ja, és késeket… Ha ezt valaki kutyának adja be, az menten megvész! Van a világon épeszű ember, aki ezt elhiszi???
2 ÉNAKI
2023-04-13 at 10:16
Ki a háborús bűnrészes? Semmikèpp Magyarország,még a gyanú árnyéka sem vetődhet rá.Te vagy magad Esztelenszkij az Usával együtt. Eladtad a hazát,temető Ukrajna. Mindezt teszi az Usa kedvèert,aki Ukrajnát használja hadszinternek az Oroszország ellen indított proxy háborújához.Gondoljátok meg mit beszéltek ti náci sepredékek.
Bander
2023-04-13 at 10:11
Usatenko úgy nyilatkozik, hogy nem olvasta el még a szerződéseket se.
Nem az orosz hadseregnek vesz gázt, hanem az USA budapesti követség épületébe, meg a követségi munkatársak, családok lakásaiba fűteni.
LEGYÜNK TÁRGYILAGOSAK
2023-04-13 at 10:04
USA-krajIna háborús bűnrészesnek tartja Magyarországot
JG
2023-04-13 at 10:03
AZ UKRÁNOK A VILÁG LEGNAGYOBB BALEKJAI!
Egy ilyen idióta, ripacs zsidó, a hazafiasságra hivatkozva halomra öleti őket a testvéreikkel.
HA ERRE NEM ÉBREDNEK RÁ, AKKOR MEGÉRDEMLIK A SORSUKAT .
W
2023-04-13 at 09:46
Locksmith
Ha mellesleg nem mocorogtak volna a “Bucsai mészárlás” színészei a kamu hullazsákban, jelezvén, hogy szeretnének már friss levegőt szívni! Ha az útmentén heverő “hullák” némelyike nem emelgette volna fel a forgatás közben a kezét, stb.
Fanni
2023-04-13 at 09:40
Aki nem küld fegyvert egyik félnek sem, az háborús bűnrészes. Aki ontja a fegyvereket a harcolóknak, az a tisztesség, becsület, emberség mintaképe. Ez így igaz, egy őrült világban.
Locksmith
2023-04-13 at 09:39
Láttam én már karón varjút! Egy fogolyra(akár lehet orosz is)bármilyen zubbony ráhúzható, az őr meg azt vesz fel, amit akar…
Ha nem hazudtak volna már ezerszer(Szaddam vegyifegyveréről, Minszki békéről, oroszok lövik a kezükön lévő atomerőművet, gázvezeték felrobbantása…stb.), talán még be is venném. De ezeknek így már azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Sőt inkább azt gondolom, hogy amivel vádolják az ellenfelüket, azt ők követték el. Sokat tettek azért, hogy ezt gondoljam.
UFF
Ungarn über alles !
2023-04-13 at 09:34
Magd@
mindannyian tudjuk hogy nem a saját szövegét ugatja ez a rühes-csahos
de az az Usákokra nézve szégyen, hogy csak egy ilyen korcs papagájra tellett nekik
Ungarn über alles !
2023-04-13 at 09:29
a püffedt-pofájú drogos alkoholista állat – felszólít
csak úgy, mert megteheti
Clint Eastwood
2023-04-13 at 09:15
provokáció.
fel akarják ****-ni a magyarok agyát, hogy belerángassanak minket a háborúba
Hesslerezredes
2023-04-13 at 09:13
Ez a ripacs csak felmondja a szövegkönyvet.
Esztelenszkij most is színész (inkább: pojáca, oroszul: pajac) – nincs egyetlen önálló gondolata sem.
És a szövegkönyv – amerikai.
Lassan, csöndben megy a háború előkészítése – ellenünk.
Az ukránok fognak minket megtámadni és hiába vagyunk NATO-tagok, senki nem fog a segítségünkre sietni, mert majd azt mondják, hogy mi voltunk a támadók (lásd: 1939.szept.1. Gleiwitz – Glivice).
ViAM
2023-04-13 at 09:02
A ripacs és tanácsadói jobb lenne, ha az anyjukat látogatnák meg, és akkor nem is kívánok nekik rosszat. (Vagy igen?!) Ámbár nagy kár, hogy Kadirov nem tudta valóra váltani, 2022. február végi tervét.
Őrnagy
2023-04-13 at 09:01
Ezt az elmebeteg gazembert az nyilván nem zavarja, hogy az USA évi 10 milliárd dollárért vásárol különböző dolgokat Oroszországból!
Miért nem szólítja fel az USA-t, hogy ne finanszírozza az USA évi 10 milliárd dollárral az orosz hadsereget!
“Az amerikai Népszámlálási Hivatal (Census Bureau – USCB) legfrissebb gazdasági jelentése szerint – a Moszkva elleni washingtoni szankciók ellenére – több mint kétszeresére nőtt az Oroszországból származó javak amerikai importja az elmúlt hónap során.”
khm
2023-04-13 at 09:01
zsalénszkij
A k anyádat!
TS
2023-04-13 at 08:53
Hát igen, kénytelenek vagyunk kicsik lenni, Kínának nem ugat ez a farokverő.
TS
2023-04-13 at 08:52
Biztos qrva sok fegyvert gyártanak a magyar bevételből a ruszkik.
lesi
2023-04-13 at 08:52
ennek a rohadéknak kellene levágni
Magd@
2023-04-13 at 08:50
Manapság az ember a saját szemének sem hihet!
A manipulációk tárháza egyre bővül és az érdekek hatarozzák meg, hogy éppen milyen információval árasztják el az embereket.
lesi
2023-04-13 at 08:50
én meg anyádat te köcsög nem sokára kötél lesz a nyakatokon