Az 1990. április 8-án alapított Nemzetközi Újjászületés Alapítvány (International Renessaince Foundation, avagy Mizsnarodnij Fond Vidrodzsennya) eddig több, mint 310 millió dollárt költött közel 10 ezer projektre, azzal a céllal, hogy Ukrajnában is felépítse a „nyílt társadalmat”. Az ukrajnai Soros-alapítvány és partnerei időről-időre jelentős befolyáshoz jutottak az egymást váltó ukrán elnökök és kormányok mellett, a vitathatatlanul hasznos – például egészségügyi vagy kutatási – projektek finanszírozása pedig itt is együtt járt a politikai küzdelmekbe való olykor egészen nyílt beavatkozással és az országon belüli ellentétek kiélezésének szándékával – olvasható a XXI. Század Intézet legújabb elemzésében, amely a Soros-birodalom születése és a milliárdos spekuláns macedóniai tevékenységének vizsgálata után Soros György ukrajnai befolyásszerzését vette górcső alá.
Bár már közvetlenül a függetlenné válás után magas pozícióba kerültek a Soros Györgyhöz köthető személyek Ukrajnában, a milliárdos befolyása akkor nőtt meg, amikor 1994-ben Leonyid Kucsma került az elnöki székbe. Amint az elemzésből kiderül, az elnök mellett egy Soros György által összeválogatott nemzetközi tanácsadói bizottság működött, amelynek döntő szerepe volt az ország számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott hitelről szóló megállapodás létre jöttében. Rövidesen azonban nézeteltérés támadt Kucsma és a nyugati tanácsadók csapata között, a bizottság felbomlott, Soros és szövetségesei új favoritja pedig Viktor Juscsenko lett, aki az egész nyugati világban széleskörű támogatásnak örvendett – írja Kosztur András kutató, az elemzés készítője.
A narancsos forradalom
A „narancsos forradalomnak” nevezett, 2004–2005 fordulóján lezajlott tüntetéssorozat eredményeképpen Juscsenko került az ország élére, Soros emberei pedig ismét fontos pozíciókba kerültek. Soros György persze azt állította, semmilyen szerepet nem játszott a választások kimenetelében és egyik oldalt sem támogatta, csupán „elősegítette a demokratikus folyamatokat”, azonban tény, hogy alapítványa elsősorban a Juscsenkót támogató ellenzéki aktivistáknak nyújtott segítséget a választásokhoz kapcsolódó projektjei révén. Soros számára ez az újabb felfelé ívelő időszak sem tartott túl sokáig – 2008-ban Juscsenko elnök titkárságának helyettes vezetője is a „nemzetközi spekuláns” Sorost vádolta a hrivnya árfolyamának romlásával, és az ún. Európa-párti erőket tömörítő „narancsos” koalíció is felbomlott.
A XXI. Század Intézet elemzése szerint a 2013–2014-es Euromajdan utáni időszakot tudta azonban legjobban kihasználni a pozíciószerzésre a Soros-hálózat, amely három főbb irányban folytatta terjeszkedését. A kormányzat mögött működő szakértői háttérintézményeket (SAGSUR, BRDO), amelyek az Ukrajna új nyugati partnerei által megkövetelt reformok kidolgozásáért és felügyeletéért feleltek, valósággal ellepték a Soros-alapítvány és más hasonló intézmények által pártfogolt személyek. A másik fő vonalat a korrupció ellenes küzdelem címszava alatt az ország rendvédelmi szervei feletti ellenőrzés növelése jelentette, amelynek gyakorlati megvalósítása új, nyugati befolyás alatt álló szervek létrehozása (Ukrajna Nemzeti Korrupcióellenes Irodája), valamint a belügyi szervek feletti „civil” felügyelet bővítése révén történt (Transparency International Ukraine). A harmadik csapásirány a befektetési tevékenység volt, amelyben számos, a fenti szakértői csoportokhoz és korrupció ellenes szervezetekhez közvetlenül is köthető személy aktív szerepet vállalt.
„Soros fiókái”
A Soros-birodalom terjeszkedése olyan méreteket öltött, hogy a téma egyre nagyobb teret kapott az ukrán közéletben is. A 2019 nyarán történt parlamenti választásokat követően az új kormányt pedig szinte teljes mértékben az európai és amerikai finanszírozású háttérstruktúrák embereiből válogatták össze, ez pedig már a kormánypárton belül is feszültséget okozott. Olekszandr Dubinszkij, az ukrán parlamentben egyedüli többséget alkotó Nép Szolgája párt képviselője egy televíziós interjúban kijelentette: a kormányzó párt negyven százalékban „szoroszjátákból”, azaz „Soros-fiókákból” áll, és egyetlen törvényt sem lehet elfogadtatni nélkülük. Dmitro Razumkov házelnök, aki a választások során a párt listavezetője és elnöke volt, nem sokkal később csupán annyit reagált erre, hogy ennél azért kevesebben vannak.
Az új csapat azonban fél év után megbukott, a fiatalos, reformer szemléletűként reklámozott, nyugati tanulmányokkal büszkélkedő „szakértői kormány” ugyanis nem csupán inkompetensnek bizonyult, de az ukrán emberek hétköznapi valóságától való elrugaszkodottságuk is hamar napvilágra került. Folyamatosan botrányos viselkedésükkel és kijelentéseikkel volt tele a sajtó, intézkedéseik pedig jórészt a nyugati „partnerek” javaslatainak keresztülvitelére irányuló próbálkozásokban merültek ki. A „Soros-fiókák” tevékenységének hatása a kormánypárt népszerűség-vesztésén érződött meg leginkább, március elején a „Soros-fiókáknak” nevezett érdekkör tagjai az általuk elfoglalt állami hivatalok nagy részének éléről távozni kényszerültek. A nyugati, illetve nyugati támogatottságú sajtó, és a parlamentbe jutott pártfogoltjaik persze a végsőkig igyekeztek védeni ezeket a pozíciókat: a Honcsaruk-kormány távozása esetén a beígért IMF-hitel elmaradását rebesgették, a „Soros-fiókák” fogalmát orosz propagandának titulálták, a G7-országok nagykövetei pedig demonstratívan találkoztak a kirúgás előtt álló főügyésszel, hogy támogatásukról biztosítsák.
Mi történik a pandémia után?
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság megroppantotta Ukrajna egyébként sem stabil pénzügyi helyzetét, ami miatt a kormányzat újabb engedményekre kényszerült a nemzetközi hitelezőkkel szemben. Az újabb IMF-hitel feltételei között szerepel többek között az állami vállalatok felügyelő bizottságai hatáskörének a növelése, ami – figyelembe véve hogy ezen bizottságok a kormányváltás után is jórészt a Soroshoz és más nyugati hálózatokhoz köthető személyekből állnak – ismét a külföldi befolyás növelését jelentené az elemzés szerint.
Kosztur András idézi Connie Bruckot, a The New Yorker újságíróját, aki 1995 januárjában azt írta a Soros-jelenséget vizsgáló írásában, hogy Ukrajnában a milliárdos jobban tudta a legmagasabb szinteken érvényesíteni befolyását eszméi megvalósítása érdekében, mint bármelyik más országban. A szerző szerint
a cikk születése után huszonöt és a helyi Soros-alapítvány megalapítása után harminc évvel ezek a szavak talán aktuálisabbak, mint valaha.
Soros György ugyanis az amerikai ukrán diaszpórával, helyi oligarchákkal és saját nevelésű fiatalokkal egy olyan szerteágazó hálózatot hívott életre, amely – szól az elemzés következtetése –, ha nem is vádolható azzal, hogy egyedül jelölte ki a független Ukrajna haladásának útját, kétségkívül mindig megtalálta a módját annak, hogy az események alakulását újból és újból a maga előnyére fordítsa. A Sorossal és szövetségeseivel szembeni indulatok növekedése azonban arra is utalhat, hogy a szinte minden fontos hatalmi pozíciót megragadó hálózat túlnyerte magát, és egyre jelentősebb ellenállásba ütközhet egyrészről a pozícióikat féltő oligarchák, másrészről pedig az euroatlanti integráció felé történő végtelen menetelésbe belefáradó ukrán társadalom szélesebb tömegei felől – zárul a XXI. Század Intézet írása.
Forrás: XXI. Század Intézet
Vezető kép: bbc.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS