
Ukrajna újabb rakétatámadást hajtott végre szombaton Szevasztopol ellen az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten, egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen. Szevasztopolban légiriadót hirdettek mintegy egy órára, miután elfogott rakéták törmelékei hullottak egy kikötőgátra – írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Mihail Razvozsajev kormányzó. Egy időre leállították a térségben a kompközlekedést is. Hangos detonációkat lehetett hallani az észak-krími Vilne közelében is, amit sűrű füstfelhők követtek egy ukránbarát Telegram-hírcsatorna szerint, amely a krími fejleményekről tudósít. A Krímet Oroszország 2014-ben egyoldalúan elcsatolta, de ezt a nemzetközi közösség azóta sem ismeri el.
Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője az Amerika Hangja rádiónak azt mondta szombaton, hogy legkevesebb kilenc ember meghalt, tizenhat másik pedig megsebesült a Fekete-tengeri Flotta elleni pénteki támadásban. Állítása szerint Alekszandr Romancsuk orosz tábornoknak, a kulcsfontosságú délkeleti frontvonal parancsnokának a támadás következtében “nagyon súlyos az állapota”. Az orosz védelmi minisztérium pénteken először azt közölte, hogy egy katona meghalt a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállásán, majd később kiadott egy közleményt, hogy eltűnt.
Az ukrán hadsereg a pénteki szevasztopoli támadásról azt közölte, hogy a légierő tizenkét támadást intézett a Fekete-tengeri flotta bázisára, azokat a területet véve célba, ahol a személyzet, a katonai felszerelés és a fegyverek koncentrálódtak. A közlés szerint két légvédelmi rendszert és négy orosz tüzérségi egységet ért találat.
Az ukrán hadsereg közölte, hogy szombaton Oroszország tizenöt iráni gyártmányú Sahíd drónnal támadt a délkeleti frontvonalon Zaporizzsja megyében, valamint északabbra Dnyipropetrovszk megyében. Állítása szerint tizennégy drónt semmisítettek meg. Ukrán parancsnokok a Reuters brit hírügynökségnek elmondták, hogy az oroszok által májusban elfoglalt Donyeck megyei település, Bahmut körzetében heves harcok folynak a nyugati országok szállította nehézfegyverekkel. Miután a múlt héten visszafoglalták Kliscsijivika falut, most 150 miliméteres tarackok segítségével nyomulnak előre.
Zaporizzsja megye kormányzója, Jurij Malasko bejelentette, hogy Oroszország előző nap 86 csapást mért a megye 27 településére. Malasko szerint egy 82 éves polgári lakos meghalt a tüzérségi támadásban. A szomszédos Herszon megye közigazgatási vezetője, Olekszandr Prokugyin elmondta, hogy a pénteki orosz támadásokban egy ember halt meg és hárman sebesültek meg. Oroszország huszonöt aknát lőtt ki Herszonra. Találat ért több lakónegyedet, egészségügyi és oktatási intézményt.
Hollywood
2023-09-24 at 00:38
Hollywood tele van pénzzel ( megjegyzem, a tőlünk kicsalt kamuoltás pénzzel ) és folytatja az apokalipszis -film forgatást Ukrajnában.
Főszerepben : Zselé
Ébresztő
2023-09-24 at 00:35
Az, hogy a „ nemzetközi közösség „ nem ismerte el a Krím orosz voltàt, az ott lakó oroszokat soha nem zavarta. Nem hallottunk soha ottani tiltakozàsról.
Oroszorszàg pedig,mint nagyhatalom, éli tovàbb az életét, kereskedik a vilàggal, a kamu szankciók se zavartàk meg a gazdasàgàt. Sok hazugsàg kering a nyugati médiàkban, màr nem tudjuk, hogy mit higgyünk el belőle.
Élőben tudósított Moszkvában Georg és láttuk, hogy a nagy nyugati cégek továbbra is ott maradtak . Csak a jelenlegi amerikai kormány leghűségesebben lihegő barátai vonultak ki onnan. Úgyhogy, amit ők mondanak azt is el kell osztani tízzel.
2 ÉNAKI
2023-09-23 at 18:22
Hogy mit ismer el a nemzetközi közösség,az nellékes. A Krim az Oroszoké es az is marad. Mi sem akarjuk tudonasul venni,hogy csonka Magyarország vagyunk. Annak idején bár nekűnk is lett volna egy Putyinunk.
andras
2023-09-23 at 17:58
hosszú hétvégéjük lesz Kijevben
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-23 at 17:06
Oszt majd csodálkoznak, ha az orosz megszórja Kijevet és a többi ukroNáci várost Kinzhalokkal, és Gerániumokkal!