Pesti Srácok

Még a nyaralásából is botrány lett - Von der Leyen a görög miniszterelnök villájában pihente ki a brüsszeli fáradalmakat

Még a nyaralásából is botrány lett - Von der Leyen a görög miniszterelnök villájában pihente ki a brüsszeli fáradalmakat

Uniós politikusok részéről is erős reakciók érkeztek Ursula von der Leyen és férje, Heiko von der Leyen nyaralására vonatkozóan - írja a Magyar Nemzet. Az Európai Bizottság (EB) elnöke házastársával együtt a görögországi Kréta szigetén töltött el három napot Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vendégségében. Szállásukat is a kormányfő biztosította saját, Hanía városától nem messze, Akrotiriben található villájában. Miközben Von der Leyenék nyaralása véget ért, nőttek azok az aggodalmak, melyek szerint a görögországi kiruccanás hatással lehet Brüsszel Athénnal fennálló kapcsolataira.

Sophie in ’t Veld európai parlamenti (EP) képviselő arra mutatott rá, a bizottság feltűnően hallgat a korábban napirendre került görögországi ügyekről. Az elmúlt időszakban Athén számos botrányba belekeveredett, egyebek mellett azzal vádolták, hogy illegálisan toloncolja ki a bevándorlókat, és hirtelen nagy lett a csend a görög partoknál június 14-én elsüllyedt, migránsokat szállító hajó ügyében is, mely több száz ember halálát okozta. Sophie in ’t Veld aggasztónak nevezte, hogy az Athént érintő kérdésekben nem nyilatkozik az Európai Bizottság, a holland politikus felelősségre vonást sürgetett és ígéretet tett arra, hogy levelet ír a testületnek, továbbá parlamenti vitát is kezdeményezni fog.

– vélekedett Ursula von der Leyen nyaralásáról.

PestiSracok facebook image

A bizottság szóvivője azonban elutasított minden kritikát, mondván magánútról van szó, mely teljes mértékben összeegyeztethető a testület irányelveivel. Szakértők ugyanakkor azt állítják, az EP-választások közeledtével nagyon rosszkor jön egy ilyen botrány Von der Leyen számára – mutatott rá a Mandiner hetilap.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.