Pesti Srácok

Vályi-Nagy István: Négyen kapnak vérplazmakezelést a koronavírus ellen

Vályi-Nagy István: Négyen kapnak vérplazmakezelést a koronavírus ellen

Pillanatnyilag négy – eredetileg súlyos és krónikus – betegen alkalmazzák a vérplazmás kezelést a koronavírus ellen kísérleti terápiaként. Mindenki, aki kapja a kezelést, már jó állapotban van; vagy lekerült a gépről, vagy még rajta van, de nem romlik az állapota – nyilatkozta a növekedés.hu-nak Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója.

A szombaton megjelent interjúban a főigazgató elmondta: a vérplazmakezelés egyelőre kísérleti szakaszban van, ami azt is jelenti, hogy nincs pontosan meghatározott protokollja. Kitért arra is, hogy valószínűleg genetikai tényezők is szerepet játszanak a betegség lefolyásában. Több családot is kezelnek, ahol egészen más lefolyású a betegség az egyes családtagoknál. Az alaphelyzet az, hogy az idősek nehezebben, a fiatalabbak könnyebben vészelik át a kórt. Van, ahol az édesapa intenzív osztályon van, a fiatalok közül az egyik súlyos beteg, de nem igényel intenzív ellátást, a testvére szintén beteg, de állapota nem súlyos, otthon vészeli át a betegséget – ismertette. Azt látják, hogy a társbetegségek sokszor döntőek, például az elhízás komoly veszélyt jelent, mert az ilyen betegek nehezen lélegeztethetők – tette hozzá. A főigazgató szerint a favipiravir nevű gyógyszer az enyhe lefolyású betegségek esetében alkalmazható, és ígéretes lehet a remdesivir gyógyszer is. A járvány kezeléséről azt mondta: szerinte jól vizsgázott a magyar nép és a magyar egészségügy, jobban, mint a nyugat-európai országok, hiszen arányaiban sokkal kevesebben haltak meg itt.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Demecs Zsolt

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.