Meglepődtek az angolból írásbelizők. A középszintű vizsgán ugyanis a hallás utáni szövegértésen belül olyan feladat volt, ami eddig még nem. Ezt leszámítva az idei írásbeli az átlagos tudású tanulóknak is abszolválható volt – mondta a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó angol tanár.
Az idei angol írásbeli feladatai összességében a középszintnek megfelelő kompetenciákat igényelték – summázta a mai napot a PestiSrácok.hu-nak egy angol tanár. Az első és második – olvasott szövegértési – feladatok hétköznapi nyelvhasználatot igényeltek, a harmadik és negyedik rész témájában pedig közelebb állt a tanulók mindennapi ismereteihez.
Volt azonban egy többszörösen összetett feladat, eddig ilyen csak a nyelvhelyességi feladatokban szerepelt. A hallott szövegértési feladathoz tartozott kilenc állítás, és mindegyikben volt egy rossz kifejezés. Ezt nem csak megtalálni kellett, hanem kicserélni a hallott szöveg alapján a megfelelőre.
Ez megnehezítette a szövegértési feladatlapot.
– fogalmazott a pedagógus.
Mindemellett a nyelvhelyességi, a hallott szöveg értési feladatok megfeleltek a középszintnek. Előbbi az előző évekhez hasonló feladatokat tartalmazta, és megoldható volt az elvárható tudással.
Az íráskészség első részében álláshirdetésre kellett jelentkezni, ami a korábbi évek gyakorlatának megfelelő és a mindennapi életben használható, elvárható feladat. A megadott szempontok világosak és követhetőek voltak.
Az a tény, hogy a megadott szószám az előző évekhez képest magasabb volt, a jobbaknak könnyítést jelentett, ők ki tudták fejteni a témát, ugyanakkor a kisebb szókinccsel rendelkezőknek kihívást jelentett
– jegyezte meg.
A második feladat témájában nehezebb volt, ebben az életkorban nehéz hasonló életkorú fiatalok viselkedésével kapcsolatos tanácsot adni. Ettől függetlenül az, hogy baráti levelet kellett írni, megoldhatóvá tette a feladatot és a megadott szempontok valamint a szükséges szószám megfelelt a megoldhatóság követelményeinek – fűzte hozzá a szaktanár.
A végére annyi megjegyzés még érkezett, hogy nagyon jó minőségű volt a hanganyag.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS