Vasárnap, anyák napján tett közzé videót közösségi oldalán Varga-Damm Andrea volt jobbikos országgyűlési képviselő. Fejtegetése szerint Orbán Viktor célja az, hogy a következő választáson azt mondhassa: a vakcinákkal ő mentette meg az embereket életét, illetve a kormány azt tervezi, hogy elhalasszák a 2022-es választást – írta meg a Mandiner.
A lap szerint a képviselő arról is beszélt, hogy a magyar társadalom egy ördögi terv áldozata, hiszen a már oltási igazolással rendelkezők, azaz a legalább egy vakcinaadagot megkapók kiengedése és a nyitási intézkedések célja végső soron az, hogy a negyedik hullám komoly hullám legyen. Véleménye szerint az a cél, hogy a legyengített immunrendszerű emberek, akiket Orbán Viktor összeereszt, és annak az illúziójával engedi el őket, hogy ők már védettek, majd egymást fogják szépen megfertőzni. A parlamenti képviselő tiltakozott a szerinte a vállalkozások szabadságát és más alapjogokat sértő eljárás ellen, amely megkülönbözteti az oltottakat az oltatlanoktól. A politikus elmondta azt is: megszégyenítéssel igyekszik a kormány rávenni az oltatlanokat az oltakozásra, és mivel őszre számtalan oltott ember lesz beteg, így aztán – mint fogalmazott – jönni fog a negyedik hullám:
És mit lehet ezzel elérni? Hogy a ’22-es választást el lehet halasztani. Merthogy a végcél ez.
Végül hozzátette: felháborítja a diszkrimináció, amellyel megkülönböztetik az oltottakat az oltatlanoktól, ahogy az is, hogy az embereket félretájékoztatják. Varga-Damm Andrea teljes videóját ide kattintva nézhetik meg.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS