Pesti Srácok

Varga Judit: A jogállamiság megítéléséhez szakértők, nem pedig álfüggetlen szervezetek koholmányai kellenek

null

Folyamatosan jelen van a politikai nyomásgyakorlás az ország jogállamiságát vizsgáló eljárásban – mondta Varga Judit a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Az igazságügyi miniszter szerint noha egyes politikusok állandóan napirenden akarják tartani a témát, mindeközben a hétfői meghallgatás nem sok tagállam képviselőjét érdekelte.

Varga Judit szerint hazug, a valóságot nélkülöző vádak ismétlődtek hétfőn Brüsszelben, boszorkányüldözésnek nevezte a hazánk ellen folytatott eljárást.

– kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető.

– mondta az igazságügyi miniszter, aki szerint „igazi csapatmunka volt”: több hete több tárca dolgozott együtt a lehető legpontosabb érvrendszer érdekében, aminek eredménye az a 160 oldalas dokumentum, amely a magyar álláspontot világosan kifejti.

– tette hozzá Varga Judit, majd így folytatta:

– fogalmazott a politikus. Felkészülten várták a kérdéseket, nem volt semmi új elem, semmi meglepő abban, amit ott hallhattak – fűzte hozzá.

– szögezte le Varga Judit, és még hozzátette:

Van elég "mérges tagállam", hogy az ügy folytatódjon egyáltalán? – vetette föl a műsorvezető. Válaszában Varga Judit kifejtette: minél nagyobb körben próbálják terjeszteni a kormányzati érvanyagot, mert Brüsszelben a hazánkkal ellenérdekelt erők nem szeretnék, ha a közvélemény előtt is fény derülne arra, mit művelnek Magyarországgal ezen a pusztán politikai célú meghallgatáson.

– húzta alá az igazságügyi miniszter a Hír TV stúdiójában.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még