Pesti Srácok

Varga Judit: a kommunizmus bűneit ugyanolyan szinten kellene kezelni, mint a nácizmus bűneit

Varga Judit: a kommunizmus bűneit ugyanolyan szinten kellene kezelni, mint a nácizmus bűneit

Nagyon fontos hiányt pótol az Egyesült Államokban a Kommunizmus Áldozatainak Emlékalapítványa, hiszen emlékezteti a felnövekvő generációkat arra itt is, hogy mi történt sok-sok évtizeddel ezelőtt, és hogy a kommunizmus bűneit ugyanolyan szinten kellene kezelni, mint a nácizmus bűneit – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kommunizmus Áldozatainak Múzeumában, Washingtonban.

A tárcavezető rámutatott, hogy az emlékezéssel és folyamatos emlékeztetéssel, a történelem megismerésével nemcsak az áldozatoknak és hősöknek tartozunk, de fontos a tanulságokat is levonni a jelen számára. Hozzátette: éppen ezért nagyon fontos nemzetközi szinten is, hogy értsék, mi történt 1956-ban, és mi történt Közép-Európában.

– fogalmazott a miniszter a múzeum megtekintése után, ami Washington belvárosában, a kormányzati negyedben, a Fehér Háztól néhány száz méterre működik. Megjegyezte, hogy a Washingtonban látható kiállítás ugyanazon az elven, mint a budapesti Terror Háza mutatja be őszintén azt, hogy mi történt Közép-Európában és szerte a világban a kommunizmus címszava alatt. Hangsúlyozta, hogy akik nem éltek a kommunizmusban, azok közül sokan és sokszor félreértelmezik azt, hiszen

PestiSracok facebook image

A miniszter beszélt jelenbeli párhuzamokról, amelyek megfogalmazása szerint abból az értetlenségből fakadnak, hogy Magyarország kritikusai sokszor nem ismerik a magyar és közép-európai történelmet. Mint mondta,

Megjegyezte, hogy nagyon fontos lenne ezeket a múzeumokat – mint a Washingtonban működő – Európa-szerte felállítani és emlékeztetni folyamatosan a kortársakat, hogy kik a magyarok és mit tettek a szabadságért. Rámutatott, hogy évekkel ezelőtt az Európai Parlamentben is hosszú vitát kellett folytatni annak érdekében, hogy legalább egy határozatot fogadjanak el, amely elítéli a kommunizmus bűneit. Varga Judit Washingtonban felkeresett több, konzervatív elvek mentén működő intézményt. A tárgyalások tapasztalatait úgy foglalta össze:

Ahogy a miniszter a Konzervatív Partnerség Intézetében tartott előadásán hangsúlyozta: a konzervativizmus nem azt jelenti, hogy az ember maradi, vagy ósdi, hanem megőrzi a múltból azt, ami értékes és adaptálja a modern kor kihívásaira.

Az utazásnak célja volt a kapcsolatépítés és tapasztalatcsere is, az amerikai konzervatív politikai közegben pedig egy optimista hangulatot érzékelt a közelgő november 8-i félidős törvényhozási választásokat megelőzően – összegezte washingtoni tárgyalásainak tapasztalatait Varga Judit igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.