Pesti Srácok

Varga Judit: nem lehet a nemzeti identitás sérelmével zsarolni

Varga Judit: nem lehet a nemzeti identitás sérelmével zsarolni

Nem lehet a nemzeti identitás, szuverenitás sérelmével zsarolni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn reggel, arra utalva, hogy Magyarország és Lengyelország március 11-én keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló jogállamisági feltételrendszerről szóló uniós rendelet miatt.

Varga Judit leszögezte, a jogbiztonságot Magyarország és Lengyelország védi; nem lehet hagyható, hogy a jogállamiságot sértő uniós norma maradjon hatályban. A kereset azzal érvel, hogy a jogállamisági feltételrendszerről szóló rendeletnek egyrészt hiányzik a jogalapja, másrészt nem egyértelmű, kiszámítható, hiszen a jogállam fogalma nemzetközi szinten definiálhatatlan, végül pedig elfogadhatatlan az uniós alapszerződések megkerülése egy alacsonyabb szintű jogszabállyal – mondta a miniszter. A jogállamiság egy elérendő vágy. Célja, hogy az állami szervek kiszámítható elvek alapján működjenek, ám ez országonként eltérő módon történhet. E téren is létezik nemzeti identitás, a jogállamiságnak nem tudunk egységes definíciót adni – fűzte hozzá.

Varga Judit szerint vannak az unióban olyanok, akik frusztráltak azért, mert a magyarok a többségtől eltérő módon viszonyulnak olyan alapvető kérdésekhez, mint például a család vagy a migráció. Ezt a frusztrációt próbálják jogállamisági köntösben ránk önteni – jegyezte meg. Nem ilyen Európához csatlakoztunk, akkor a tagállamok, nemzetek közti egyenlőség volt az egyik alapelv – fogalmazott. Elmondta, az egyik uniós biztos nemrég arról beszélt a rendeletről szólva, hogy végre van egy eszköz, amellyel a megfelelő álláspontot kikényszeríthetik. Most már az Európai Unió Bíróságán a sor, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba – tette hozz Varga Judit.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A Virtuózok producere elmesélte, hogyan mondott nemet Elton Johnnak – Peller Mariann a Küzdőtérben

Ps TV 2024 május 4.
Peller Mariann elképesztő mód harcolt meg azért az álmáért, amit tíz éve mi, magyarok a tévéképernyőkön keresztül kísérhetünk figyelemmel. Ez az álom ugyanis a Virtuózok című műsor, amely igen nagy népszerűségre tett szert – nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Amikor a műsor alapötlete megszületett, rengeteg producert, zenészt, műsorgyártót megkeresett Peller Mariann producer. Többek között Elton John elé is vitte az útja, aki teljesen el volt ájulva az ötlettől, és meg szerette volna venni. Szerencsére magyar kézben maradt, pedig nem kevés erő kellett ahhoz, hogy a világ legelismertebb zenészei közé tartozó Elton Johnnak nemet mondjon az ember. A Küzdőtérben most megtudhatunk mindent, amit a Virtuózok műsorról tudni érdemes; sok érdekes, még nem hallott történetekkel leszünk gazdagabbak, ha ma is ezt a műsort választják.