Pesti Srácok

Varga Mihály: idén huszonöt milliárd forint áll rendelkezésre a nagyvállalati fejlesztésekre (Videó!)

Folytatódik a nagyvállalati beruházási támogatási program, az idén is huszonöt milliárd forint kerettel – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a West Hungária Bau Kft. paksi üzemének virtuális átadásán. A tárcavezető azt is közölte, hogy ha ennél nagyobb indokolt igény jelentkezne, akkor fennáll a lehetőség a támogatások bővítésére is – írta meg az Index.

Varga Mihály elmondta: a West Hungária Bau Kft. 1,9 milliárd forint költséggel fejlesztette a paksi telephelyét, győri üzemében új gépeket állított munkába; a beruházás kétszáznegyvenöt munkahelyet védett meg a járvány körülményei között, és negyvenkét új munkahely létesítéséhez járul hozzá. A kormány a beruházáshoz kilencszázmillió forint támogatást adott. A fejlesztés része a 2015 óta tartó nagyvállalati beruházási támogatási programnak, amely az elmúlt öt évben százhetvenkilenc hazai vállalat fejlesztéseit segítette százhatvan milliárd forint értékben.

– emelte ki a miniszter. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormányzati beruházási támogatások jelentősen segítették a magyar gazdaság növekedését.

PestiSracok facebook image

Tóth Csaba, a West Hungária Bau Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a 2019 nyarán megkapott építési engedély alapján modern lakatosüzemet, szociális létesítményt, irodákat építettek a paksi telephelyükön, továbbá termelőeszközöket vásároltak az elkészült paksi üzembe és modern gépekre cserélték a régi eszközöket Győrben. A beruházási döntés meghozatalakor szempont volt az is, hogy a paksi fejlesztés elősegíti a győri alapítású vállalat országos lefedettségét.

Forrás: Index, Facebook; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.