Pesti Srácok

Varga Mihály: Magyarország három helyet lépett előre a versenyképességi ranglistán

Varga Mihály: Magyarország három helyet lépett előre a versenyképességi ranglistán

Magyarország három helyet lépett előre a legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistán – közölte hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter. Emlékeztetett: a Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017-ben kezdte meg munkáját, akkor az 52. helyen volt Magyarország a svájci IMD versenyképesség-kutató intézet rangsorában. Azóta 13 helyezést javítva a 39. helyre lépett előre az ország, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény.

A tanács munkájának köszönhetően jelentős adó- és adminisztrációcsökkentéseket hajtottunk végre, erősítettük a digitalizációt és az elektronikus ügyintézést, könnyítettük a foglalkoztatás és a beruházások feltételeit - írta Varga Mihály, és hozzátette: ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak a versenyképesség javításához.

– fogalmazott a pénzügyminiszter. Az új kormányzati ciklussal a Nemzeti Versenyképességi Tanács befejezte tevékenységét, a versenyképesség javítása a gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével folytatódik.

PestiSracok facebook image

– zárta bejegyzését Varga Mihály.

Forrás/Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.