Pesti Srácok

Varga Mihály: Magyarországon nőtt a legmagasabb ütemben a foglalkoztatás

Varga Mihály: Magyarországon nőtt a legmagasabb ütemben a foglalkoztatás

Magyarországon nőtt az EU-ban a legmagasabb ütemben a foglalkoztatás. Ezt nem a kormány, hanem az Eurostat mondja – írta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. 2010-ben még 12% volt a magyar munkanélküliség, ez mára 4% alá csökkent. Akkor 3,7 millió embernek volt munkája, ma 4,7 millióan dolgoznak. A cél a teljes foglalkoztatottság – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Ózdon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozói fórum után tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a foglalkoztatási ráta a 2019 utolsó negyedéve és 2021 második féléve közötti időszakban átlagosan 73 százalékos volt, és a foglalkoztatás Magyarországon növekedett a legjobban az Európai Unióban. Palkovics László kiemelte: mindez alapvetően a vállalkozásoknak köszönhető, amelyek hittek a jövőben, és igénybe vették az egyébként közösen kidolgozott támogatásokat. A segítségek között említette, hogy a kormány beruházási támogatást biztosított azoknak a vállalatoknak, amelyek nem halasztották el a tervezett fejlesztéseket, és vállalták, hogy nem építik le munkavállalóikat.

Forrás/Fotó: Varga Mihály Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.