Pesti Srácok

Vasárnap délután Facebook Live-on is lehet követni Orbán Viktor évértékelőjét

Vasárnap délután Facebook Live-on is lehet követni Orbán Viktor évértékelőjét

Vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Facebook a magyar miniszterelnök XXII. évértékelő beszédét a Várkert Bazárból. A live Orbán Viktor hivatalos oldalán lesz elérhető, illetve a holnapi tudósításunkban is látható lesz.

Orbán Viktor immár 22. alkalommal elemzi az ország helyzetét, nemzetközi kitekintésben is. Sajtóinformációk szerint idei beszédében nemcsak az eddig elért eredményekről, hanem a következő időszak kihívásairól, kormányzati feladatairól is beszélni fog. A kormányfő többek között újabb gazdaságvédelmi akciótervet, illetve a családok megerősítését szolgáló intézkedéseket fog bejelenteni, amelyeket a kormánypártok a februári kétnapos, kihelyezett frakcióülésen vitattak meg. Az idei beszédnek az ad különös jelentőséget, hogy mérföldkőhöz érkezett a kormány: idén tizedik éve vezeti az országot a Fidesz–KDNP szövetség, ezért Orbán Viktor évértékelésében összegezheti, milyen fejlődésen ment keresztül Magyarország ebben az időszakban. Az évértékelőben emellett szó esik majd a társadalom igazságérzetét sértő ügyekről, a börtönbizniszről, illetve a gyöngyöspatai kártérítési per hátteréről, és mindezek lehetséges megoldásairól is.

A beharangozó hangulatfokozó kis videó alább megtekinthető.

https://www.facebook.com/orbanviktor/videos/508582373162507/

PestiSracok facebook image

(A nyitókép a tavalyi évértékelőn készült – PS)

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.