A hajléktalan Jézus
A libernyák rugózást legalább annyira nem unja meg a magát ellenzéknek nevező szélfútta söpredék, amennyire én nem unom meg soha, hogy csúsztatásaikat és hazugságaikat kiigazítsam. Legújabban egy köztéri szobor kapcsán - álságos és képmutató magatartással vádolva a kormányt – kezdtek álságos és képmutató sivalkodásba. Történt ugyanis, hogy Erdő Péter tavaly megáldotta a Hajléktalan Jézus című szobrot. És hát ugye… hogy jön ez a legutóbbi – az életvitelszerű hajléktalanságot – szankcionáló kormányrendelethez? Nos… nagyon is…
A probléma sosem a megoldás
A szobor, amely egyébiránt a kanadai hiperrealista szobrász,
Timothy P. Schmalz
alkotása (
bővebben
, az elesett, reménytelen helyzetben lévő embereken való segítségnyújtás fontosságát hivatott hirdetni, amolyan köztéri igehirdetés módján.
A „varázsszó pediglen itt pontosan a segítségnyújtás.
A hajléktalanokon ugyanis nem úgy kell segíteni, hogy ingyen takarókat, meg ingyen ételt osztogatunk nekik. Ez nem oki, hanem csupán tüneti kezelése a bajnak. Ettől legfőbb problémájuk – a fedél nélküliség – még nem oldódik meg. Sokuk ráadásul olyan régóta él az utcán, hogy nemhogy az iratai, de teljes identitása, mondhatni emberi méltósága is elveszett az idők távolában.
De nem visszahozhatatlanul veszett el!
Ezeken az embereken igenis lehet, sőt kell is segítenünk! Mégpedig úgy, hogy minden erőnkkel megkíséreljük visszaintegrálni őket a társadalomba. Akkor is, ha ők ezt nem akarják. Akkor is, ha ők ez ellen tiltakoznak. Mostanában ugyanis igen sok szó esik a jogokról, de egyre kevesebb a kötelességekről. Márpedig minden embernek kötelessége a társadalmi elvárásoknak megfelelően élni, vagy legalábbis megpróbálnia ezen elvárások szerint rendeznie az életét. Az pedig a minimum elvárás-szint, hogy valaki kérdés nélkül elfogadja a neki nyújtott segítő kezet. S történetesen a keresztény egyházi szervezetek karitász tekintetében messze a többi egyház felett állnak, s még némely civil segélyszervezetet is megelőznek.
Nem! Nem normalitás, és nem is állampolgári jog széklettől összekent nadrágban, büdös matracon, galambok és patkányok között aludni egy aluljáróban.
Nem! Nem normalitás és állampolgári jog a vasárnapi istentiszteletek ideje alatt a templomok előtt kéregetni, úgy, hogy a szentmisét máskülönben sosem látogatjuk.
És nem! Nem normalitás és állampolgári jog a szerencsétlen sorsú hajléktalanokkal ellenzékiként kampányolni.
Végezetül hadd írjak le egy régi tanmesét, amit, gondolom, meglehetősen sokan ismernek, de viszonylag kevesen tudják értelmezni. A hitnélküli, vagy a hitet rosszul értelmezők biztosan nem.
***
Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a falu legvallásosabb emberének nem. Ez az ember, hogy el ne vigye az áradat, felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:- Kérlek Istenem, ments meg a vízbe fulladástól!Aztán csendben a toronycsúcsba kapaszkodott, s várta, hogy Isten majd csodát tesz. Alig telt el egy fertályóra, arra jött egy csónak, benne három emberrel. Azok így kiáltottak neki:- Szálljon be, van még itt hely magának is!- Dehogy szállok! Az én hitem erős. Engem Isten fog megmenteni! – válaszolta dölyfösen a férfi, mire a csónakosok megvonták a vállukat, és eleveztek onnan.A tajtékos hullámok már a férfi cipőjének talpát nyaldosták, amikor egy hajó érkezett a toronyhoz, benne egy csapat vízi mentővel.- Szálljon be azonnal, mindjárt összedől a torony! – mondták neki. De az ember nem tágított:- Hogy szállnék? Nincs nekem szükségem magukra! Isten meg fog menteni engem! –Amikor a víz egyre csak emelkedett, s már a torony is inogni kezdett, egy helikopter tűnt fel, pontosan a férfi felett. Nyitott oldalajtajából egy férfi szólt le neki megafonnal:- Ledobok egy kötéllétrát, azonnal másszon fel! Mindjárt összedől a torony!- Ha a torony összedől is, az én hitem erős marad! Isten meg fog menteni engem! – kiabálta vissza kevélyen a férfi, s a helikopter kötéllétráját dühösen lökte el magától.A torony végül összedőlt, s a férfi megfulladt. Amikor pediglen a mennyben Isten elé állt, haragosan és számon kérő hangon mondta neki:- Uram, Istenem! Egész életemet neked szenteltem. Megtartottam a parancsokat, tisztán és erkölcsösen éltem. Soha senkinek nem ártottam. És most, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, hiába imádkoztam és könyörögtem hozzád, te válaszra se méltattál!- Fiam – szólt szomorúan az Isten – küldtem érted egy csónakot. Aztán egy mentőhajót, szakértő legénységgel. Végül, az utolsó pillanatban még egy mentőhelikoptert is. De hát neked semmi sem volt elég jó...
() VBT ()
(Kiemelt kép: Marjai János – MTI)
