erdő péter
Erdő Péter: az új pápának és az egyháznak drámai időszakban kell küldetését teljesítenie
A következő pápának és az egyháznak az emberiség története drámai korszakában kell küldetését teljesítenie - mondta homíliájában Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki római címtemplomában mutatott be misét vasárnap.Beavatkozna Macron a pápaválasztásba? A sötétben kavaró liberális sajtó Erdő Pétert is célba vette
Már a kezdés előtt áll a bál a pápaválasztás körül, beavatkozással vádolják a francia elnököt – írta nyugati sajtóértesülésekre hivatkozva az Index. Sajtóértesülések szerint szerint amikor Macron Ferenc pápa temetése miatt elutazott Rómába, ott összehívta a francia anyanyelvű, pápaválasztására jogosult bíborosokat, akiktől állítólag azt kérte, hogy ne támogassák az egyik állítólagos esélyest, a konzervatívnak számító guineai Robert Sarah megválasztását. Más források, főképp az ilyenkor a megkerülhetetlen pápatotó lázában élő jereváni rádió szerint erről Erdő Péter tájékoztatta a Vatikánban tanácskozó kollégáit, ám ez utóbbi hír hamisnak bizonyult, azt maga az érintett, és a vatikáni magyar nagykövet is cáfolta.Ki lehet a következő pápa? Összegyűjtöttük a legesélyesebb neveket!
Óriási figyelem hárul az elkövetkezendő hetekben most a Vatikánra, miután húsvét hétfőn elhunyt Ferenc pápa. Az összeülő pápai konklávé választja meg a következő pápát, aki 1,39 milliárd katolikust fog vezetni világszerte. A nagy kérdés, hogy milyen irányba: Ferenchez hasonlóan a globális eszmei és technológiai fejlődéseket követő, ahhoz igazodó, progresszivitás vagy a tradicionalista, konzervatív politika mentén? Nézzük, kik a legesélyesebb jelöltek a pápaságra. Spoiler: igen, magyar is szerepel a listán, méghozzá előkelő helyen.Erdő Péter: a keresztény ember feladata meglátni és megmutatni a feltámadás fényét a zavaros, félelemmel teli világban
A keresztény ember feladata meglátni és megmutatni a feltámadás fényét a mai zavaros, félelemmel teli világban — mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán húsvétvasárnap elhangzott beszélgetésben.Ma este már Jézus feltámadását ünnepeljük
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe. Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, Esztergomban, Balatonalmádiban és Győrben tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.Alaptalan vádakkal akarják lejáratni Erdő Pétert
Azzal vádolja, másokkal együtt Erdő Péter bíborost a SNAP nevű szervezet, hogy szexuális zaklatási ügyeket tussol el, és ezt Pető Attila több évtizedes ügyével igyekeznek alátámasztani. Az Erdő vezette Esztergom-Budapest Főegyházmegye pont Pető Attila molesztálási ügyét tárta fel a legmélyebben és ítélte el a zaklatással érintett papot villámgyors döntésekkel. Petőről nemcsak azt érdemes tudni, hogy hosszú évek óta csúsztatásoktól hemzsegő nyilatkozataival támadja az egyházat, hanem fontos tény vele kapcsolatban, hogy zaklatás miatt jogerős ítélet van érvényben ellene.Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart
Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".Lackfi János és Barsi Balázs kapta a Stephanus-díjat
Barsi Balázs ferences szerzetes és Lackfi János költő kapta idén a Stephanus-díjat. Az elismeréseket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke adta át hétfőn, Budapesten.Ajánljuk még