Beavatkozna Macron a pápaválasztásba? A sötétben kavaró liberális sajtó Erdő Pétert is célba vette

Már a kezdés előtt áll a bál a pápaválasztás körül, beavatkozással vádolják a francia elnököt – írta nyugati sajtóértesülésekre hivatkozva az Index. Sajtóértesülések szerint szerint amikor Macron Ferenc pápa temetése miatt elutazott Rómába, ott összehívta a francia anyanyelvű, pápaválasztására jogosult bíborosokat, akiktől állítólag azt kérte, hogy ne támogassák az egyik állítólagos esélyest, a konzervatívnak számító guineai Robert Sarah megválasztását. Más források, főképp az ilyenkor a megkerülhetetlen pápatotó lázában élő jereváni rádió szerint erről Erdő Péter tájékoztatta a Vatikánban tanácskozó kollégáit, ám ez utóbbi hír hamisnak bizonyult, azt maga az érintett, és a vatikáni magyar nagykövet is cáfolta.
Az öt pápaválasztó francia bíboros – akikkel Macron találkozhatott – Jean-Marc Aveline, Francois-Xavier Bustillo, Dominique Mamberti, Christophe Pierre és Philippe Barbarin, akik mindegyike egy Ferenc pápához közel álló, progresszív irányvonal képviselőjének számít, szemben az afrikai bíboros konzervatív nézeteivel. A bíborosi kollégiumban öt francia állampolgár van, közülük hárman azonban már elmúltak nyolcvan évesek, így ők nem vehetnek részt a várhatóan szerdán kezdődő konklávén.
Korábban a Macron még a pápát is ki akarja választani – főcímmel jelent meg a La Verità április 29-én, kedden, míg egy másik, ugyanezen politikai oldalhoz tartozó újság, a Libero Macron meghiúsítja a konklávét címmel – idézte fel a történteket az Index. A Le Monde szerint a szalagcímek hátterében az olasz jobboldal Franciaország szándékaival szembeni mélységes bizalmatlansága, Macronnak a Ferenc pápához közel álló Sant'Egidio katolikus mozgalommal való privilegizált kapcsolata, valamint e befolyásos közösségnek az olasz egyházon belüli kötélhúzásban való részvétele áll, amelyet a Vatikánban jelenleg zajló átmeneti időszak még inkább hangsúlyoz.
A megüresedett egyházfői trón miatt a megkerülhetetlen pápatotó lázában élő jereváni rádiónál ilyenkor persze semmilyen erkölcsi, etikai igazodás nincs, így nem meglepő, hogy rövid támadással belekeverték a kavarásba Erdő Pétert is, pláne, hogy a magyar pápaválasztó bíboros a találgatások szerint egyik esélyese, hogy ő vezesse tovább az egyházat. A „mértékadó” francia sajtó az ilyenkor szokásos módon hamar lement kutyába, a Le Figaro például már komoly tényként elemezte egy tök ismeretlen X-felhasználó semmivel alá nem támasztott képzelgéseit. A Le Figaro mellett szól ugyanakkor az, hogy legalább megkeresték Erdőt, aki elmondta nekik:

Sarah bíborosról és a francia elnökről soha nem mondott ilyet, ez egyáltalán nem igaz.
Egyelőre magyarázatra szorul, hogy az Index miért tartotta fontosnak, hogy a nyilvánvaló szarkavarás frontjának pergőtüzében megkeresse az állítólag érintettet is – ezért a súlyos sajtóetikai mulasztásért nyilván fejek fognak majd hullani a szerkesztőségben –, mindenesetre felhívták Habsburg-Lotharingiai Eduárd Károlyt, Magyarország szentszéki nagykövetét, aki felvilágosította őket, hogy
Az információ teljesen hamis, a Le Monde által átvett álhír.
A pápatotó a következő napokban csúcsra járatva folytatódik, a józanabbak a várhatóan szerdán kezdődő konklávétól várják, hogy a testület új egyházfőt válasszon.
Forrás: Index/PS. Fotó: MTI/AP Pool/Michel Euler